Chain to yourself Mr. Barber

1. Jég kék szemek

Az irodába igyekezek épp a Central parkon keresztül. Egész este szakadt a hó így a közlekedés megbénult. Lassan én is meg fogok, mert úgy csúszik az út, hogy  már hülyét csinálok magamból, pedig nem csak én nem tudok járni a megfagyott járdán.
Lassan totyogva próbálok átjutni a parkon mikor a telefonom megszólal.
-Az Istenit! Persze hogy most kell hívni!-morogtam idegesen, mert nem elég, hogy itt vergődök a jégen, még késésben is vagyok. -Haló?-veszem fel meg se nézve a kijelzőt.
-Drágaságom! Hát te?-szólalt meg anya a telefonban.
-Hhh...dolgozni megyek épp.-álltam meg egy pillanatra.
-Futsz? Vagy miért veszed ilyen furán a levegőt?-Anyáék Californiában élnek. Ott gyanítom nincs ekkora hó mint itt New Yorkban.
-Nem futok, de ez is lassan már kitesz egy edzést, hogy próbálok beérni a munkahelyemre. Csúszik minden. Tegnap óta szakad a hó megállás nélkül.
-Miért nem mentél taxival?
-Majd legközelebb.-persze.. még arra is költsek. Anyáméknak megvan minden, nem szenvednek semmiben hiányt apám révén. Én viszont a saját lábamra akartam állni és a nulláról felépíteni az életem, de ez még jelenleg olyan labilis mint ahogy épp itt állok a korlátban kapaszkodva.
-Írj ha beértél bogaram!
-Jól van! Na szia!-tettem le a telefont és próbáltam újra a lehetetlent. Beérni a munkahelyemre.
Körbepillantva a parkban miközben szerencsétlenkedek rengetegen voltak. Valaki kutyát sétáltat, mások a gyerekekkel hóembert építenek én meg mint egy balfasz a kerítésbe kapaszkodva mászom meg a Mount Everestet.
A hajam kisöpörve az arcomból fújtam egyet mikor egy hógolyó csapódott a hátamnak. Persze, miért is ne! Csak engem lehet ebben a kurva parkba eltalálni.
-Stella! Nem szabad!-hallottam meg egy pasi hangját.
-De én.. én téged akartalak megdobni!-csilingelt a lány vékony hangja. Én meg se fordulva tudomást se akartam venni erről. Ver engem az élet annyira hogy ezt már fel se veszem.
-Ömm.. bocsánat... nem..
-Semmi gond!-lépkedtem tovább fel se nézve az alakra.
-Kérj elnézést Stella!-suttogta a kislánynak aki elém lépett így megtorpantam.
-Sajnálom. Nem magát szerettem volna megdobni.-nézett fel rám szomorúan.
-Semmi gond.-kúszott egy halvány mosoly az ajkamra, majd az apja a lány keze után nyúlt. Szemeim felvillantak az illetőre majd ahogy a jégkék tekintete találkozott az enyémmel én inkább el is pillantottam. Most én csak biztos rosszul látok. Ilyen... ilyen férfi nem létezik.
-Kárpótolhatjuk valahogy...-csendült fel mély hangja, de én csak a fejem ráztam. Egy vad idegennel beszélgetek. Teljesen nem vagyok normális! Menekülni akartam, de megcsúszott a lábam így a korlátba erősebben kapaszkodva próbáltam tovább állni.-Megengedi, hogy segítsek?-lépett mellém és a karom után nyúlt, de elhúzódtam.
-Nem kell. Viszlát!-szedtem össze minden erőmet és ahogy csak tudtam menekültem. Nincs szükségem senki segítségére. Annyiszor csalódtam már emberekben, hogy én biztos nem fogok senki felé se nyitni. Ezért nincs barátnőm se, mert mindig is kihasználták a kedvességem és jóindulatom. Nem bízhatok meg senkiben sem csak magamban. Ezért sincs senkim és nem is tervezem hogy egyhamar lesz, mert kifacsartak már mindent a szívemből.
Az irodaház ajtaján bezuhanva poroltam le magamról a havat.
Mintha haza jöttem volna. Apám cégénél dolgozok, de csak egy irodai asszisztens vagyok. Nem is akarnám a főnöki posztot betölteni, arra tökéletesen alkalmas Travis. Apa egy hatalmas és híres céglánculat feje, a világon szerte. Büszke vagyok rá hogy ezt elérte, én vele ellentétben nem büszkélkedhetek semmivel. Lediplomáztam, dolgozok, a magánéletem meg ahogy már boncolgattam... inkább hagyjuk.
Barátnők terén ahogy pasik terén se jeleskedek. Én vagy nagyon rossz emberismerő vagyok, vagy csak szimplán béna. A folyamatos pofára esésektől egy falat emeltem magam köré amit semmi és senkinek nem hagyok lebontani.
Belefáradtam már így inkább boldogan vagyok egymagam otthon a négy fal közt, minthogy én bárhová eljerkáljak. Nem vagyok az a nagy bulizós, inkább otthon vagyok, ott tudom hogy nem érheti fájdalom az összetört szívem.
-Mia! Kávét nem hozott?-csendült fel Travis hangja. Ó hogy baszódj meg! Ilyen időben hogy a faszba hoztam volna kávét? Normális vagy? Magamba morogva sétáltam be az irodája ajtaján és egy álmosolyt öltöttem magamra.
-Nem sajnos. De csinálok már is.
-Iparkodjon!-zavart ki mert hívásban volt így én sarkon fordulva az irodámba sietve ledobáltam a cuccaim és ennek a majomnak kávét kezdtem főzni.
Travis ahogy mondtam tökéletes főnöknek. A pofáján annyi réteg bőr van, hogy ilyen emberrel én még életemben nem találkoztam.
Remélem össze fossa magát ettől a kurva kávétól. Magamban duzzogva főztem le a fekete italt. Azt kívántam bárcsak más lenne a főnököm. Travis azért olyan amilyen, mivel csak ő tudja, hogy a nagyfőnök lánya vagyok ez pedig neki baromira nem tetszik.
-Meghoztam.-léptem be az irodába. Ő fel se figyelve rám ,intézte a dolgait a laptopján miközben még mindig vonalban volt.
-Andy! Figyelj.. ezen a buzi összejövetelen muszáj megjelenni. Tudod hogy a főnök ezt akarja.-nézett fel rám egy gúnyosan így egy nagyot nyeltem. Ledermedve az asztala mellett álltam ez pedig ennek a baromnak is feltűnt, hogy nem mozdulok így elemelte a telefont a fülétől.-Van még valami?
-N.. nincs.
-Akkor távozzon!-zavart ki így kirohantam az irodából.
-Bocs Andy... csak a kolleganő... hhhh.. a főnök lánya így előtte nem igen tanácsos szapulni Mr. Grant ötleteit. -az irodámból hallottam hogy beszél még telefonon. Gyanítom egy másik irodaházunk főnöke lehet az akivel tárgyal valami összejövetelről amit apám kitalált. Travis egy akkora barom! Simán tehetnék róla hogy kibasszák, de távol áll tőlem az, hogy mást kellemetlen helyzetbe hozzak. Engem nem ilyennek neveltek úgyhogy mint mindig én csak csendben maradok.
Az asztalomnál ülve az e-maileket olvasgatom. Néha felcsendül Travis hangja a folyosón, de addig jó míg nem szól hozzám. Nem szeretek vele beszélgetni mert mindig annyira lekezelő tud lenni, de csak is velem! Mindenki mással végtelenül kedves.