Melletted

13. fejezet

Az utolsó órámról jöttem ki éppen és miközben megpróbáltam lerendezni magamban, hogy ez volt eddigi életem legmegalázóbb pár órája észrevettem, amint anyám lép ki az igazgatóiból. Észrevesz és gyilkos pillantással indul meg felém.

- Mi a... - bukik ki belőlem tompán, mire Betti is megjelenik mellettem és ő is becsatlakozik.

- Mit keres itt az anyukád? - a meglepettséget az ő hangján is hallani, de az én sokkos állapotom közelébe se jön.

- Péterffy Kiara velem jössz! - kezdi miközben elsétál mellettem. Bettire pillantok, megfagyva, mozdulatlanul állok a folyosó közepén és azt veszem észre, hogy ismét elkezdenek a tekintetek rám szegeződni. - Kiara! Nem hallottad mit mondtam? - áll meg anyám és visszafordul. Az arca merev, a barna vállig érő haja tökéletesen bevasalva, hófehér ing van rajta és egy fekete szövetnadrág, látszik az öltözködéséből, hogy munkából jött el, mert csak a tárgyaláshoz szokott ilyen ünnepiesen felöltözni. A hangjából hallom, hogy nagy bajban vagyok csak fogalmam sincs miért.

- Megyek már. - vágom oda és elindulok felé. Egészen a kocsiig néma csendben sétálunk, anya rám sem néz. A kocsiba beülve becsatolom a biztonsági övet és ránézek. Ő pedig felsóhajt kétségbeesetten. Tényleg nagy bajban vagyok.

- Miért Kiara? Miért kellett mindent feláldoznod egy hülye fiúért? - kezd bele értetlen hangon. - Tudod te hanyas lett a vizsgád? Tisztában vagy egyáltalán azzal ez mit jelent? - mostmár kevésbé lágy a hangja, minden szavával egyre jobban emeli fel.

- Anya, figyelj! - kezdenék bele, de nem hagyja.

- Nem! Te figyelj! Soha többet nem találkozhatsz azzal a fiúval hallod? Vége! - csattan rám.

- Na, ezzel nem lesz gond. - nevetem el magam cinikusan.

- Nem érdekel! Sem a fiú, sem a sztorid! Az igazgató behívott, mert borzalmas lett a vizsgád ami tőled nem hétköznapi, illetve hallott egy pletykát ami aggasztotta. Nem taglalom, engem nem érdekelnek a gyerekes pletykák csak és kizárólag a jegyeid. Sűrű elnézések közepette meggyőztem az igazgatót, hogy újra megírhasd jövőtéten a vizsgát. Arra hivatkoztam, hogy kevés figyelmet kaptál manapság otthon és ez egy bosszúnak indult az irányunkba. Megértő volt az igazgató, tudja mennyi múlik ezen a vizsgán. Remélem te is tisztában vagy a súlyával! - megvető pillantást tesz rám, majd elfordítja a kulcsot. - Most pedig hazamegyünk és egész hétvégén ki sem léphetsz a házból. Csak a tanulással foglalkozhatsz semmi mással. Jövőhéten szerdán pedig 5-ösre fogod megírni a vizsgát. Értve vagyok? - kérdez határozottan, a hangja borzalmasan lekezelő. Erre csak igen választ adhatok, és ezt is teszem mert tudom, semmi értelme nincs ilyen esetben leállni veszekedni vele. Sosem nyerhetek vitát ellene. A napom végére már csak ez hiányzott, hivatalosan is kijelenthetem. Ez életem legrosszabb napja!