Melletted

2. fejezet

Az este sem telik különlegesebben, mint a délelőtt. Háttal fekszem az ágyon és a plafonon lévő neonfényű csillagokat nézem, amiket még kiskoromban ragasztottam fel, hogy olyan legyen, mintha mindig a szabad ég alatt aludnék. Gyerekként imádtam kifeküdni a fűbe és a hullócsillagokat nézni. Számoltam őket, mennyit látok, a legtöbb amit egy este alatt sikerült megszámolnom 24 volt, bár akkor éppen hullócsillag szezon volt. Felültem és szétnéztem magam körül, a könyveim, füzeteim meg a kidolgozott tételeim borították be az egész ágyamat. A szociális életem egy katasztrófa. Valójában nem is létezik olyan, hogy szociális életem, csak én vagyok, meg a fölösleges tételeim. Miközben belső önmarcangoló filozofálásaimat lefolytattam, úgy döntöttem kinyomtatom a maradék történelem tételt, hogy kitudjam őket dolgozni. Az volt a terv, hogy a mai és a holnapi napot is a történelemre szánom, a vasárnapot meg a matekra. A számításaimat viszont tökéletesen keresztbehúzta, hogy kattogó hanggal jelezte a nyomtató, hogy kifogyott a patron.

- Ugye most csak szórakozol? - csattantam fel, mivel pont erre nem volt szükségem. - Hát ez csodálatos. - motyogtam, miközben próbáltam igazgatni a patront, hátha ezt a pár oldalt még valahogy sikerülne kinyomtatni vele.

- Minden oké? - hallatszott a kérdés a folyosóról a nővéremtől, aki csodával határos módon éppen otthon volt, de ami a legmegdöbbentőbb az az, hogy érdeklődött. Önszántából.

- Nem. Nincs véletlenül itthon plusz patron a nyomtatóba valahol? Kifogyott és ki kellene nyomtatni a tételeimet. - mutattam rá az üres papírlapokra kétségbeesetten.

- Az volt az utolsó. - Lili nyugodt volt, mint mindig. Otthoni lógós pizsamát viselt, sötétbarna haját lófarokban kötötte és egy bögre kakaót szorongatott a kezébe, mint a kisgyerekek, pedig már 23 éves.  Valójában sosem láttam még feszültnek, mindig olyan higgadt és kimért természete volt, valószínűleg ezt apánktól örökölhette. Ezért is lesz belőle tökéletes ügyvéd. - Viszont a Főúton 9-ig nyitva van a szupermarket, ott szerintem tudnál venni.

- 20:25 van - néztem rá az órára.

- Tudom. - nevetett ki, aztán elsétált.

- Csodálatos. - bosszankodva felkaptam a kocsikulcsomat és kirohantam a kocsinkhoz.

Az idő elég szűkös volt, 15 perc volt zárásig így sietve végigszaladtam a sorok között keresve a nyomtatópatront. A sor végén lévő legalsó polcra rakták, vagyis ott kellett volna lennie, de helyette csak egy cetli virított a kiírás mellet, miszerint "Hiánycikk".
- Nem. Nem. Ez nem lehet. Nem hiszem el! - mondogattam kétségbeesetten. A bolt már mindjárt zárt, és ráadásul ez volt az utolsó ami nyitva volt. A sor elejében megpillantottam amint gyors mozdulatokkal elhalad egy alkalmazott, odaszaladtam hozzá megkérdezni, van-e esetleg még raktáron a patronból, de olyan goromba volt, hogy legszívesebben pofán ütöttem volna a nem létező patronnal.

- Mit gondolsz mi vagyok én? Raktárnapló? - mordult rám. - Különben is már zárunk, nem hallottad, hogy bemondták? Gyere vissza holnap délelőtt és akkor majd utána néz valamelyik kollégám. - tette hozzá lekezelően, majd megfordult és ott is hagyott.

- Ez aztán a vevőorientált hozzáállás. Köszönöm! - kiabáltam utána cinikusan, majd meghallottam, hogy valaki a hátam mögött elnevette magát. Megfordultam és egy srác állt a mögöttem lévő könyvespolc során, ami éppen szemben helyezkedett el a nyomtatópatronoknak. Ez azt jelentette, hogy páholyból nézhette és hallgathatta végig a kisebb idegösszeroppanásomat. Fehér ing volt rajta, ami felvolt tűrve a könyökéig, tetoválások látszódtak az alkarján és egy szürke farmernadrágot viselt. Rövid világosbarna haja volt és fel sem nézett a könyvből amit olvasgatott, zárás előtt 10 perccel. Mégis ki a fene olvasgat könyvet zárás előtt egy szupermarketben?