Melletted

55. fejezet

Az elkövetkezendő napok hátralévő részében nem kelek ki az ágyból. A telefonomon fülhallgatóval hallgatom a zenéket. Repülőgép üzemmódba raktam, hogy ne csipogjon.  Nem akarok beszélgetni, Betti még azt se tudja mi történt és a nagyival is hallgatag vagyok. Pedig próbálkozott többször is. Az ebédet és a vacsorát is felhozta nekem az ágyba, de nincs erőm beszélni vele sem. A sírás folyamatos. Nem bírok aludni, egyszerűen nem jön álom a szememre. Folyamatosan forgolódom, nem találom a helyem. Ha pedig mégis sikerül elaludnom rémálmaim vannak amikből remegve, leizzadva riadok fel. Többször láttam Őt mikor felébredtem, az ágyam felett állt és figyelt, de minden alkalommal mikor feloltottam a lámpát, eltűnt. Tudom a szakítások ilyenek, fájdalmasak és végtére is én akartam ezt, de mégis egy részem minden alkalommal mikor kinéz az ablakon Őt várja. Nem fog eljönni. Tudom, mert én kértem rá, hogy ne tegye. Nem tudom keresett-e azóta, próbált-e írni, vagy hívni. Többször azt éreztem már, hogy feloldom a tiltást hátha keres, de mindig megállított valami. Valami ami azt érezteti velem, hogy mégsem jó ez a kapcsolat és Alex sem, ezért bármennyire is hiányzik el kell fogadnom, hogy nélküle kell élnem.
Kopogás hallatszik az ajtómon, halk és visszafogott. Kedves mosollyal lép be a nagyi egy nagy bögre teával a kezében.

- Ébren vagy? - kérdezi lágyan.

- Köszönöm. - veszem át tőle a bögrét.

- Aggódom érted, lányom. Napok óta ki sem kelsz az ágyból. Nézd milyen szép időnk van, elmehetnénk valahova. - leül mellém az ágy szélére és az ablak felé mutat, de én megcsóválom a fejemet és leteszem a teát a mellettem lévő éjjeliszekrényre majd magamra húzom a takarót.

- Nem szeretnék. - szűkszavúan felelek, a nagyi arcán valóban látni lehet a kétségbeesést. - Majd talán holnap. - folytatom megnyugtatóan, de nem használ.

- Azóta sincs hír? - próbálkozik. Már napok óta nem mondtam neki semmi konkrétat.

- Nincs. - válaszolom.

- Még mindig le van tiltva? - kérdezget tovább.

- Igen.

- Kiara, ne zárj ki. - sóhajt egy nagyot. - Beszélgessünk. - folytatja.

- Nem szeretnék. - ismétlem.

- És vele? Vele sem szeretnél beszélni? - elfordulok az ablak felé az ágyon, háttal neki.

- Nem. - próbálok határozott lenni, de tudja ő is és én is, hogy hazudok.

- Miért nem próbálod meg feloldani a tiltást? Hátha meg tudnátok beszélni.

- Nem! - fordulok vissza felé. - Azt biztosan nem!

- Nem jó ha elfojtod magadban a dolgokat. - keservesen néz rám.

- Ennek vége van és jobb is így! - próbálom hihetően előadni.

- Akkor miért vagy ennyire szomorú? - kérdezősködik tovább.

- Mert nehéz lezárni, de belefáradtam. Nem bírom már tovább ezt a hullámvasutat, amit mellette tapasztalok. Fáj, igen és hiányzik is, de miért lenne jobb ha beszélnék vele? Ha újrakezdenénk megint ugyanaz lenne a vége. - fakadok ki, mire a nagyi felém hajol és szorosan magához húz.

- Jól van, jól van. - próbál nyugtatni. - Én megértelek. - a hangja lágy.

- El kell őt felejtenem! - folytatom szipogva. - Borzalmasan viselkedett. Képtelen mérlegelni, szerintem fel sem fogja a tetteinek és szavainak a súlyát. Folyamatosan fájdalmat okoz. Ez nem egészséges. Muszáj túl lendülnöm ezen. Muszáj túllendülnöm rajta. - folytatom határozottan.

- Az úgy fog csak sikerülni, ha eltereled róla a figyelmedet. Ami lássuk be, ha csak az ágyban fekszel, nem lesz elég hatásos. - tudom, hogy igaza van, de nem tudom mi mást csinálhatnék.

- Betti Cipruson van, mivel terelhetném egyedül el a figyelmemet? - szarkasztikus vagyok, amiről ismét Ő jut az eszembe.

A nagyi felhúzza a szemöldökét és egy furcsa pillantást vet rám.

- Ne haragudj meg érte, de beszéltem anyukáddal. - hiába próbálja ezt kedves hangon előadni, annyira meglep, hogy felülök az ágyon.

- Hogy mit csináltál? - kisebb sokk hallatszik a hangomban.

- A lelkére kötöttem, hogy normális lesz! - folytatja. Micsoda? Miben lesz normális?

- Miért kell normálisnak lennie? - kérdezem kissé feldúltan. - Nagyi! Mikor lesz normális?

- Holnap, mikor eljön hozzád. - válaszol egy félős mosollyal. Megforgatom a szemeimet.

- Mit mondtál neki? - kérdezem nyugodtabban.

- Az igazat. Muszáj valamit csinálnunk, hogy kiszakadj kicsit ebből az állapotból. Én a te érdekeidet nézem, jól tudod. - nem kérdőjelezem meg a nagyi szándékait, mert biztosra tudom azt, hogy jót akar nekem. Csak nem értem, minek kell ehhez anyám. Nem lesz jobb a kedvem attól, ha még vele is összeveszek, vagy jön nekem az én megmondtam szövegével és a kioktatással, mennyire idióta voltam.

- Tudom. - felelem majd visszadobom magam az ágyon. - És mi a tervetek? Kiszaggattok az ágyból és elvisztek fagyizni? - cinikusan reagálok, mire elmosolyodik.

- Annál azért sokkal jobb ötletünk van! - hallatszik némi izgatottság a hangjából, ami rá nem jellemző, így felkelti az érdeklődésemet, de nem mondd semmi egyebet.

————————————————————————-
Sziasztok! Tudom eltűntem egy kicsit, de hozom a folytatást. Igazából már előre megvan írva jó pár rész, csak posztolnom kellett volna őket, de kicsit sok minden történt mostanában, így nem volt időm ezzel foglalkozni. De bepótolom!
:)
Köszönöm, hogy itt vagytok! Puszi!