Melletted

27. fejezet

A telefonomat nézem reménykedve abban, hogy Betti legalább egy üzenetet írt, hogy mindjárt jön, de üres a kijelző. Szédülök, forog velem a világ. Érzem ahogy a bor és a pálinka keveredik a gyomromban. Úgy döntök elindulok megkeresni a barátnőmet. A tömeg hangja egyre tompábbnak tűnik és a fények pedig erősebbnek. Ahogy próbálok egyenesen sétálni azon gondolkodom, vajon tényleg egyenesen megyek, vagy pont úgy ahogy a részegek szoktak. Zsombort pillantom meg a tömegben, megörülök neki és szinte a karjaiba esek mikor odaérek.

- Szia! - kiálltok rá mosolyogva.

- Húha. - bukik ki belőle a meglepettség. - Kiara, te részeg vagy. - folytatja, a hangjában kisebb sokkot vélek felfedezni. Az arca döbbenetet tükröz és most veszem észre milyen csodálatos szemei vannak. Ezt magamban kellene tartanom, de a szavak csak úgy elhagyják a számat. Mintha meg sem tudnám akadályozni őket.

- Azta! Hogy neked milyen szép szemeid vannak! - vetem oda akadozó szavakkal.

- Aha. - válaszol miközben elkezdi pásztázni a tömeget. Vajon kit kereshet? Bettit? Esetleg Alexet? Nem őt biztos nem. - Van veled valaki aki hazavisz? - kérdezi aggodalmas hangon. Ahhoz képest, hogy legutóbb elvileg ő adott ki az egész iskolának, feltűnően kedves.

- Nincs. Bettivel jöttem, de ő eltűnt Zsoltival. - a szavak továbbra is felelőtlenül buknak ki belőlem. De amint kimondom ezt a mondatot, már meg is bánom. - Basszus, hoppá. - nevetem el magam zavarodottságomban.

- Na jó. Gyere, keresünk neked vizet, mert biztos ki vagy teljesen száradva. Aztán hazaviszlek.

- Nee. - kérlelem. - Maradni szeretnék még, bulizzunk! Bulizni jöttem, megfogadtam magamnak, hogy most jól fogom érezni magam.- folytatom miközben megpördülök és ezzel egyenest a karjaiba esek. Lágyan megfog és rám néz, nekem pedig kedvem támad megcsókolni. Húha Kiara, Vészgomb! Állj! Szerencsére még időben türtőztetem magam és leülök a mellettem lévő üres padra remélve nem vette észre a szándékaimat.  Alexra gondolok és arra, milyen jó lenne mégis ha itt lenne mellettem, és ha ő is mindig ilyen kedves lenne, mint most Zsombor. De ő teljes más, ettől sokkal kiszámíthatatlanabb.  Ezért is nem szabad vele foglalkoznom. Vagyis nem lenne szabad, de valahogy egyszerűen képtelen vagyok megállni. Zsombor leül mellém. Olyan rendes most és továbbra is csak az jár a fejemben, hogy Alex miért nem lehet mindig ilyen.

- Na, ki vele. Miért ittál? - a hangja lágy, de tudom faggatni próbál, hogy információkat adhasson le Alexnek.

- Már te is ezzel jössz? Miért kérdezgeti tőlem ma ezt mindenki? - kisebb  felháborodással tapadok neki.

- Ki az a mindenki? - folytatja ugyanolyan lágy hangon. Nem akar felbosszantani.

- Te... Alex... - a válaszomra elmosolyodik.

- Bingó.

- Mi? - értetlenkedek. - Alexot igazából nem is érdeklem.

- Miből gondolod ezt? - a hangja ugyanolyan meglepetté válik, mint mikor meglátott részegen.

- Abból ahogy viselkedik. Eltűnik aztán megjelenik és megjátssza a megmentőt. - felelem miközben a lábamra támasztom a fejemet. Azt hiszem hányni fogok.

- Kiara, Alex ilyen. Ő nem tud más lenni. Menekül a kötelezettségtől és az érzelmei elől. Egyszerűen csak el kell fogadni őt ilyennek. Szerinted miért tűnt el? Emlékezz vissza mi történt. Azt gondolod nem érdekled, nézd meg szerencsétlen Nimród fejét. Én évek óta ismerem Alexet és soha nem láttam volna, hogy még csak hasonlót is tegyen egy lány miatt. - most én döbbenek le, azt hittem Alex csak természetéből adandóan ilyen.

- Én... - kezdenék bele, de érzem amint savassá válik a torkom. Ne! Ide ne hányj! Visszafogom magam és feltartom a kezem mikor Zsombor segíteni próbál. Nem figyelek rá, de tompán hallom amint azt mondja hányni fogok. Minden erőmmel próbálom visszafolyatni a késztetést. Nagyon nehezen, de sikerül is.

- Kiara, hazaviszlek. - szól nyomatékosabban. De nem engedem neki, hanem inkább felállok és elindulok a tömegbe.

  Betti még mindig hangpostára kapcsol, folyamatosan hívogatom. Lesétálok vissza a csónakokhoz remélve Alex valahol ott lesz. Beszélnem kell vele arról amit Zsombor mondott! Muszáj...Tudnom kell érdeklem-e. A csónakoknál két alakot pillantok meg a víz szélén, egy nagy sziklán ülnek. Mikor közelebb érek észreveszem, hogy Betti az. Odaszaladok hozzá, de menet közben megbotlok egy kőben és majdnem orra esek.

- Kiara? - néz hátra Betti.

- Egész este hívogattalak. Hova tűntél? Miért nem szóltál? - tapadok neki a kérdéseimmel  úgy gondolom jogosan.

- Jézusom, te részeg vagy? Kivel ittál? - kérdezget ő is, amit már nagyon unok mára.

- Mindenki csak ezt kérdezi egész este, igen részeg vagyok! - kiálltom el magam. - Na és aztán? Te meg eltűnsz valami random sráccal. Zsombor meg tök rendes, miért csinálod ezt mindenkivel? - a hangomat nem veszem vissza, észre sem veszem de ugyanúgy kiabálok továbbra is. Zsolti is hallja az egész veszekedésemet, mivel inkább feláll és elsétál.

- Neked meg mi bajod? - kérdez vissza Betti sértett hangon, miután észre veszi, hogy Zsolti ott hagyta.

- Nekem? Minden! - felelem.

- Gratulálok akkor. Büszke is lehetsz most magadra. - a hangja tele van megvetéssel. Még ő haragszik rám? Én haragudhatnék amiért elrángatott egy buliba ahol teljesen magamra hagyott az első öt percben.

- Te is! - kiáltottam, miközben sarkon fordul és ott hagy megint. - Ez az, menj csak a fiúd után. Ezt tudtad egész este! - ordítom utána, de nem is reagál.
Szuper, mostmár teljesen egyedül maradtam. Aztán hirtelen valaki hátulról elkapja a karomat és maga felé fordít.