Melletted

31. fejezet

Bettivel hazafele menet az iskola előtt találkozunk. Látom rajta, hogy valami nyomasztja és egy pillanatra elgondolkodom azon, hogy biztosan ez-e a megfelelő alkalom arra, hogy kifaggassam Alexről, amikor legutóbb még azt mondtam neki, hogy nem is érdekel mi van vele.

- Mi történt? - kezdek bele miközben leülünk az egyik fa padra az iskolával szembeni parkba. A park gyönyörű, szeretek itt elidőzni. Nem rég újították fel, mindenhol fák és bokrok szigetelik el a járdától és a közepén még egy kisebb szökőkút is teret kapott.

- Zsolti... - forgatja meg a szemeit. - Akkora egy idióta.

- Miért? - próbálom megérteni a barátnőm zavaros és változó szerelmi száljait, de néha még én magam is belekavarodok éppen kire és miért is kellene haragudni, vagy ki a rossz éppen.

- Megígérte, hogy suli után elmegyünk kajálni valahova, vagy megnézünk egy filmet. Mármint úgy igazából, nem csak kifogásnak használjuk, hogy mást csinálhassunk. Érted... - válaszol miközben hátradől a padon és a hosszú haját lelógatja a háttámlán. Felszisszenek, tudom ez mit jelent, és azt is hogy Betti nyugodt szívvel ecsetelné tovább a részleteket is az eseményekből, így inkább megpróbálok átugrani a helyzeten.

- És miért nem mentetek végül? - a kitérés szerencsésen sikerül.

- Azért mert a hülye barátai elhívták valami még hülyébb focimeccsre. Ő meg a leghülyébb emberként el is ment rá. - Grimaszolva mondja a szavakat, és a "hülye" szót erősen artikulálja, nyomatékosítva ezzel, hogy mennyire elege van jelenleg belőle.

- A hülye! - válaszolom, de Bettinek szemmel láthatóan nem tetszik a válaszom, mert kiszűri a belőle áradó szarkazmust. Az az egyetlen baj vele, hogy nagyon szereti túlreagálni a dolgokat. Szinte minimális okok miatt is képes szakítani egy fiúval, vagy levegőnek nézni.

- És te, miért akartál találkozni? - kérdez vissza.

- Hát, igazságszerint Alexről lenne szó. - kezdek bele zavartan, nem tudom hogy kérdezzem meg anélkül, hogy rögeszmésnek tűnnék.

- Persze, hogy róla. - a hangjában most én érzem a gúnyolódást, ami egy pillanatra felidegesít, de eszembejut, hogy pár perccel ezelőtt még én voltam cinikus vele, egy számára fontosnak tűnő helyzetben, így folytatom.

- Szóval, egyszer említetted, hogy nehéz gyerekkora volt és, hogy maradjak tisztes távolságban tőle. - közbevág.

- Ami úgy tűnik nem sikerült túl jól. - na erre már én is goromba arckifejezést vágok. - Folytasd. - kérlel mosolyogva .

- Tehát, mire is gondoltál ez alatt? - kérdezem, a hangom halk és bizonytalan.

- Miért érdekel ennyire Alex múltja? - visszakérdez, amivel jobban feldühít, mivel Zsombor is épp ezt csinálta a kérdés hallatán. Miért védi mindenki ennyire a magánéletét? És miért éppen tőlem?

- Betti, mondjad már! - szólok rá erélyesebb hangon. Amire meglepődött arccal válaszol.

- Jól van, jól van. Nyugi. - felteszi a kezeit védelmi pozícióba, mintha annyira erőszakos lennék. Pedig csak szeretnék végre választ kapni a kérdésemre, amire úgy tűnik senki nem akar valamiért reagálni. - Az van, hogy gyerekként az apja sokat ivott és hát elég erőszakos volt olyankor.. Az anyját is többször megütötte és hát Alexet is rendszeresen bántotta olyankor.

- Jesszus! Az anyja meg hagyta? - ledöbbenek.

- Süket vagy hallod, vagy nem figyelsz? Most mondtam, hogy az anyját is rendszeresen verte. - kap a fejéhez, mintha értetlen lennék, pedig csak nem számítottam ennyire nagy dologra. Arra gondoltam, hogy mondjuk azért nem iszik, mert egyszer túlzásba esett, berúgott és valami hülyeséget csinált.

- Azt hittem valami kisebb dolog miatt kerüli az alkoholt. - válaszolom ugyanazzal a döbbenettel.

- Hát nem. Ez az oka. De ne nagyon beszélj vele erről jó? Eléggé kiakad ha feljön a téma.

- Nem is csodálom, hogy nehéz róla beszélnie. De történik valami ha felhoznám? - kérdezek vissza.

- Nem! - válaszol határozottan, hogy ne feszegessem a témát. - Csak  szerintem nem örülne neki, hogy elmondtam. - folytatja egy furcsa grimasszal a szája szélén.

- Miért? Zavarná szerinted hogy tudom? Vagy attól tartana, hogy megsajnálnám? - mert ha ettől félne, akkor jogosak lennének az aggályai. Tényleg megsajnáltam. Még én hittem azt, hogy nehéz gyerekkorom volt, anyámék kontrollmániája miatt. Bele se gondoltam, hogy más mennyire szenvedhetett mondjuk egy erőszakos szülővel.

- Nem tudom, de hé! Neked most tudod mivel kellene foglalkoznod? - a hangjában némi izgatottság hallatszik, vagy csak ezzel próbálja leplezni a szó elterelést.

- Nem. - kételkedve nézek, mivel ha az izgatottságot nézzük, akkor ismerem ezt az arckifejezést. Ez valami számára nagyon fontos dolgot jelenthet. Nagyjából akkor vágott ilyen fejet, amikor Zsolti nyáravató bulijáról beszélt és rávett, hogy menjek el vele. Több bulira biztos nem vesz rá! Mondhat bármit! A válasz biztosan, nem!

- Azzal, hogy kicsit több mint egy hét múlva már hivatalosan is elballagunk! - karol át és mutat végig az iskolán örömködve. - Tudod mit jelent ez? Azt hogy ezt a helyet már többet nem kell látnunk se, maximum annyira, hogy elsétálunk előtte. Ne mondd, hogy te ettől nem vagy teljesen bepörögve! - a reakcióiból leszűrhető, hogy velem ellentétben ő tényleg nagyon várja ezt a ballagást. Nekem leginkább nyűg a hátamon, mivel épp nem beszélek anyámékkal sem és emiatt úgy is muszáj leszek idővel ezen is túl esni. Őket ismerve úgy is csinálni akarnak valami nagyszabású eseményt belőle, hogy elballagott a kisebbik lányuk is, még akkor is ha nem megy jogi egyetemre. Vajon tudják, hogy komolyan gondoltam, az egyetemet? Reménykedem benne, hogy igen.

- Remélem jó lesz. - próbálok némi izgatottságot színlelni, hogy Betti annyiban hagyja a témát, de esélyem nincs rá.

- Valamelyik nap suli után elmegyünk együtt vásárolni! Te meg én! Valamelyik plázába, tőlem te választhatsz melyikbe, és utána elviszlek a kedvenc kozmetikusomhoz. Megcsináltatjuk a szemöldökünket és tetetünk fel műszempillát a ballagásra, csodálatosak leszünk Kiara! - a hangjában az izgalom nem, hogy csökkenne egyre fokozódik, viszont amikor meghallom műszempilla szót automatikusan taszító stílust veszek fel.

- Neem! Azt már nem! A szemöldök oké, a vásárlás is, de nekem tökéletes a saját szempillám is. - ugrok fel miközben összekulcsolom a karomat.

- Jól van, legyen! Akkor csak a szemöldöködet csinálttatjuk meg. Tudtam, hogy ezt fogod mondani, de egy próbát megért. - neveti el magát és legyint rám egyet. - Akkor is elképesztőek leszünk!