Melletted

6. fejezet

Az ágyamban fekszem, Alex pedig felém hajol és egy lassú mozdulattal alulról elkezdi felhúzni a pólómat, majd érzékien végigsimítja a bőrömet alatta. A testem belebizsereg ismét az érintésébe. A szemembe néz, azokkal a gyönyörű szürkés kék szemeivel. Amint találkozik a tekintetünk a hideg végigfut a bőrömön. A nézésével már szinte feléget. Közelebb hajol, érzem a száját a nyakamon, de mielőtt igazából megcsókolhatna, felébredek. Kipattan a szemem és egy hirtelen mozdulattal zihálva ülök fel az ágyban. Körülnézek a szobában, és észlelem, hogy sehol sincs. Ugyan miért is lenne itt? Majd egy mély sóhajtással visszavágódom a párnáim közé és próbálom elkönyvelni magamban, hogy csak álmodtam.

Reggel nem tudok szabadulni az álmomtól, próbálok értelmes magyarázatokat találni rá, miért álmodok róla és miért is éreztem magam ilyen jól a társaságában tegnap, mikor azelőtt olyan gorombán viselkedett. A taszítása mintha kevésbé lenne jelen, ami semmiképp nem jelenthet jót! A gondolataimnak összeszedettnek kellene lennie, ehelyett úgy érzem teljesen szétcsúsztam. A szekrényemnél állok és az ajtóra felszerelt tükörben nézegetem a karikákat a szemem alatt, miközben mormolom magamban, hogy jó lesz a vizsga. Olyan erősen próbálom elhitetni magammal amennyire csak lehet. Hirtelen mozdulattal csapódik valaki a mögöttem lévő szekrényekre, mire én ijedtemben felugrok.

- Jesszus Betti! Miért kell így ide vágódni? - kérdezem riadtan mikor a barátnőmre pillantok.

- Nyugi már, csak én vagyok. - reagál meglepetten. - Úristen, de rosszul nézel ki. Veled meg mi történt? Nem aludtál? Úgy egy hétig? - kérdezi grimaszolva, miközben az ujjaival az arcomat piszkálja. Ellököm a kezét.

- Ne már. - dörzsölöm meg a szemeimet. Tényleg ennyire borzasztó látványom lenne?

- Kitalálom! Egész éjszaka fent voltál, a tételeket bújtad és ezért nézel ki úgy, mint én mikor masszívan végigiszok mindent egy két napos buliban. - a hangjából süt a cinizmus. - Meg az aftert is letolom. - teszi hozzá utólagosan.

- Meglepődnél. - forgatom a szemeimet.

- Lepj meg kérlek. - hallom a szavaiból, hogy azt hiszi képtelen vagyok rá, de tudom, hogy amint kimondom a következő mondatokat eláll még a lélegzete is.

- És ahhoz mit szólnál ha azt mondanám, hogy nem tanultam semmit, igazából fogalmam sincs, hogy fogok átmenni a vizsgán, mivel még a tételeim nagyrészének a címét sem tudom és a tegnapi napomat Alexel töltöttem egy tóparton?

- Azt mondanám túl sokat füveztél. - látszik rajta, hogy azt hiszi nem komolyan beszélek. Rezzenéstelenül merev arccal bámulok rá, majd felhúzom a szemöldökömet. - Szórakozol? Nem mondod komolyan! Úr isten Kiara! Mi? - sikít fel olyan hangosan, hogy a folyosón az emberek figyelme ránk szegeződik.

- Fogd már be, jesszus! - csitítgatom miközben szétnézek a tömegen és csak remélni tudom, hogy Alex még a közelben sincs.

- Micsoda? Hogy kérheted ezt? Mióta ismerlek én? Az egész eddigi életünk során nem csináltál még csak hasonlót sem és komolyan elvárod tőlem, hogy ne így reagáljak? - olyan lelkesedéssel és hatalmas mosollyal néz rám, mintha azt mondtam volna, hogy nyertem a lottón. - Mesélj el mindent, a legapróbb részlettől kezdve, milyen illata volt, láttad-e a testét, óóó jézusom, lefeküdtél vele?

- Dehogyis! - csattanok fel, ami által ismét ránk vetődnek a tekintetek. Az iskola tele van, minden diák ilyenkor szokott könyveket váltani, ruhákat cserélni, megigazítani a sminkjeiket, így a folyosón sorban állnak az emberek. Most pedig a legtöbb minket figyel, mégis mi bajunk van. De komolyan, mi bajunk van?