Chain to yourself Mr. Barber

61. Láz

Andynek haza kellett ugrania pár cuccáért így a vasárnapot majdhogynem egyedül töltöttem. A másnaposságból szerencsére sikerült kilábalnom, de azzal viszont egyáltalán nem számoltam, hogy lebetegszem. Tüsszögve és köhécselve vonszoltam el magam a konyháig, hogy csináljak egy teát, mikor kopogtattak az ajtómon.
-Megyek.-nyöszörögtem halkan, majd résnyire nyitva az ajtót Andy kék szemeivel találtam szembe magam.
-M..minden rendben?-mért végig aggódva. Ezek szerint ennyire látszik hogy szarul vagyok?
-Lehet nem jó ötlet itt aludnod.-hajtottam le a fejem.
-Engedj be. Megfázol még jobban.-tolta be az ajtót így én hátrálva beengedtem őt.-Bújj az ágyba.
-Hát de... teát...
-Megcsinálom! Te menj az ágyba.
-De...
-Menj kérlek!-simította meg az arcom, majd a homlokomra tette a kezét.-Lázas vagy édesem.-simogatta finoman a forró bőröm.
-Elkapod Andy.-hajtottam le szomorúan a fejem.
-Nem érdekel. Te legyél jobban.-puszilta meg a homlokom.
-Elkapod!-köhécseltem halkan.
-Menj az ágyba. Hozzak gyógyszert?
-Hhh... nem kell ápolni. Majd... majd jobban leszek Andy. Nem akarom hogy elkapd.-rogytam a kanapéra és betakaróztam egy vastag pléddel.
-Szeretlek! Fontos vagy nekem kicsim úgyhogy itt maradok. Leszarom ha elkapom! Én pasi vagyok, kibírom!
-A pasik nem jobban szenvednek?-sandítottam felé mire tüsszentettem egyet.
-Én akkor szenvedtem mikor nem voltál a karjaim közt.-pillantott fel rám ahogy a konyhaszigeten pakolászott.
-De elkapod!-fújtam ki az orrom miközben mondott valamit.-Mi?-néztem rá fátyolos tekintettel.
-A kis pisze nózid már most piros.-nézett szüntelen.-Kapsz most egy mézes teát és anyámtól elkérem a csoda levesének a receptjét. Attól pikk-pakk jobban leszel.
-Emiatt ne zaklasd anyukád.-döntöttem a fejem a párnára.
-Azt szeretném hogy meggyógyulj! Ennek érdekében mindent megteszek! Bármit!-a szívem egy nagyot dobbant ahogy a konyhában tüsténkedő pasit néztem. Teásbögrével a kezében sétált oda hozzám percekkel később, majd a hajam elsimítva az arcomból, megcirógatta a bőröm.-Ülj fel egy kicsit édesem. Idd meg szépen a teát.-simogatta a hajam, majd egy tincset az ujjai köré csavarva piszkálgatni kezdett.
-Köszönöm.-suttogtam rekedt hangon.
-Szeretlek!-adott egy puszit a fejem búbjára mire felkaptam a szemeim rá.
-Szeretlek Andy!-remegtek meg az ajkaim. Egy halvány mosoly jelent meg az ajkain ahogy az arcom kémlelte.
-Amíg főzök addig pihenj egy kicsit. Rendben?
-Segítek!
-Nem! Te most szépen itt maradsz. Lesz még rá alkalom hogy együtt főzzünk.
-De olyan rossz hogy te vagy a vendég én meg itt dekkolok.
-Hatalmas szíved van kincsem. De most beteg vagy. Pihenj hogy minél hamarabb jobban lehess és megejtsük a második randinkat. -suttogta a fülemhez hajolva majd egy puha puszit nyomott a nyakamra.
-Te.. te szeretnél még egy randit velem?-néztem fel rá félénken.
-Igen.-simította meg kipirosodott orcámat.-Hisz ez is itt van a szíved felett.-érintette meg a láncot amit tőle kaptam.-Mi összetartozunk édesem.
-Szeretlek!-másztam volna fel hozzá, de megállított.
-Én is szeretlek, de maradj a popsidon. Idd meg a teát édes.
-Hozzád szeretnék bújni.-néztem fel rá könyörögve.
-Megcsinálom a levest, eszünk egy jót és hozzám bújsz. Rendben?
-Ühüm.-köhécseltem ismét mire egy édes mosolyt küldött felém.
Annyira hiányzott Andy. Szeretem őt teljes szívemmel. Ő az az ember akire számíthatok, ezt bizonyította is mert a semmiből termett ott a bárnál és segítő kezet nyújtott.
-Dőlj le kicsim!-hallottam meg a hangját a konyha felől így felé pillantottam. Ahogy a konyhában szorgoskodott egyszerűen nem tudtam levenni róla a szemeim. Tökéletes volt! Minden téren.
Ahogy az ingje ujja a könyökéig fel volt tűrve a kezein az izmok csak úgy táncoltak miközben a zöldséget aprította. Tökéletes haját figyelve egy tincs a szemébe lógott így még szexibb volt a látvány ami elém tárult. Szemei jó párszor felém villantak, de ahogy egy kacsintást küldött felém a pillangók ismét eszeveszett módon kezdtek repkedni a gyomromban. -Szépségem, dőlj le.
-De nem.. nem látlak akkor.
-Nézed hogy főzök?-mosolyodott el ismét.
-I..igen.-nyeltem egy nagyot.
-Jól csinálom? -vonta fel az egyik szemöldökét, de én teljesen elvesztem abba a látványba ami elém tárult.
-Hogy... hogy lehetsz ilyen szexi?-suttogtam halkan, de ő természetesen hallotta.
-Édes vagy.-villantak fel rám a szemei ismét ,ajkain pedig egyre nagyobb mosoly ült.-De szerintem te vagy szexi.
-Én?-kerekedtek ki a szemeim.-Taknyosan? A hajam össze vissza áll, egy elnyűtt póló van rajtam meg egy...
-Szexi vagy! Tetszel nekem Mia!-nézte a szemeim rendületlenül.- Mindened imádom!
-De beteg vagyok!
-Én így is szeretlek!-keverte meg a levest majd oda sétált hozzám.-Az összes szeretetem beleteszem a levesbe hogy minél hamarabb meggyógyulj.-hajolt le hozzám és a hajamba puszilt.-Dőlj le és perceken belül hozom neked.
-Nem akarok beteg lenni!-dőltem hanyatt mire ő a párnákon megtámaszkodott.
-Takarózz be.-húzta feljebb a takarót rajtam, majd a hasamra simította a kezét.-Tudom hogy nem akarsz beteg lenni, de most az vagy bogaram.
-Elmúlhatna már.-fontam össze a karjaim a mellkasom előtt ahogy duzzogtam. Andy mosolyogva figyelt, lassan már úgy éreztem magam mint egy gyerek ahogy itt morgolódok.
-El fog. Ígérem!-tűrte a hajam a fülem mögé.-Azon vagyok bogaram hogy elmúljon a betegséged.-kezem az arcára simítva cirógattam a bőrét így elmosolyodott ahogy hozzá értem.
-Te vagy az ápolóm?
-Igen.-nevetett fel halkan.
-Szexi ápolóm van.-vigyorodtam el én is.
-Egy ilyen nőnek ilyen ápoló jár.-puszilta meg a kézfejem.
-0-24-es szolgálatot vállalsz?
-Örömmel ha rólad van szó!-cirógatta végig a karom.
-Szeretlek!
-Szeretlek kincsem.-fűzte össze az ujjaink így már ezerszer jobban voltam, hogy a közelemben volt és fogta a kezem.

A levest miután megettük engem elnyomott az álom. Andy ölébe döntve a fejem aludtam az igazak álmát míg ő a hajamat simogatta. Egy percre se mozdult el mellőlem. Végig azon volt hogy jobban legyek. Megtartom ezt a pasit az már biztos! Aki ilyen finom levest főz és emellé egy tökéletes férfi, úgyhogy nincs az az isten hogy nélküle éljem le az életem! Nekem rá van szükségem, hisz ő az orvosság a betegségre, de leginkább a szívemre.
Ő a gyógyír a mellkasomban dobogó aprócska szívemre, ami igaz egy jó pár napig darabjaira hullott, de ahogy ő újra megjelent, minden egyes tettével gondosan összeforrasztotta minden apró kis darabkáját, hogy újra ugyan annyira hevesen doboghasson mikor a közelemben van. Hogy újra ugyan annyira szerethesse mint ezelőtt.