Chain to yourself Mr. Barber

24. Helyes út

A napok teltek, de én távolságtartó lettem Andytől. Ezt láttam helyesnek. Igaz néha borzasztó nehéz volt, mert hiányzott az ölelése, ha a karjait körém fonta olyan nyugodtság áradt belőle, de nem engedhettem közel. Egyszer már elbasztam mert meginogtam, de mégegyszer nem tehettem.
Neki is feltűnt, hogy távolságtartó vagyok ez pedig ahogy éreztem, zavarta őt. Néha nagyon is.
-Jó reggelt!-lépett be az irodába. Kivételesen most én voltam itt hamarabb. Rengeteg feladatom volt így hétvége előtt végezni akartam velük. Nem szerettem volna áttolni jövő hétre mert akkor csak rosszabb.
-Jó reggelt.-pillantottam fel rá a papírok mögül. Ma is borzasztó jól nézett ki, de egy valami fura volt. Nem volt most rajta nyakkendő. És az ingje is ki volt gombolva a nyakánál.
Ahogy a zakójából kibújt az övét igazgatva nézegette az asztalán heverő papírokat. Elkapva a szemeim inkább folytattam a munkám mire most az ő szemei villantak fel rám. Nem mondott semmit csak figyelt, tisztán éreztem, hogy figyelemmel kíséri minden mozdulatom.
Pár papírral a kezemben felkelve az asztaltól a fénymásolóhoz sétáltam, mivel volt pár dolog amit be kellett szkennelnem és át kellett küldjek az egyik irodánk főnökének.
A papírokat válogatva a fénymásolónál Andy lépteit hallottam meg amik egyre közeledtek hozzám, majd mögöttem abbamaradtak.
Ahogy ott állt egyre gyorsabbra kapcsolt a szívem dobogása, majd ahogy a keze megtámaszkodott az enyém mellett a fénymásolón a levegővételeim is egyre hevesebbek lettek.
-Ne kerülj!-hajolt a fülemhez.
-Nem kerüllek! Dolgozok!-tettem be az első köteg papírt amit be akartam másolni.
-Napok óta nem mondasz semmit. Kerülöd a tekintetem. Miért?
-Látod ezeket?-emeltem meg a papírokat mire kikapta a kezemből és félre dobta.
-Nem érdekelnek!
-Most összekeverted! Kurvára nem segítesz!-indultam meg a szétszóródott papírok után, de Andy elkapta a kezem és magával szembe fordított.
-Veled beszélek épp, de látom baromira nem tűnik fel. Így majd lehet jobban fogsz figyelni.-kapta el a csípőm és a fénymásoló melletti asztalra ültetett.-Jó választás, hogy szoknyában vagy.-simította a térdeimre a kezeit.
-Andy!
-Mia!
-Te nem ilyen vagy!-húzódtam volna el.
-Nem ilyen vagyok! Tény! De nem bírom elviselni azt hogy nem veszel figyelembe mintha nem is léteznék!
-Sok a dolgom! Tudtommal ez egy munkahely! Neked is van feladatod.
-Van, de a szemeidre jobban kíváncsi vagyok mint arra a sok faszságra amit nap mint nap át kell néznem.
-Hhhh... Andy én..
-Miért húztál falakat? Miért nem engedsz közelebb? Mia! -simította meg az arcom mire én lesütöttem a szemeim.-Miért nem engeded hogy megismerjelek?
-Tudsz mindent rólam Andy. Te mondtad.
-De azt szeretném tudni, hogy itt mi van.-érintette meg a mellkasom amitől nehezült a légzésem.
-Szomorúság és zűr.
-Nem szeretném, hogy ez legyen itt.-simította meg finoman az arcom.-Mia! Nézz rám kérlek szépen. Csak ennyit kérek.-támaszkodott meg a lábaim mellett így a karjai közre zártak. Szemeim felvezettem rajta majd kékségeit kémleltem. -Erre emlékszel?-nyúlt a kezem után, majd az ujjaimmal kezdett játszadozni. Finoman cirógatta a bőröm. Jól esett az érintése.
Pilláim megremegtek ahogy kékségei az enyémeket figyelték.-Emlékszel igaz?
-I..igen.-kezdtem kapkodni a levegőt.
-Hagyjuk egy kicsit a munkát és beszélgessünk. Csak mi ketten. Úgy hogy senki se zavar minket.
-Most is ketten vagyunk.
-Olyan helyen beszélgessünk ahol senki nincs.
-Andy én... én a helyes utat próbálom megtalálni... hhhh... ne.. ne haragudj meg kérlek,de...
-Had segítsek! Had segítsek megtalálni.
-Ezt... ezt egyedül kell nekem..
-Nem kell! Pláne nem egyedül! Mia!-ért az arcomhoz, de én lesütöttem a szemeim. Ő lehajtva a fejét elhúzta az arcomtól a kezeit, majd a kézfejemről is lecsúszott a keze.-Tudod jól hogy én nem teszek semmi rosszat. Csak jót akarok. Miért... miért nem engedsz közel?
-Mert félek Andy! Félek basszameg bízni bárkiben aki még akár jót is akar nekem! Félek megnyílni mert tudom hogy csak átbasznak és az én jóindulatom és kedvességem soha a büdös életbe nem kerül viszonzásra, mert ilyenek az emberek!-kiabáltam már sírva.-Azt elvárják hogy kedves és önzetlen legyek, de visszafele ez már nem működik! Olyan sokat kérnék? Annyira nehéz ez? -kapkodtam levegőért. Andy csak szomorúan nézett, látta, hogy mennyire fáj nekem ez.
-Gyere ide!-húzott magához így én bágyadtan a vállának dőltem. A könnyeim patakokban folytak végig az arcomon.
-Kurvára fáj hogy..hogy...
-Tudom! Tudom Mia! Istenem! Bújj ide!-fonta körém a karjait szorosan.-Nyugodj meg.-puszilt bele a hajamba, de én csak sírtam. Kezei lágyan cirógatták a karom, a hátam. Ki voltam merülve lelkileg.
Elhúzódva a szemeim törölgettem, majd a mellettem szétszóródva lévő papírok után nyúltam. Andy a kezemre tette a kezét, így ledermedtem.-Hagyd egy picit ezt most. Mossuk meg az arcod. Gyere.-fogta meg a kezem és segített le az asztalról.
A mosdó felé terelt, majd a tükör előtt megállva én csak néztem mennyire vagyok összezuhanva. Andy a hajam hátra simítva állt mögöttem, majd mellettem elnyúlva megnyitotta a csapot.-Segítek!-simította végig a hátam, de ahogy a víz alá tettem a kezeim csak most láttam mennyire reszketek.-Engedd hogy segítsek.-hajolt a vállamhoz és finoman puszilgatta. Én csak a fejem ingatva újra utat törtek a könnyeim. Nem engedhetem közel magamhoz őt. Nem bízhatok senkiben még benne se. Nem követhetem el újra azt a hibát hogy megnyíltam neki.-Mia!
-Nem lehet Andy!
-Csak engedd hogy melletted legyek. Nem teszek semmit amit nem akarsz. -suttogta a fülemhez bújva.-Tudom mennyire nehéz! Nekem is nehéz. Kurvára tudom, hogy rettegsz és teljes mértékben igazat adok abban amit mondtál, de nem mindenki ilyen. Hisz látod te egy önzetlen szívű, jólelkű...
-De mindig én baszok rá!-vágtam a szavába.
-Meg én. Együtt baszunk rá.-húzta el a hajam az arcomból. -De mi ketten nem olyanok vagyunk mint a többiek.-szemeim felvezettem a tükörképünkre. Andy szemei rendületlenül figyeltek engem.
-Mi el vagyunk baszva?-remegtek meg az ajkaim mire elvigyorodott.
-Mi nem! Csak ők.-suttogta egy apró mosollyal az ajkain mire én a mellkasához fúrtam az arcom. Andy kezei egyből körém fonódtak és lágyan cirógattak. Miért van az, hogy ahogy a lassan dobogó szívét hallgatom az enyém is lassulni kezd? Miért van az hogy a karjai közt megnyugszom és mintha a világon semmi gond nem létezne?
Lehet ő azért akar közeledni mert ugyan abba a cipőben jár mint én? De én akkor önző voltam vele! Nem segítettem neki.
-Önző voltam!-motyogtam sírva a mellkasába mire ő értetlenül rám kapta a szemeit.