Melletted

32. fejezet

A délután hátralévő részét a szobámban töltöm és a hbo max-en nézem tovább az Eufória második évadjának új részeit. Annyira leköt ez a sorozat, bár a szereplői teljesen az ellentétei annak amit én gondolok. Rue valamiért szimpatikus nekem, a drogfüggősége ellenére is, és sajnos Nate-ben néha vélek felfedezni némi hasonlóságot Alexel. Persze nem olyan sokat, csak egy két rezdülést. Ez is sokmindent elárul arról miért is kellene annyiban hagynom ezt az egészet, de még mindig idegesít, hogy fogalmam sincs hol lehet. Akármit tehetek, bármivel próbálhatom lefoglalni magam, a gondolataim időről-időre visszatérnek hozzá. A sorozat maratonomat egy autó leparkolása szakítja félbe, ami a nagyi háza előtt ált meg. Mielőtt kinéztem volna az ablakon, egy pillanatra reménykedtem benne, hogy talán Ő jött. De legnagyobb elkeseredésemre anyám volt az. Szuper, kezdődhet a családi cirkusz második felvonása.

Anyámon amint kiszáll az autóból egyből látszódik, hogy nem otthonról jött. Makulátlan külseje arról árulkodik, hogy vagy megbeszélésen volt, vagy tárgyaláson. Egy világosszürke blézert és hozzá illő sötétszürke testhez simuló szoknyát visel. A magassarkú cipőjében pedig olyan kecsesen és magabiztosan jár, ami irigylésre méltó volt mindig is a számomra. Én sosem tudtam magassarkú cipőt hordani. Egyszer felpróbáltam a nővérem egyik magasabb szandálját és pár méter után kibicsaklott benne a bokám, hetekig alig bírtam lábra állni. Akkor fogadtam meg magamnak, hogy nem fogok soha ilyen jellegű cipőket hordani. Maradok a jól bevált lapos sportcipőnél, vagy esetleg hidegebb időkben a bakancsoknál. Amint belép a házba hallom is, hogy a nevemet kiáltja. A nagyi idő húzásként pedig megkínálja egy csésze kávéval, amit anyám udvariasan elfogad. Ez alatt az idő alatt erőt gyűjtök és elindulok lefele hozzájuk.

Anyám arca merev, némi mosolyt erőltet magára, de látszik rajta, hogy nem őszinte. A nagyi a háta mögött mutogat, hogy üljek le hozzájuk, bár a legkevésbé ehhez lenne kedvem.

- Kiara, ideje lenne már hazajönnöd, nem gondolod? - kérdezi miközben nagyot szürcsöl a kávéjába. Nyugodt hangon teszi fel a kérdést, egy ideig még tudom, tartani is fogja ezt a fajta higgadtságot, így bátrabban merem elutasítani.

- Szeretnék itt maradni a nyárra. - kezdek bele, de anyám jelzésként felemeli a kezét, hogy elég a badarságokból.

- Dehát még nincs is nyár, most jön a ballagásod. A nővéred csak emiatt utazna haza, pedig egy konferencián kellene részt vennie. - a hangja továbbra sem zökken ki a nyugodtságból. Istenem, bárcsak elmenne inkább arra a konferenciára ő is.

- Tudom, de a ballagásig is itt szeretnék maradni. Sőt a ballagást is jobban örülnék ha itt tartanánk meg, szűk családi körben. Arra gondoltam, hogy talán eljöhetnétek apával és...

- Szó sem lehet róla. - szól ismét közbe. - Tudod, hogy apád hallani sem akar ilyesmiről.

- Ja, apa mi? - a hangom cinikus, mire anyám is leteszi az asztalra a poharat, ami nem jelent jót. - Anya kérlek, eljönnétek mindannyian, Lili pedig ha szeretne nyugodtan elmehet a konferenciára, tudom mennyire fontosak neki az ilyen lehetőségek. Engem egyáltalán nem zavar. - sőt, még örülnék is neki. Ezt persze már nem mondom ki hangosan.

- Ne butáskodj. - fogja újra meg a csészét a kezébe. - Nem veszekedni jöttem. A nővéred is itt lesz, apáddal pedig az otthonunkban fogjuk megünnepelni, hogy elballagsz és, persze azt is, hogy tökéletes lett a tavalyi érettségid is. Ez nagy érdem lányom! Ennek okaként pedig biztosan befogsz kerülni az egyetemre.

- Mármint a képzőművészetire. - vetem oda, abban reménykedve, hogy ha előbb azt mondta nem veszekedni jött nem hazudtolja meg egyből magát azzal, hogy rám förmed.
Anyám arca megváltozik. Kissé elsápad, látni rajta, hogy abban reménykedett, ez a legutóbbi "nem megyek jogi egyetemre" csak egy hirtelen felindulás volt.

- Hát persze, hogy arra. - szarkasztikussá válik, pedig rá ez egyáltalán nem jellemző.