Melletted

33. fejezet

A jogi egyetem gondolata is gyomorgörcsöt kelt bennem, a legkevésbé ahhoz van kedvem, hogy erről kelljen beszélgetnem anyámmal, akinek minden jel arra utal, hogy a  mániája lett. El kell kezdenem a képzőművészetire összpontosítani és gondolkodni azon, miből fog felépülni a portfólióm.

- Remek szakok vannak a képzőművészetin. - kezdek bele bizakodóan, hogy anyám legalább meghallgat.

- Biztosra veszem. - válaszol kétségek közt hagyva, a hangjából nem igazán tudok következtetést levonni. Csak arra tudok gondolni, hogy anyám fejében én vagyok a család szégyene, a fekete bárány aki szembemegy mindennel amit felépítettek nekünk. De egyszerűen tehetek bármit, nem tudok és nem is akarok beilleszkedni abba a rendszerbe.

- Kiara, nagyon ügyes. - szól közbe a nagyi, aminek úgy megörülök, mintha most először hallanám meg a kedves hangját. - Láttam már a festményeit, remek érzéke van hozzá és én úgy gondolom a felvételi bizottság is így fog vélekedni erről.

- Na most már elég legyen ebből a hülyeségből. - anyám felháborodottan néz a nagyira. - Nehogy már támogasd ezekben a gyerekes kényszerképzetekben. Kiara nem erre lett nevelve, ezt ő is jól tudja. Ő nem te vagy. - folytatja a szokásos kimért stílusában.

- Ahogy te sem lányom. - feleli a nagyi nyugodt hangon, mosolyogva. - Nem formálhatod a saját képedre, van saját személyisége, akarata. Lili csodálatos példa a nevelésednek, okos és biztos vagyok benne, hogy remek ügyvéd lesz. De kérlek Rebeka, Kiarát hagyd önmagának lenni. Legalább nézd meg a munkáit, tényleg tehetséges a lányod. Lehet nem abban, amiben te vártad tőle, de ez nem jelenti azt, hogy el kellene ítélned. - a nagyi mindig olyan bölcsen tudta átlátni a helyzetemet. Tudom jól, ahogy belül ő is, hogy a művészi véna tőle ered és azzal is tisztában vagyok, hogy anyám ezért is megy ennyire ellene, mivel a legkevésbé akarja azt, hogy rá hasonlítsak.

- Nem formálni akarom, terelni a jó irányba. - válaszol anyám, és feláll a fotelből. Majd elindul az ajtó irányába és a lesújtó pillantást vet rám. - Ha befejezted játszadozást, gyere haza az igazi otthonodba. - zárja le. Van nála egy tipikus hanglejtés amikor befejezi a vitát, különleges ívben tudja levinni a hangszínét, valószínűleg ezt is megtanítják a jogi egyetemen mivel a Lilivel való beszélgetéseim is egyre inkább hasonlítanak hozzá.

Anyám köszönés nélkül távozik. Indulatos mozdulatokkal ül be az autójába, de nyugodt tempóban kanyarodik ki a szemközti főútra. Tudom, bajban vagyok mert ez még egyáltalán nem a lezárás, hanem a kezdete egy óriási botránynak, ami akkor fog igazán kiteljesedni ha eljutok a képzőművészeti felvételijére. Istenem, remélem átmegyek. Mert ha nem életem végéig ezeket a lesújtó tekinteteket és a csalódott arckifejezéseket kell néznem. Az pedig nem történhet meg!

Még mindig Alex szavai visszhangoznak a fejemben, ahogy nyomatékosan kijelenti, hogy sosem iszik. Visszapörgetem a beszélgetéseket Bettivel és Zsomborral is egyaránt, próbálok információt kivenni belőlük hol lehet. Nyilván nem a családjánál, bár tudom van egy unokabátyja akivel a faházat is csinálták, lehet nála van. Vagy... Jesszusom Kiara ez eddig, hogy nem jutott eszedbe. A faház! Hát persze! Hol máshol húzná meg magát, mint a gyerekkori menedékében. Leszaladok az előszobába és gyors mozdulatokkal bújok bele a fekete sportcipőmbe majd kikiáltok a nagyinak, hogy elmegyek valahová és, hogy kölcsön kérem az autóját. Ő pedig utánam szól, hogy vigyázzak magamra. Nem kérdez, nem faggat, ebben is annyival jobb mint anyám. A nagyi autója egy régebbi típusú ford focus, elég nagy ahhoz képest, hogy egyedül használja. Leginkább a boltba járás miatt vette, meg azért, hogy legyen mit kölcsön kérnem tőle. Anyámnak ez sem volt kedvére soha, egyszer fel is ajánlotta, hogy mi lenne ha inkább vennének nekem egy saját autót. El is gondolkodtam rajta, hogy mennyire jó ajánlatnak hangzik, de tudtam akkor tartoznék neki és nem akartam ezt a fajta elégtételt megadni a számukra. Így jobban szeretem elkérni a nagyi régi autóját, mintsem vezessek egy új bmw-t, mint amilyen Lilinek is van. Még ballagási ajándékként kapta apámtól, ami elég ironikus a jelenlegi helyzetünkben. Az ő bulija óriási volt, rengetegen voltunk, unokatestvérek, barátok, és szüleim közeli munkatársai is, akiknek bemutathatta Lilit, aki minden lehetőséget megragadott arra, hogy előreléphessen. Már akkoriban is elszántan bizonyítani akart anyámnak.

  A faház előtti erdőhöz érve megpillantom Alex autóját, ami belülről olyan jó érzéssel tölt el, hogy akaratom ellenére felnevetek. Végre megtaláltam. De mit fogok neki mondani? Mi van, ha nem is fog örülni nekem? A gondolatok elárasszák a fejemet és a nevetés eltűnik az arcomról, miközben elindulok az erdőbe a faház felé. Az út során végig az jár a fejemben, vajon milyen reakcióra számíthatok mikor felnyitom a deszkákból készült ajtót. Megdöbben és elzavar. Nem, azt talán mégsem teszi meg. Lehet hozzám sem szól, vagy egyből hozzám lép és megcsókol? Arra semmi esélyt nem látok, bár nagyon örülnék neki ha mégis megtenné. Viszont a valódi reakciójára egyáltalán nem számítok. Amint fellépek a lépcsőn már nyitódik is előttem az ajtó. Felérve pedig megpillantom Alexet, amint egy kék pokrócon ülve nekitámaszkodik a fotelnek. A pokrócon párnák hevernek, a telefonja, egy fülhallgató és egy könyv. Dosztojevszkij, Bűn és bűnhődés. Erre a könyvre sem számítok, ahogy Alex mosolyára sem.

- Látom megtaláltál Kiara. - szakítja félbe a hangja a nézelődésemet.

- Hát... Ha már ismét eltűntél, gondoltam megkérdezem a ballagásunkon jelen leszel-e.

- Persze, ez az egyetlen oka ami miatt ennyit autókáztál. A ballagás. - neveti el magát gúnyosan.

- Nem csak ez.  - Válaszolom miközben fellépek és becsukom magam alatt az ajtónak nevezett deszkákat.

- Akkor, azt hiszem köszöntelek ismét szerény hajlékomban. - hajol meg udvariasan, akárcsak a filmekben, mire felnevetek.

- Most komolyan. Mit keresel itt? Miért tűntél el megint napokra a buli után? - közelebb lépek és leülök mellé a takaróra. De amint kiejtem a szavakat Alex arca megváltozik.

- Ez bonyolult. - válaszol egyhangú és monoton hangon.

- Nem annyira, ha elmagyarázod. - erősködöm miközben mély levegőt veszek. Alex észreveszi rajtam a zavartságot.

- Kérsz esetleg inni? - kérdezi miközben a háta mögé nyúlva keres valamit. Belőlem pedig kibukik a leghülyébb válasz, amit csak adhatok erre a kérdésre.

- Dehát te nem is iszol úgy tudom. - amint kiejtem a szavakat már meg is bánom. Hogy mondhattam ekkora idiótaságot. Goromba megjegyzés volt, ami inkább rá mintsem rám vallana. Alex látszólag meglepődik, mert nagyra tátott szájjal veszi elő a pepsi üveget.

- Ami azt illeti, nem. Nem szoktam. Ez sem boros  kóla csak sima. - válaszol, érzem benne, hogy próbálja elviccelni a szituációt, de nem sikerül neki.

- Mondd, Alex. Miért tűntél el? Megint... - hirtelen ugrok a mélybe.

- Kiara, ezt úgy sem értheted. - válaszol miközben a flakon címkéjét kezdi piszkálni a kezeivel.

- Miből gondolod ezt? - kérdezek vissza és elgondolkodom azon, hogy kiveszem a kezéből csak, hogy rám figyeljen miközben hozzám beszél.

- Ezt hosszú és komplikált lenne elmagyarázni.

- Ami azt illeti, van időm és érdekel is. Szóval halljuk. - próbálok határozottnak tűnni, de ez nekem valahogy nem megy, mivel a szája szélén egy gúnyos mosoly jelenik meg tőle.

- Beszéljünk másról, mesélj történt valami az elmúlt napokban? - terelni próbál, de nem hagyom neki.

- Összevesztem anyámmal, azt akarja költözzek vissza, óriási ballagási bulit akarnak nekem tartani ami egyáltalán nem mozgat meg és fogalmam sincs miből állítsam össze az egyetem portfólióját. Te jössz! - hadarom el gyorsan, amire Alex kidülleszti a szemeit.

- Hű. Eseménydús napok. - válaszolja.  - És mi lesz a portfólió, van elképzelés? - folytatja, de közbeszólok mostmár elég határozottan ahhoz, hogy még meglepettebben nézzen rám.

- Ne már, Alex. Ne terelj, miért tűntél el megint? Miért nem iszol és mit titkolsz ennyire? - buknak ki belőlem a szavak. Rájövök, hogy ha a közelében vagyok akkor, ez egy általános dologgá válik. Mások mellett nincsenek ilyen hírtelen reakcióim, csak ő hozza ezt ki belőlem.

- Tényleg tudni akarod? -a hangja kimért lesz és egy pillanatra elgondolkodok azon, valóban jó ötlet-e belemászni a múltjába, de tudni akarom miért ilyen amilyen.

- Igen! - válaszolom egyértelműen.

- Legyen, Kiara. Elmesélem. - válaszol és újra elkezdi babrálni az üveg címkéjét a kezével.

- Köszönöm! - felelem beleegyezően.