Melletted

10. fejezet

Elmosolyodik a reakciómon, érzem ahogy a bőrömhöz érve megjelennek ismét a libabőrök. A csuklómtól simítja végig a karomat egészen a nyakamig, ahol félretúrja a tincseimet. Lágyan végigsimítja az arcomat majd megcsókol. Ezer érzés kavarog bennem, de legerősebben az, hogy ez milyen jó érzés! Mennyire más az ő csókja mint az ami az első volt. Annyira vágyom arra, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget! A csókja egyre hevesebbé válik amit viszonzok én is, a derekamnál fogva még közelebb húz magához. A csókjában valami mást is érzek, mintha az érzelmeit próbálná így átadni nekem. Nem pedig szavak formájában. Gyengéd, de mégis erőteljes, akárcsak Ő maga! A kettős érzés itt is megjelenik.
Mintha megnyílna benne valami, amit mindig is rejtegetni próbált. Egy pillanatra abbahagyja és gyengéden végigcsókolja a nyakamat. Aztán visszatér a számhoz és a heves csókolózásban a fotelnek dönt, a por ismét felszáll a levegőbe, amitől úgy tűnik nehezebben kapja a levegőt. Arra gondolok milyen művészien tökéletes ez a pillanat. Leveszi a pólómat és végigcsókol alatta is, mire én is leveszem az ő pólóját. Végigsimítom a kezemmel a mellkasát, miközben rám néz. Mosolyog.

- Biztos vagy benne? - kérdezi lágyan, kedvesen. Egy új oldalát mutatja meg nekem, egy másik Alexet, nem azt az beképzelt kemény fiút akinek a szerepét játssza. Hanem az igazi valóját. Én pedig végignézek rajta, és csak arra tudok gondolni, hogy persze hogy akarom, hogyne akarnám már. Elveszek benne. A pillantásába, az ölelésébe, az érintésébe. A csókjaival egyre hevesebb érzéseket vált ki belőlem, szinte már a szívem kiugrik a helyéről miközben letolja a nadrágját és meglátom az újabb tetoválását. Az alhasán helyezkedik el, egy kis körvonalas galamb a szájában egy virággal. Tudom mit jelent, tudom kihez szól és ebből is látszik milyen törékeny igazából a lelke. Sérült, akárcsak én. Lehúzza az én nadrágomat egy lassú mozdulattal, végigcsókolja a lábamat. Tényleg megtörténik. Itt és most. Szalai Alexel egy csodálatos és mesebeli faházban. Azhiszem ettől szebbet nem is tudnék elképzelni a pillanatnak.

Egymás mellett fekszünk egy régi ezer éves pokrócon a földön és a faház felső ágait nézzük, az erezetei egymásba futnak. Észreveszem, hogy a plafonra csíkok vannak festve három különböző színnel, amit eddig észre sem vettem. Nem élénk színekkel, de rengeteg apró csík fut végig a fa erezetein.

- Mit jelentenek a csíkok? - kérdezem

- A heteket ameddig készült.

A végén már csak két csík látható. Tudom mit jelent. Ez egy emlék. Nem boncolgatom tovább a témát, inkább csak élvezem a pillanatot amint Alex mellkasán fekszem és olyan szorosan ölel magához, mintha nem lenne holnap. Én pedig azt érzem ez életem eddigi legszebb emléke és már teljesen el is tűnik bennem a bosszúvágy, meg az mennyire gorombának és idegesítőnek tartottam eddig.