Melletted

58. fejezet

Hazaérve nagy szatyrokkal a kezemben esek be az ajtón. Ledobom őket a konyhába lépve. A nagyi a fotelben ülve nézi az egyik vetélkedőt a Tv-ben.

- Milyen volt? - érdeklődve fordul felém.

- Igazából. Jól éreztük magunkat. - válaszolom egy hatalmas mosollyal az arcomon.

- Ennek nagyon örülök! És annak is, hogy végre újra látlak mosolyogni! - miközben beszél, felém lép és megfogja a kezeimet. - Csináltam teát. Gyere, beszélgessünk.
A konyhapulthoz vesszük az irányt, a nagyi tölt egy csészével én pedig nekitámaszkodom a falnak.

- Azt hiszem, napok óta most először volt olyan, hogy pár óráig egyáltalán nem jutott az eszembe. - sóhajtok egy nagyot.

- Ez a fokozatos haladás. Lépésenként, lassan. Először csak pár órára, aztán egy napra, majd pár napra és így szépen apránként fog elmúlni a fájdalom, amit most magadban érzel. - felém nyújtja a bögrét.

- Azt hiszem, igazad lehet. - felelem mire elmosolyodik.

- Én pedig biztos vagyok benne. - ahogy rám pillant nekem is mosolyra húzódik a szám.

- Hogy lehet az, hogy te mindig mindenre tudod a választ? - kérdezem a fejem rázva.

- Lányom, mögöttem egy egész élet tapasztalása. Mikor te leszel az én koromban, még nálam is bölcsebb leszel. - mondja, miközben magának is tölt a kedvenc rénszarvasos bögréjébe. Nyáron.

- Hát, azt erősen kétlem. - nevetem el magam cinikusan. Hogy én bölcs? Vicces még kimondani is. Azt érzem, a nagyit senki nem tudja lekörözni, mintha a világ összes tudását szívta volna magába és raktározta volna el.

- Én viszont nem. Eszes lány vagy és határozott. - feleli kedvesen. Ma ez a második felém érkező pozitív visszajelzés, ami elgondolkodtat. Lehetséges, hogy összebeszéltek, hogy kicsit doppingolják a magabiztosságomat? Vagy már csak én látok mindenbe bele valamit... Nehéz eldönteni. Kicsit zavaros még mindig a fejem, a történtek miatt. Nehezebben sikerül átlátnom a dolgokat, mint azok előtt. Kevésbé érzem azt, hogy biztos lennék magamban, így ezek a megerősítések jól jönnek most.

- Nagyi, én tényleg elvesznék nélküled! - ugrok felé és hírtelen szorítom magamhoz.

- Ohó... - nyögi ki örömteli hangon az összeszorítástól.

- Jaj bocsi. - engedek kicsit a szorításomból, de az ölelést nem hagyom abba.

- És, akkor mi az ítélet? Lesz Olaszország vagy nem lesz? - kérdezi levegőért kapkodva.

- Lesz! - vágom rá határozottan. Eldöntöm, hogy próbálom visszaszerezni az igazi önmagamat még az egyetemi felvételi előtt. - Tudod mit? - kezdek bele elgondolkodva. - Megyek és el is mondom a hírt anyáéknak! - folytatom és egy puszit nyomok a nagyi homlokára majd magamhoz kapom a kocsi kulcsot és kiviharzok a házból.

Anyámékhoz érve meglepődve látom, hogy sem Lili autója, sem pedig apáé nincs a feljárón. Egyedül anyának a kocsija áll ott. Végül is nem baj, épp vele akartam beszélni.
Az ajtón beérve látom, nincs a szokásos helyén így egy hangos köszönéssel jelzem az érkezésemet.

- Kiara? - szólal meg meglepetten az emeletről anyám.

- Igen. - válaszolom, felfelé indulok.

Anya éppen a szobájukban lévő ruhásszekrényben pakol.
- Örülök, hogy látlak. - szólal meg kedvesen, mikor megállok az ajtóban.

- Voltunk Lilivel vásárolni, gondolom mondta. - úgy teszek, mintha az egész nem az ő ötlete lett volna.

- Igen, említette. - válaszol egyhangúan, amire elmosolyodok.

- Úgy döntöttem, hogy megyek veletek Olaszországba. - vetem oda, mire anyám abbahagyja egy pillanatra a pakolászást és örömteli arckifejezéssel mered rám.

- Komolyan mondod? - hallok némi meglepettséget. Mintha nem számított volna arra, hogy Lili ilyen hamar meg tud győzni.

- Igen. - felelem.

- Ez remek hír! Apád is el lesz ragadtatva! - mondja miközben becsukja a szekrény ajtót.

- Mikor is lesz az utazás? - kérdezek rá, mivel ez eddig még nem került szóba.

- Ó, igen persze, ezt el is felejtettem mondani. Jövő héten hétfőn indulunk.

- Jövő héten? Mikor akartál szólni, vasárnap? Hé, amúgy pakolj össze pár dolgot, holnap indulunk!- kérdezek vissza, mint aki nem jól hallotta. Azt gondoltam, majd talán két-három hét, esetleg egy hónap múlva.

- Igen. Jövőhéten. - vet rám egy lesújtó pillantást anyám. Basszus megint kijött belőlem a cinizmus. - Kicsit hamar van tudom, de így tudtuk összeegyeztetni. - folytatja. - Gondot okoz?

- Dehogy, csak kicsit váratlanul ért, ennyi az egész. - mondom és próbálom a kétségeket elhessegetni.

- Csodás indítása lesz ez a nyárnak. - teszi hozzá, majd kiindul a szobából. A folyosón sétálva menet közben megáll a szobám előtt és rám néz. - Nem szeretnél még hazajönni? - reménytelien kérdez rá, én pedig nem akarom lerombolni a kezdetleges jó kapcsolatunkat egy egyértelmű hárítással, vagy ellentmondással.

- Meglátjuk. - mondom, majd megkerülve őt elindulok az alsó szint felé.

Anyám nagyot sóhajt mögöttem, de nem erőlteti a dolgot, ami tőle kissé szokatlan.
Mivel már csütörtök van, így próbálom megszokni a gondolatot, hogy pár nap múlva elrepülök több ezer kilométerre Tőle. Ettől kissé összeszorul a gyomrom. Nem gondolhatsz rá! Nem szabad rá gondolnod! Élned kell az életedet és nem vele foglalkoznod!

- Kérsz valamit? - kérdezi anya a konyhába sétálva. - Csinálhatok egy rántottát, vagy rendelhetünk is valamit. - folytatja amiből érzem, hogy azt szeretné ha maradnék még.

- Kínai? - húzom fel a szemöldökömet, ő pedig bólintással jelzi, hogy tökéletes.

Nem is tudom megmondani milyen rég volt már olyan, hogy anyámmal együtt töltöttem volna a délutánt anélkül, hogy tett volna valami nem túl szép megjegyzést. Elég erősen próbálhatja visszafogni magát, ami valahol jó érzéssel tölt el. Nem tudom, miért lett volna neki olyan nehéz mindig így viselkedni, akkor talán jobb kapcsolatot tudtam volna, vele kialakítani. Viszont így képtelen vagyok bízni benne és úgy érzem jónak, ha valamilyen szinten mégiscsak tartom a távolságot. Ez érezhető is lehet, mivel a nap folyamán bármikor próbált Alexre térni, minden alkalommal valahogy kikerültem a témát. Nem szeretnék róla megosztani semmit, sőt igazság szerint egyáltalán nem szeretnék róla beszélgetni sem. Nem jó nekem, ha rá kerül a fókusz, olyankor mindig egyből azon gondolkodom, vajon mit csinálhat, vagy kivel lehet.  Esetleg valami lánnyal? Úristen, mi van akkor, ha tényleg valami lánnyal van? Nem, Kiara! Erre sem szabad gondolni. Azt csinál amit akar, elvégre már nem vagyunk együtt. Randizhat bárkivel. Bár valahol érzem azt, hogy ha tényleg így lenne egy részem belül összeroppanna. Nem bírnám elviselni, ha valaki mással kellene látnom. Még jó, hogy nem is kell vele találkoznom! Az egyetemre érve, a közelében sem leszek. Ez megnyugtatató.