Melletted

44. fejezet

Alex szuszogását hallgatom és arra gondolok mennyire jó érzés itt feküdni vele.
A belső nyugalmamat félbeszakítja azzal, hogy érzem amint az ujjaival közelebb húzódik az én ujjaimhoz és lassan keresztbekulcsolja őket. Egy ideig még nem nézünk egymásra, csak összekulcsolt kezekkel fekszünk, majd felém fordul és végigsimítja a kezével az arcomat.
- Olyan gyönyörű vagy. - hangzik el a szájából. A hangja őszinte és gyengéd, nem megszokott tőle az ilyesfajta elérzékenyülés.
Én is felé fordulok.
- Miért vagy néha olyan távolságtartó? - kérdezem meg tőle, mert valamiért azt érzem, most lehet vele őszintén beszélgetni.
- Távolságtartó? Veled sosem vagyok az. - feleli meglepetten.
- Néha úgy érzem. - válaszolok egy nagy sóhajtással.
- Tudod, Kiara. Nekem nem volt egyszerű megnyílnom feléd. Sokáig küzdöttem is ellene.  Ellened. Valami oknál fogva már az első találkozásunk óta elindítottál bennem egy folyamatot, amit azelőtt senkinek sem sikerült. Új ez nekem, sosem éreztem még hasonlót. - a hangjai továbbra is őszinték. A szemei végig az enyéimbe néznek, és újra elcsodálkozom raja, mennyire elképesztően, egyedien kékek.
- Milyen folyamatot? - kérdezek rá.
- Érzéseket. Az indulatosságod, amit a szupermarketbe láttam, aztán a viselkedésed, igazából te voltál az aki távolságtartó volt az elején. Én pedig csak annyit éreztem, hogy közelebb akarok kerülni, hozzád. - pont ezt szerettem volna elérni az elején. De nem gondoltam volna, hogy menet közben én is beleszeretek, ahogy azt sem, hogy valójában van egy érzelmes oldala is, a nagyképű alak mögött.
- Mesélsz nekem a gyerekkorodról? - kérdezek bele, mert a legutóbbi alkalomnál nem tudtam meg mindent. - Tudom nehéz róla beszélned. De velem megoszthatod. - folytatom bizalomkeltő hangon, amire Alex elmosolyodik.
- Nem túl boldog történet. - válaszol szűkszavúan.
- Nem kell minden történetnek boldognak lennie. - felelem és közben érzem, hogy kicsit megszorítja az ujjaimat, amik még mindig összevannak fonódva az övével.
- A mi történetünk egy boldog történet lenne? - a hangja tele van érzelmekkel.
Elmosolyodom a kérdésén.
- A legboldogabb. - miközben kimondom a szavakat, a szemébe nézve észreveszem, hogy a kelleténél talán jobban csillog a szeme, mint máskor szokott.
- Megírhatnád. - feleli, mire meglepetten nézek rá.  - Mármint. Tudom, hogy szoktál írni. - folytatja.
- Igen, néha hobbiból, de azok csak kezdetleges vázlatok. Nem gondolom, hogy igazán jó történetet kitudnék adni a kezeimből. - válaszolom és meglep, hogy felmerült ez témának.Nem gondoltam volna, hogy ilyen apróságokat megjegyez rólam.
- Én igen. - feleli határozottan egy kisebb mosollyal a szája szélén. - Az előbb mondtad. A mi történetünk a legboldogabb. Írd meg. - a hangja bíztató, ennyi támogatást csak egy embertől hallottam még, és az a nagyi volt. Alex pedig még sosem látta az írásaimat, nem értem miből gondolja, hogy sikerülne. - Képes vagy. - mondja, mintha megérezte volna a gondolataimat.
- Ahhoz ismernem kell a te történetedet is. - próbálok visszatérni az eredeti témához. - Csak úgy írhatok rólunk, ha közben tudok írni rólad is.
- Anyám elhagyott minket, mikor 13 voltam, mert apám részegen rendszeresen megverte. Ezután nem volt kin levezetni az indulatait, maradtam én. - hírtelen buknak ki belőle a szavak, amelyekre talán még én sem voltam felkészülve. - Bár ez csak egy évig tartott,  mert 14 éves koromban Boldi elvitt magához, mikor egyik alkalommal, apám eltörte a csuklómat. - miközben beszél, a kezét a levegőbe emeli és körkörös mozdulatokat ír le a bal kezével. Tudom arról a csuklójáról beszél éppen. A szavai halkak és bizonytalanok, néha meg-meg csuklik a mondatai közben a hangja. -  7 év van köztünk, ő akkor töltötte a 21-et és épp elköltözött a nagybátyáméktól. Ismerte apámat, így nem akart nála hagyni. Sokat köszönhetek neki. - folytatta, majd letette a kezét az ágyra és rám nézett.
- Sajnálom. - válaszoltam megtört hangon. Borzasztó volt végighallgatni amiket mondott, és el sem tudom képzelni mennyire borzalmas lehetett mindezt átélni. Nem faggatom tovább, hanem a kezeimmel most én simítom végig az ő arcát. Alex felém fordul és egy gyengéd csókot ad először a homlokomra, majd azt követően a  számra. Viszonzom a csókját, amire az a reakciója, hogy a derekamnál fogva magára húz. A hajam az arcunkhoz lóg, amit a kezével félresöpör.
- Tényleg boldog vagy mellettem? - újra a szavai szakítják félbe a csókjainkat. Erre a kérdésre egy határozott és egyértelmű válasszal felelek, amiben én magam is biztos vagyok.
- Igen! - válaszolom szinte suttogva, aminek hallatán újra megcsókol.
Érzem amint a kezével végigsimítja a combjaimat egyenest felfelé haladva a derekamon  és amint a pólómhoz ér, egy lassú mozdulattal húzza le rólam. Aztán felül az ágyon és én is így teszek. Teljességgel biztos vagyok benne, hogy mindennek ellenére ami történt, őszintén boldog vagyok mellette! A kezeit a hasamtól indulva húzza végig a bőrömön egyenest a melleimig, amit aztán erőteljesen megmarkol. Az ölében ülve érzem, amint az ágyékával közelebb feszül hozzám, amire automatikus mozdulattal húzódom még közelebb, ő pedig ettől felnyög. Mivel annyira élvezetes ezt hallgatni megismétlem a folyamatot, Alex pedig egyre hevesebben kapkodja a levegőt alattam. Gyengéden tapad a szájával a nyakamra, amit aztán elkezd szívni. Ennek következtében én sem bírom magamban tartani a hangokat, így nyögve mondom a ki nevét.
- Tetszik? - kérdezi két sóhajtás között.
- Imádom! - zihálom.
Érzem amint az ujjai egyre beljebb és beljebb haladnak. Aztán teljesen átadom magam az élvezeteknek.

Sziasztok! Ez a fejezet kicsit másabb lett, mint az ezek előtti, de úgy éreztem ilyen eseményeket is szeretnék beleírni, mert mintha hiányzott volna belőlük. Remélem mindenkinek tetszett. Köszönöm, hogy itt vagytok, hamarosan jön az új fejezet! :)