Melletted

22. fejezet

Miután vége lett az utolsó órának, Bettivel megbeszéltem a részleteket, hogy holnap találkozunk nála  pontban 6 órakor és együtt elkészülünk a bulira, ami 8kor kezd a tóparton. Olyan izgatott volt, hogy nem mertem neki felvetni a tényt, hogy amint anyámék megtudják a jegyemet, amit a vizsgára kaptam élethosszig tartó szobafogságra ítélnek. Még én sem tudtam, hogy közöljem úgy az információt, hogy ne ez legyen a vége. Bár valahol sejtettem, hogy kikerülhetetlen lesz az oltári balhé.
  Felkészültem, tisztában vagyok vele, hogy amint kimondom a mondatokat már nincs visszaút. Anya előttem ül a szokásos helyén a konyha asztalnál a szemüvegében felkötött hajjal. Felnéz a gép fölött mikor belépek az ajtón.

- Szia édesem. - köszön kedvesen, de tudom ez a kedvesség addig fog tartani, még bele nem kezdek a mondókámba.

- Szia. - mondom félve. - Anya...

- Minden rendben? - csukja le a gépet maga előtt. Komoly arcot vág, nem tudom eldönteni mire gondol.

- Hát, ami azt illeti. - kezdek bele, nem találom a megfelelő szavakat. - Megkaptam a vizsga eredményét. - folytatom makogva.

- Jajj Kiara! - megfogja a fejét, szánakozó hanglejtésben mondja ki a szavakat, ami hallatára visszatér ugyanaz a gyomorgörcs, ami az igazgatói előtt.

- Anya én tényleg megpróbáltam. Tanultam is, sokat! Nem értem mi történt. - kezdek bele a magyarázkodásba miközben felé lépek. Már a konyha közepén állok mire felcsattan.

- Az történt, hogy megismertél egy fiút. Egy olyan fiút aki egy cseppet sem hozzád való, vagy a mi életünkbe. Az igazgató még a szüleit sem ismeri, kitudja milyen bűnöző életet folytat. Belevitt téged is a romlottságába és mindent amit az évek folyamán együtt felépítettünk, most egyből porig rombolta. Nézz magadra. Mi lett belőled pár hét lefolyása alatt? Olyan jó kislány voltál. Azt hittem bekerülsz a jogi egyetemre. - a hangja megváltozik, szinte szánalommal beszél hozzám, a harag eltűnik a tekintetéből. Olyanná válik, mintha valóban elítélne. Mintha kitudja mit tettem volna.

- Anya, ez csak egy hármas. Nem a világ vége, nem buktam meg. Kijavítottam a hibát, ezzel még felvételizhetek. - próbálom győzködni, de tudom felesleges.

- Hármas... - ismétli. - Soha nem kaptál hármast. Nem úgy neveltelek, hogy beérd egy hármassal! - folytatja tovább, miközben rám sem néz.

- Miért jó ez? - bukik ki belőlem. - Miért kell elítélni mert egyszer hibázok? Én sosem hibázhatok mert a ti gyereketek vagyok? - felcsattanok úgy, hogy még én is meglepődök rajta, de nem annyira mint anyám. Kikerekedett szemekkel néz rám, meg sem tud szólalni. Sosem beszéltem még így vele.

- A mi gyerekünk nem halmoz fel hibákat. - a hangja komoly lett. A tekintetét felemeli, próbál felsőbbrendűséget mutatni. Szokása, ilyenkor úgy viselkedik mint mikor a tárgyalásokon beszél.
- Te pedig most azt teszed, miközben észre sem veszed. Az első hiba az volt, hogy beengedtél egy ilyen fiút az életedbe. A második, hogy hagytad, hogy benne maradjon. A harmadik pedig, hogy első helyre helyezted, előre minden elé. A tanulás, az iskola és a családod elé is. Mi elénk. - próbál bűntudatot kelteni bennem, azt akarja kérjek bocsánatot, érezzem a megbánást amiért nem úgy élem az életemet ahogy azt ő szeretné. De nem, most nem teszem. Most igen is kiállok magamért.

- Nem anya. Nem erről szól ez. Tudod te is. Neked soha semmi nem számított csak a tekintély, a vagyon és az, hogy kiszakadj abból az életből amit éltél. Sikerült, ezért minden elismerésem. De nem várhatod el, hogy én is ugyanolyan legyek mint te! Amikor én teljesen más ember vagyok. Nem azt akarom amiket te értsd már meg végre! - kiálltok fel, miközben könnyek gyűlnek a szemembe. Sosem mentem még ilyen szinteken szemben vele. Nem azt mondom, volt már összeveszésünk, de ekkora még nem.

- Elég! - emeli fel a hangját parancsolva. - Mit merészelsz? Hogy beszélsz az anyáddal? Anyám hangos kiállításához tökéletes időzítésben jelenik meg apám is, aki akkor ér be a bejáratiajtón. Kérdő tekintettel mered ránk. Csodálatos! Ettől jobb már nem is lehetne, mostmár kaphatom két oldalról a kioktatást. Apa fehér ingben van, ami bevan tűrve a szövet nadrágjába, a zakója a kezében hever, amit beérve felakaszt az ajtó melletti ruhafogasra.

- Itt meg mi történik? - kérdezi meglepetten.

- Az történik, hogy a lányod kifordult önmagából! - válaszol anyám feldúltan.

- Ez mégis mit jelentsen? Rebeka, nyugodj meg kérlek, Kiara te pedig mondd el mi történt. Lehetőleg higgadt hangon, elég a kiabálásból az utcára hallani a cirkuszt! - a hangjában érződik az aggodalom, mégis próbálja palástolni némi hangsúlyossággal.