Bakacsinerdei Király Szerelme

2. kötet: 09 fejezet: Elátkozott királynő

Iszonyatosan fájt a vállam, az esés következtében kiugrott és sikerült harc közben megsérülnöm. A havazás sem akart abba maradni, nagyon fáztam és nem bírtam már meg állni a saját lábaimon. Mindent beborított a hó, nem láttam semmit sem, azt sem tudtam, hogy mikor értem ki az erdőből. Vacogtam a hideg széltől, ami egyre erősebb volt, lassan térdre ereszkedtem, végül pedig a földre zuhantam és össze húztam magam. Próbáltam jobban magam köré tekerni a köpenyemet, de feleslegesen, hiszen teljes átázott és ez így csak rosszabb volt.
Kezeket éreztem magamon, majd éreztem, a sebem lüktet a vállam pedig iszonyatosan fáj. Valaki elkapta a kezemet, majd megrántotta. Fájdalmasan fel kiáltottam, próbáltam a vállamhoz nyúlni, de semmi erőm nem volt, a kezem vissza hanyatlott valami puhára. Lassan kinyitottam a szememet és megpillantottam Beorn arcát, ki aggodalmasan nézett rám.
- Azt hittem, sosem ébredsz fel! Örülök, hogy vissza nyerted eszméletedet. -mondta és megpróbált felültetni, ami könnyen ment neki. Egy tányért vett a kezébe, majd egy kanalat és vissza fordult hozzám.
- Lázas vagy, készítettem neked erőlevest. -mondta és bele mártotta a kanalat a levesbe és felém tartotta. Lassan kaptam be a kanalat, a meleg folyadék mennyei érzés volt a torkomnak, de egyben fájdalmas is.
- Hogy találtál rám? -kérdeztem.
- A birtokom közelében estél össze, épp körbe jártam néhány helyet, amikor megpillantottalak. Halottnak hittelek, aztán közelebbről láttam, hogy még sem vagy az. -felelte és tovább etetett.
- Köszönöm, hogy megmentettél. -mondtam rekedten és fájdalmasan. A torkom kegyetlenül fájt.
- Nincs mit. -felelte. Továbbiakban csendben maradtunk, engem folyamatosan rázott a hideg, nagyon rosszul éreztem magam, miután a leves elfogyott, Beorn egy meleg italt nyomott a kezembe. Tea volt benne, lassan rá néztem.
- Azt mondtad, nincs teád. -suttogtam mosolyogva.
- Igen, de találtam athelast, gondoltam teát is csinálhatok belőle. -felelte.
- Köszönöm. -mondtam és a fejemet a párnának döntöttem és lassan inni kezdtem a teát.
- Miért voltál egyedül? -kérdezte. Nagyot sóhajtottam is mindent elmeséltem neki, könnyeim is utat engedtek maguknak.
- Az előző királynét választotta? -kérdezte döbbenten. Bólogatni kezdtem.
- Meg fenyegetett, hogy ha nem megyek el, a lányom fejét hozassa elém, nem tudtam mit tegyek, így jobbnak láttam, ha eljövök és inkább megvédem a lányomat. -suttogtam.
- Helyesen tetted. -felelte.
Az éjszaka arra ébredtem fel, hogy reszketek, a tűz ki aludt a kandallóban, a meleget már érezni sem lehetett. Erőtlenül ki másztam az ágyból, térdre rogytam a kandalló előtt és próbáltam újra éleszteni a lángot, ami nagy nehezen sikerült, tettem rá fát, majd le húztam a takarót és a párnát az ágyról és a kandalló elé feküdtem. Könnyezve meredtem a lángokra, remélem, hogy Hírielnek nem esett semmi baja.
Kezeket éreztem magamon, lassan nyitottam ki a szemeimet, majd Beorn felé emeltem a tekintetemet.
- Még mindig magas a lázad, muszáj lesz értesítenem a férjedet, nem szeretném a halálodat! -mondta, miközben egy nedves rongyot helyezett a homlokomra.
- Ne, nem mehetek oda vissza! Engedj utamra, Völgyzugolyba kell eljutnom! -mondtam és megpróbáltam felülni. Arra sem emlékszem, hogy mikor kerültem vissza az ágyba, biztosan Beorn észre vette, hogy a kandalló előtt fekszem.
- Ne butáskodj, nem engedlek el! Kit keressek meg? -kérdezte.
- Elladan és Elrohir bizonyára most is valahol a környéken kémkednek, pontosan nem tudom, de ha őket meg találod, azért nagyon hálás lennék! -mondtam rekedten, alig volt hangom, és a torkom is nagyon fájt.
- Rendben, de ha nem találom őket, akkor a férjedet fogom értesíteni, hiszen egyikőtök sem írt alá még semmit sem! -felelte, mire bólintottam. - És a leányod bizonyára aggódik érted, amiért így ott hagytad a palotát. -mondta. Könnyek szöktek a szemeimbe, nagyon bűntudatom volt, amiért ott hagytam a keselyüknek, de időm sem volt megkeresni őt.
- Tudom, és ez még mindig nagyon bánt. -suttogtam könnyezve.
- Vagy te jössz el, vagy mind a ketten meghaltatok volna, helyes utat választottál, ez miatt ne bángódj. Biztos vagyok benne, hogy a király nem hagyta volna, hogy a hercegnő veled tartson. -mondta Beorn, majd az asztalhoz ment, fogta a tányért és a földre tette széke mellé, utána pedig segített felülnöm.
- Csináltam most valami egészen más levest, hátha segíteni fog. -mondta és lassan etetni kezdett.
- Miért segítesz nekem? -kérdeztem. A leves nagyon finom, nagyon ízlik.
- Mert te nem úgy jöttél el hozzám, hogy támadj, a birtok még a Nagy Zölderdőhöz tartozik, azt hittem először ezért jössz, hogy távozásra bírj, de nem, ami meglepett, helyette kellemesen beszélgettünk. -felelte.
- Nem tennék olyannal semmi rosszat, ki nem érdemli meg. -suttogtam erőtlenül. Beorn felém tartotta a kanalat, majd meg állt, mielőtt a számhoz ért volna. Össze húzta a szemeit, le tette a levest és ki ment. Meglepetten néztem utána.
- Nem vagytok itt szívesen látva! -szólalt meg goromba hangnemmben.
- De hiszen nem ártottunk neked! -szólalt meg Tölgypajzsos. Szorosan le hunytam a szemeimet, abban reménykedve, hogy nem jönnek be.
- Mit akarsz? -kérdezte Beorn. - Mond és távozz! -parancsolta.
- A királynőt keresem, nem láttad véletlenül erre? -kérdezte.
- Mi dolgod neked Thranduil királynőjével? -kérdezte Beorn.
- Eltűnt és mindenki őt keresi, Thranduil nekem is szólt. -felelte.
- Pár napja volt itt, tegnap kora hajnalban indult Völgyzugolyi Elrondhoz. -felelte Beorn.
- Rendben, továbbítom a királynak. -felelte. Ki fújtam a levegőt, amit eddig vissza tartottam. Hálás voltam, amiért nem árulta el ittlétem. Lassan vissza jött, majd le ült és engem kezdett nézni.
- Tudnom kellene valamiről? -kérdezte.
- Tölgypajzsos és Thranduil nem beszélnek, mivel a törp többet érez irántam, mint kellene. -feleltem nagy nehezen. Fogta a levest én meg pedig el húztam a fejemet.
- Muszáj enned! -mondta és aggódva nézett rám.
- Nem kell. -suttogtam és köhögni kezdtem. Beorn aggódva nézett rám, nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Csendben fel állt és el hagyta a házat, én pedig el aludtam.
- Négy napja fekszik itt lázasan és te csak most szólsz?! -hallottam meg Thranduil hangját.
- Ő kért rá, és nem hiszem, hogy te itt most számon kérhetsz azok után, mit vele tettél! -mondta Thranduil.
- Miről beszélsz? -kérdezte Thranduil.
- Maethoront választottad...-suttogtam erőtlenül, figyeltem az arcát. Rám nézett, le térdelt az ágy mellé és nézett rám.
- Nem őt választottam, elküldtem, de te addigra elmentél! Minek okát nem értettem. -suttogta.
- Mert megfenyegetett, hogy elém hozza Híriel fejét, ha nem megyek el. -suttogtam, majd erősebb köhögés lett úrrá rajtam. Thranduil szemei szikrákat szórtak.
- Téged választottalak, te vagy a mindenem! -a látásom kezdett homályosodni, laposakat pislogva néztem Thranduilra.
- Arvael! -rázott meg Thranduil. Be nyúlt alám, a vállam roppant egy nagyot, melytől felüvöltöttem.
- Nem tudod kézben elvinni, kiugrott a válla! -mondta Beorn.
- A fene essen bele! -szitkozódott -Elros, Hirannad! -üvöltött. Könnyeim végig folytak az arcomon, iszonyatosan fájt a vállam.
- Felség! -szólaltak meg kórusban.
- Azonnal készítsetek valamit, amire rá tudom fektetni, muszáj minél előbb a palotába vinni, mert bele halhat a lázba! -mondta idegesen és egyben rémülten. Néztem Thranduil arcát. -Meg fogsz gyógyulni! Nem hagyom, hogy meg halj! -suttogta rémülten, közben arcomhoz hajolt. -Nem hagyhatsz itt minket! -suttogta fájdalmasan. Lassan hunytam le a szemeimet.

Mae Govannen, Mellon!
Jó olvasást!