Melletted

43. fejezet

Alex a belváros szélénél lévő négy emeletes házak előtti parkolóban áll meg.
- Megérkeztünk. - rám sem néz, csak leállítja a motort.
- Még mindig nem tudom hova jöttünk. - felelem értetlenül.
- Kiara, miért akarsz mindig mindent egyből tudni? - a hangja kissé cinikus, ismét. Bosszant, mert én nem gondolom úgy, hogy mindent előre szeretnék tudni, csak szeretek tisztában lenni a dolgokkal. Főleg ha ennyire sietőssé válik a helyzet, mint amilyenné az előbb is. Miközben hozzám beszél már ki is száll az autóból. Kicsatolom az övemet, mikor észreveszem, hogy meg sem vár, hanem egyenest a járdához is vette az irányt. Megforgatom a szemeimet és kinyitom az ajtót, majd kilépek rajta.
- Esetleg megvárnál? - kérdezek utána, ami már szinte kiáltás, annyira távol került tőlem. Kissé szeles az idő, bár a nap csodálatosan süt, mégis összehozódom a széllökésektől. Nem mintha hidegek lennének.
- Várlak. - fordul hátra felém, az arcán semmilyen különleges érzés nem látható. Néha annyira semmilyen arcot tud vágni. Mások talán már félreértenék a reakcióit, vagy esetleg úgy gondolnák valójában érdektelen az irányukba, ha csak az arckifejezéseit figyelnék meg, de én már ezt is kezdem megszokni. Tudom, nem azért vág ilyen fejet, mert zavarnám őt, vagy esetleg untatnám. Ahogy a nagyi is mondta, mindenkinek megvan a maga személyisége, az övé pedig ilyen. Elfogadtam.
Ahogy mellé érkezek, váratlanul megfogja a kezem, amivel ismét meglep. Az ujjait gondosan átkulcsolja az enyémen, majd mikor ránézek, látom ahogy mosolyog.
- Mehetünk? - kérdezi kedvesen. Legszívesebben megkérdezném ismét, hogy mégis hova, de tudom, úgy sem kapnék rá értelmes választ, így nem teszem, csak bólintok.
A szemközti lakás soron haladunk végig, majd Alex az egyik bejárati ajtónál megtorpan és elkezd matatni a zsebében, ahonnan aztán mosolyogva előhúz egy kulcscsomót.
A bilétáját a kapucsengőhöz tartja, mire kinyílik a félig fekete üvegajtó.
Továbbra sem mond semmit, de bármilyen nehéz is én is magamban tartom a szavakat. Megfordul bennem a gondolat, hogy elhozott a lakásukba, de erre nem sok esélyt látok, így más gondolatok veszik át a szerepet, mint például valami újabb menedék lehet, vagy esetleg valami munkával kapcsolatos dolog, bár nem tudom egy autószerelőnek minek lakás a munkához, így ez is értelmetlennek tűnik. A lifthez érünk, Alex lehívja hozzánk,  mert az ötödiken van. Még várunk csak néz maga elé egy furcsa vigyorral a szája szélén, elképzelésem sincs minek örülhet. Aztán mikor beérünk a liftbe és az ajtó becsukódik a legnagyobb meglepetésemre a lift oldalán lévő tükörnek dönt és hevesen megcsókol.
- Egész nap erre vártam. - feleli két csók között. Az egyik kezét a derekamra teszi, a másikat pedig átkulcsolja az ujjaimon, amiket aztán a falhoz szorít. A derekával közelebb húzódik. Ismételten elfog az az ismerős érzés, amit ilyenkor minden alkalommal kivált belőlem. Bizsergés minden végtagomban.
A lift elindul felfelé, miután Alex az ujjait kiveszi a kezeimből és megnyomja rajta a hatodik emelet gombját. A lift zötykölődése miatt olyan érzés, mintha minden zökkenésnél egyre közelebb húzódna hozzám. Az ujjaival lágyan végigsimítja a karomat egyre lejbebb haladva azokon, majd áttér a hasamra ahol pedig felfele indul el. A lélegzetem egyre hevesebbé válik az érintéseitől. Gyengéden a pólómat feljebb tolja és alatta is végigsimítja a bőrömet, miközben abbahagyja a csóközönt. Egy mély lélegzetet vesz ő is, miközben a szemembe néz. A tekintetével szinte már feléget. Érzem, amint egy pillanatra megszűnik közöttünk a világ. A pólóm alatt tovább folytatja a simításokat, egyre feljebb és feljebb haladva, aztán mikor elérkezik a melleimhez, körkörös vonalakat ír végig rajtuk az ujjaival. A szívem már majdhogynem kiugrik a helyéről, amit a kezeivel megérez mert arra irányítja a mozdulatait. A szívem vonalához érve lágyan ráereszti a tenyerét és figyeli a szív dobbanásaimat. Ahogy lepillantok látom, hogy a nadrágja szorosan feszül rá a testére, már szinte szétszakad. Zavartan mosolyodom el rajta, mert tudom ez azt jelenti rá is ugyanolyan hatással vannak az események. Mikor észreveszi, hogy éppen őt nézem egy heves mozdulattal újra a számra tapad.

A csókok közepette halljuk amint, a lift jelez, hogy az ajtók nyílnak. Alex elszakad a számról és a tekintetével a gombok feletti kijelzőre pillant, ami azt mutatja negyedik emelet. Ahogy kinyílik az ajtó és meglátjuk, hogy egy idősebb házaspár lép be rajta hírtelen mozdulattal szét  vállunk. Pár pillanatra csak némán állunk egymás mellett, szinte vigyázz állásban, aztán megszakítjuk a csendet a hangos nevetésünkkel, ami látszólag a hölgynek nem tetszik, mivel egy megvető pillantással hátra néz ránk. Nehéz eldönteni a szúrós szemei a nevetésünknek köszönhetőek, vagy éppen annak, hogy az ajtók nyílásakor megláttak minket.
- Kamaszok... - dörmögi az orra alatt, mire Alexel egymásra nézünk és még jobban kitör belőlünk a nevetés. A lift ismét jelez, hogy megérkeztünk és miközben az ajtók nyílnak Alex megfogja a kezem és lendületesen kihúzz mellettük egyenest a folyosóra.

A folyosón még félig kuncogva érkezünk meg az egyik ajtóhoz, ahol Alex ismét előveszi a kulcsokat a zsebéből és kinyitja azt. Egy hosszú előszobába lépünk, ahol bal oldalon ruha akasztó van, alatta pedig egy kisebb cipős szekrény. Viszont észreveszem, hogy egy darab cipő sincs rajta. Három ajtó nyílik az előtérből, az egyik szemben, a másik kettő jobb oldalon. Alex ledobja a cipőjét, majd egyenesen besétál a szemben lévő szobába. Gyors mozdulattal pattanok én is ki a cipőmből és indulok utána. A szoba amibe érkezünk elég tágas. Az ajtóval szemben egy franciaágy helyezkedik el a fal mellett, amin gondosan el van hajtogatva az ágynemű és egy szürke takaróval van letakarva, azon felül pedig három fekete díszpárna látható. Alex hanyadtvágódik az ágyon és a feje alá helyezi az egyik párnát, majd mosolyogva rám néz.
- Ez a szobád? - kérdezem meglepetten. Valóban átfutott bennem a gondolat, hogy a lakásukba hoz el, de nem mégis meglepődök a tényen.
- Igen. - feleli határozottan. - Nem jössz be? - kérdő tekintettel néz rám, nyilván mert látja rajtam, hogy kissé zavarban vagyok és az ajtóban megtorpantam.
- De, persze! - felelem miközben beljebb lépek. Az ajtó mellett egy nagy könyvespolc áll, telis tele könyvekkel. Nem gondoltam volna, hogy olvas. Bár ha visszagondolok, mikor a faházban találtam rá, a Bűn és bűnhődés hevert mellette a pokrócon, és a lapockáján is  erre utaló jel a Shakespeare idézet. A könyvespolc irányába indulok és végignézek a gondosan rendszerezett könyveken. Minden annyira rendezett. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen lehet a szobája. A könyvek között mindenféle kategória megtalálható, a klasszikusoktól, a krimiken át egészen a komédiáig, viszont ami még meglep, hogy látok rengeteg romantikus kötetet is. Nem tűnik olyannak, mint aki romantikus regényeket olvasna. Az előítéleteim itt is kukában landoltak, nem tudom mennyiszer képes még meglepni, de úgy néz ki valóban kiismerhetetlen a személye. Pár címet hangosan felolvasok magamban azokból, amik meglepően és látványosan megszúrják a szemem, mint a Zabhegyező, Száz év magány, Háború és béke és ami a tetoválást tekintve talán a legkevésbé meglepő, a Rómeó és Júlia. Ezeket én is nagyon szeretem. Sosem hittem volna, hogy Szalai Alex hasonló könyveket olvas, mint én.
- Mi az, meglepődtél? - hallatszik a kérdés mögöttem, mire hátranézek látom, hogy nevetve támaszkodik fel az ágyon.
- Hát, ami azt illeti kicsit igen. - felelem.
- Minden műfaj jó, kivéve az unalmas műfajt. - még mielőtt bármivel befejezhetné, belevágok.
- Voltaire. - magabiztosan mosolyodom el, hogy végre az egyik idézetét én is ismerem!
- Igen. - feleli. - Látom tanulsz! - a hangjában ismét gúnyt érzek, amire akaratlanul is felakasztom a szemeimet. - Nem csak te tartogathatsz meglepetéseket. - válaszolja egy görbe mosollyal a szája szélén. Mi az, hogy én? Pont ő beszél nekem, aki teljességgel kiszámíthatatlan? Miért tartogatnék én meglepetéseket, szerintem még egyetlen alkalommal sem lephettem meg őt, úgy ahogy ő engem.
- Nem értem mire célzol. - válaszolom értetlenül, miközben leülök mellé az ágy szélére.
- Az nem baj. - vágja rá szűkszavúan, miközben mellém húzódik. Megint nem értem mire akar kilyukadni, de fölösleges is firtatni, ha nem akarja mondani. Hátradőlök az ágyon. Majdnem teljesen egymás mellett fekszünk és mindketten a könyvespolcot nézzük. A mellette lévő ablakon át az ágy sarkára süt be a napsugár, a fénye pedig beteríti az egész szobát. Behunyom a szemem, olyan nagy a csend és ez teljesen megnyugtat.