Chain to yourself Mr. Barber

60. Az enyém vagy!

Erős fejfájással keltem így a párnába fúrva az arcom morogtam egy sort. Picsába! Én nem bírom az alkoholt, nem is értem mire volt ez jó. Percekig csak szenvedtem mikor meghallottam, hogy valami megmozdul a szobában. Felkapva a fejem a szoba sarkában lévő fotelben megpillantottam Andyt. Homályosan dereng valami a tegnap estéből, de nem teljesen tiszta a dolog.
Feljebb mászva az ágyban egyből lepillantottam magamra mivel csak egy falatnyi bugyi volt rajtam így a mellkasomhoz húztam a takarót.
-Mi a baj?-csendült fel mély hangja.
-Mit.. mit keresel itt?-nyeltem egy nagyot.
-Hhhh... mire emlékszel a tegnapból?-dörzsölte meg az arcát fáradtan.
-Arra hogy baromira bebasztam és hogy valaki haza hozott. Ezek szerint te voltál.-nyeltem egy nagyot, de csak a szívem hangos dobogását hallottam.
-Én hoztalak haza igen. Nem akartam hogy más hozzád érjen, de ez már késő mivel egy pasi karjaiban voltál.-feszült meg az állkapcsa.
-Egy pasi karjaiba?-kerekedett ki a szemem.
-Igen. Nem tudom kit szedtél össze, nem is érdekelt, de nem engedtem hogy ő hozzon haza!
-Nem szedtem össze senkit se Andy!-kezdtem ideges lenni mert alig emlékezte az estére. Andy felkelve a fotelből lassan lépkedett felém így összébb húztam magam az ágyban.
-Te az enyém vagy! Nem másé!-ijesztő volt ahogy figyelt.-Hozzád se érhetett volna!
-Hhhh... gondolom segíteni akart.
-Meg akart téged dugni! Ne legyél naív!-állt meg mellettem.
-Helyette veled dugtam? Azért vagyok meztelen félig?-néztem fel rá, de nem kellett volna mert a szemei lángoltak.
-Nem szeretkeztünk! Miután nagynehezen leszedtem a ruhát rólad megbeszéltünk nagyjából minden kettőnkkel kapcsolatos dolgot, de ezek szerint az kiesett.-az idegességet felváltotta az elkeseredés.
-Mit... mit beszéltünk?
-Azt hogy az exem zaklat. Több számról próbál közelebb férkőzni, mivel mindig tiltottam őt. Arról is volt szó hogy távoltartási végzést kértem, mert nem akarok tőle semmit. De olyanról is szó esett, hogy mennyire hiányzol nekem.-nyelt egy nagyot így felkaptam a szemeim rá.-Borzasztóan hiányzol! Napok óta nem alszok mert csak jár az agyam hogy mi lehet veled. Miután letiltottál meg még rosszabb lett. Mia én szeretlek téged! Nem akarok mást csak téged a karjaim közt!
-Nekem... nekem is hiányzol.-sütöttem le a szemeim, mire a keze az arcomhoz ért.
-Nézz a szemembe!
-A..Andy.-csuklott el a hangom ahogy a tenyerembe temetve az arcom, sírva fakadtam.
-Nézz rám kérlek.-ért a kezemhez, de én csak zokogtam. Andy egy nagy levegőt véve mellém ült és magához húzva körém fonta a karjait.-Sshhh...kérlek...
-Hiányzol!-zokogtam hangosan, majd köré fontam apró karjaim és magamhoz szorítottam.
-Te is nekem.-szívta be mélyen a levegőt ahogy a vállamhoz bújt.-Sajnálom ami történt. Borzasztóan!-simította végig a csupasz hátam.- El kellett volna mondjam hisz te benned bízok a legjobban. Hülye voltam hogy kiabáltam. Annyira... annyira féltettelek!
-Közelebb bújhatok?-remegett meg a hangom mire ő egy könnyed mozdulattal húzott az ölébe és a derekam köré fonta a karjait.
-Nem kell megkérdezd. Te tudod jól hogy bármit megtehetsz.-fúrta az arcát a nyakamba.
-Olyan rossz volt, hogy... hogy nem voltál velem.-csorgott végig az arcomon egyre több sós csepp.
-Nekem is rossz volt, hogy nem csókolhattalak meg, hogy nem mondtam el hamarabb még akkor az igazat. Nem akartam hogy ez legyen, de így még jobban elbasztam mindent.-szorított közelebb.
-Sze... szeretsz még Andy?-csuklott el a hangom újra.
-A világot jelented nekem! Sőt! Még annál is többet. Te vagy életem szerelme Mia.-cirógatta lágyan a bőröm amitől egy jóleső borzongás futott végig rajtam.-Szeretem ahogy a tested reagál minden érintésemre. Szeretem az illatod, a mosolyod, a csillogó szemeid... mindened szeretem.
-Hiányoztál Andy.-fúrtam a nyakába az arcom így az ajkaim a bőréhez értek.-Csak melletted vagyok biztonságban.-szipogtam halkan ahogy a nyakában lévő medált piszkálgattam.
-Mindentől óvni akarlak! Még a széltől is.-puszilgatta a vállam lágyan.
Hosszas percekig csendben voltunk. A szívem egyre lassabb ütemet diktált ahogy a karjaiban tartott.-Bújj vissza. Meg ne fázz.-simította tenyerét a hátamra mivel érezte hogy reszketek.
-Te nem.. nem bújsz be?-másztam a takaró alá.
-Inkább hozok neked reggelit és gyógyszert.-simította meg az arcom, mire én elkaptam a kezét.
-Maradj velem.-néztem a szemeibe könyörögve.
-Csak a konyhába megyek. De ha baj van kiálts!
-Baj van!-remegtek meg az ajkaim.
-Micsoda kislány?-cirógatta lágyan az arcom.
-Hogy nem vagy az enyém!-csordult végig egy sós csepp az arcomon mire lehajolt hozzám.
-A tiéd vagyok! És örökké az is maradok.-suttogta az ajkaimra a szavakat, majd lágyan megtörölte az arcom.
-Sietsz vissza?-szipogtam halkan.
-Nagyon sietek.-simította az orrát az enyémnek. Vágytam a csókjaira. Talán jobban is mint bármi másra, de elhúzódott. Lesütve a szemeim húztam fel a takarót a nyakamig míg ő eltűnt az ajtó mögött és a konyhába sietett.
Némán bámultam a plafont, de csak a gondolataim hallottam amitől még jobban elkeseredtem. Miért nem csókolt meg? Mégse akar?
A takaró alá bújva felhúztam a mellkasomhoz a lábaim és csak csendben sírtam, mert fájt, hogy lehet soha se lesz már ugyan olyan mint ami köztünk volt.-Hé! Bújj ki onnan.-érintette meg a vállam lágyan, de én nem mozdultam.-Kislány! Bújj ki a takaró alól mert alá mászok ha nem.-erre a kijelentésére még inkább nem akartam megmozdulni, hátha tényleg megteszi azt amit mondott.-Hát jó.-hallottam hogy pakolászik, majd megemelkedett a takaró és szemben találtam magam fénylő kékségeivel.-Bu!-mosolyodott el halványan, de egyből el is tűnt az ajkairól ahogy látta hogy még mindig csillog az arcom a könnyektől.-Hé! Miért pityeregsz kincsem?-simította meg az arcom.-Fáj valamid?
-I..igen!-bólogattam halványan ahogy kapkodtam levegőért.
-Bújj ide és mond el mi fáj. Hátha tudok segíteni.-húzott közelebb így a fejem a mellkasára dőlt.-Mi fáj édesem?
-A fejem...meg.. meg a sz... szívem.-hüppögtem halkan így körém fonta a karjait.
-Hoztam gyógyszert a fejecskédnek a szívednek pedig az enyémet tudom felajánlani.-simogatta az arcom hüvelykujjával.
-Még.. még mindig sz..szeret?-értem a mellkasához ahol a szíve dobogott.
-Még mindig ugyan annyira hevesen dobog amikor a közeledben vagyok.-puszilta meg a homlokom mire felnéztem rá.
-Ahogy most is?-kapkodtam a szemeim apró kezem és kékjei közt.
-Igen.-remegtek meg a pillái. Szemeim ügyetlenkedve megtörölve Andy a kezem után nyúlt és finoman elhúzta az arcomtól.-Ha adok egy puszit az megnyugtatna egy kicsit?-simogatta az ujjaim, mire én halványan bólogatni kezdtem.-Megengeded hogy megpusziljam a szád?
-I..igen.-szipogtam halkan mire közelebb hajolt.
-Még mindig édesek az ajkaid?-simította végig hüvelykujját rajta. Pilláim megremegtek érintésétől.
-N.. nem tudom.-jöttem zavarba így egy apró mosoly kúszott az ajkaira.
-Szerintem igen.-húzott közelebb finoman és az ajkaimon megéreztem az övéit.