Melletted

12. fejezet

Másnap reggel mikor beértem az iskolába a tekintetek úgy szegeződtek rám még a szekrényemhez sétáltam mintha Betti vonult volna végig a folyosón. A lányok cinikus mosollyal súgtak össze, és egy fura végzős srác pedig megveregette a vállam és megdicsért. Nem értettem miért viselkedik mindenki ilyen furcsán. Szinte kivétel nélkül mindenki az én jelenlétemmel foglalkozott, ami már nagyon zavaró volt. Betti kapta el a vállamat hátulról.

- Kiara! - csattant rám.

- Úristen de örülök, hogy végre itt vagy, fogalmam sincs mi van ma mindenkivel. Miért néznek úgy rám, mint egy bazári majomra? - értetlenkedve bújok el a szekrényem nyitott ajtaja mögé.

- Kiara! - kezd megint bele.

- Mi van? Miért vágsz ilyen riadt fejet? - Betti arca hófehér, teljesen levan sápadva.

- Történt valami... - kezd bele félve. Látom, hogy keresi a szavakat hogyan is mondhatná.

- Jesszus. Mit csináltál? - kérdezek vissza már én is hasonló riadtsággal.

- Nem én... Hanem, hát... - makogva kezdi újra miközben Nimród, az iskola nagymenője odapattan hozzám nevetve, az összes többi beképelt pedig a folyosó sarkában állva nevet. Észreveszem mellettük Alexet, zavarban van, alig mer rám nézni.

- Hé, rossz kislány! Elvesztetted a jó hírneved tanulók gyöngye! Lebuktál! - ütögeti meg szintén ő is a vállam, mint az a random srác mikor beléptem az ajtón. Akkor tudatosul bennem minden. Alexre nézek, kerüli a szemkontaktust. Látszik rajta, hogy nem tudja mit csináljony Bettire nézek. Az arca tükröz mindent.

- Az a szemétláda! - kiálltok fel, nem érdekel, hogy eddig is a fél iskola engem figyelt és ezzel csak mégjobban magamra hívom a figyelmet. Becsapom a szekrényem ajtaját és ideges lépésekkel elindulok Alexhez. Mikor közeledek először hátrálni kezd, mintha megijedne aztán elindul felém és megfogja a kezemet. Szerintem fél, hogy megütöm. Lehet jól is teszi, mert nem sok választ el a teljes kirohanástól.

- Kiara kérlek! Hadd magyarázzam meg! - esedezik halkan.

- Mit Alex? Hogy kiadtál az egész iskolának? - válaszolom a könnyeimmel küszködve. Nem érdekel a ránk irányuló figyelem. Annyira dühös vagyok és csalódott, pedig épp tegnap beszéltünk Bettivel arról, hogy azt hittem sosem tudna csalódást okozni. Tévedtem! Egy óriásit! Oltási hibát követtem el mikor megbíztam benne!

- Nem én voltam esküszöm! Zsombornak mondtam csak el, Ő pedig végigkürtölte. - mentegeti tovább magát, a szeme riadt, a hangja könyörgő. Látni raja, hogy nagyon rosszul érzi magát, de nem érdekel!

- Nem hiszek neked! Sosem kellett volna hinnem. Hiba volt megbízni benned! - vetem oda a lehető legkimértebb hangon ami a torkomon kijön, majd sarkon fordulok és elsétálok. Megsemmisítve érzem magam még a folyosóról egyenesen a jobb oldalon lévő wc-be veszem az irányt, Betti szemben elindul felém. Mindenki síri csöndben nézte végig a történteket és kivétel nélkül mindenki engem figyel.

- Vége a műsornak barmok! - kiállt fel Betti, amire elkezdenek szétszéledni az emberek én pedig becsapódok a wc-be. A tükörhöz érve hideg vízzel megmosom az arcom. A könnyek a szemembe elkezdnek patakokba folyni, Betti odalép és erősen megölel. - Minden rendben lesz hallod? Lecseng ez, egy két nap alatt és senki sem fog rá emlékezni. - próbál megnyugtatni, de nem igazán sikerül neki. Zihálva kapkodom a levegőt és arra gondolok, hogy lehettem ekkora idióta. Bedőltem Szalai Alex bájának és most ihatom a levét.

- Jól vagyok. - bújok ki Betti öleléséből, miközben letörlöm az arcomról a könnyeket. - Minden oké, tényleg. Nem nagy ügy. - próbálom még én magam is elhinni.

- Biztos? - kérdezi meglepetten, nem erre a reakcióra számított.

- Persze, minden rendben. - győzködöm. - Gyerünk órára, elkésünk.

Miközben a történelem órán ültem, csak mereven meredtem magam elé, a hangokat szinte nem is hallottam. Láttam amint a tanár fel alá járkálva magyarázza az anyagot, de egy szava sem maradt meg bennem, mivel semmi másra nem tudtam gondolni csak arra, hogy mennyire nagyot tévedtem és hogy nem érdekel hogyan, bármi áron, de ténylegesen bosszút kell ezért állnom. Mostmár nincs visszaút tudom jól! De úgy néz ki marad az első felállás és nekem kell pofára ejtenem ezt az idióta barmot. Hibáztam, hagytam, hogy az érzéseim eluralkodjanak rajtam, pedig arról volt szó Alex fog pofára esni. Erre én csattantam az iskolapadlón arccal előre. Nem számít, helyrehozom!