Rendbontás

IX. Eve

Eve Hampton

Túl sokszor gondoltam az elmúlt egy hétben Raiden Wolfra. Benne volt az is, hogy lementek végre az ismétlő dolgozatok, és a kötelező olvasmányt is kiolvastam már emelt irodalomra, így gyakorlatilag nem volt mit csinálnom mostanában. Suli után párszor átnézett hozzám Felix, így főként vele töltöttem a szabadidőmet, de a társasága nem volt elég ahhoz, hogy lekösse a gondolataimat.

Az egy héttel ezelőtti tanulós napon olyan jót beszélgettem Raidennel, hogy szinte kívántam az újabb alkalmat. Nem igazán szeretek beszélgetni – kifejezetten introvertált vagyok, így kapóra jön az, hogy a barátaim beszélnek helyettem is. Imádom hallgatni őket, mert az azt jelenti, hogy nem kell kinyitnom a számat. Nyilván velük szívesen beszélgetek, nem ülök minden nap totál csendben mellettük, de amúgy annyira nem erősségeim a szavak. Mégis, olyan jól esett Raidennel megvitatni a kötelezőmet, hogy azt ki sem tudom fejezni.

Nem vagyok büszke rá, de arra a hülye Kolumbusz napi bulira is azért mondtam igent, mert egy kicsit reménykedem abban, hogy ő is ott lesz. Az egyetemisták minden évben szerveznek valamilyen orbitális bulit október második hétfőjére, amit én előszeretettel hagytam ki eddig. A barátaim is csak álmodoztak róla az elmúlt években, és alig várták, hogy betöltsék a huszonegyet és el tudjanak menni egy ilyen borzalomra, szóval amikor Aaron felajánlotta Rosie-nak, hogy simán beviszi, megállt a világ a társaság minden tagja számára. Amerikában komolyan veszik a korhatár alatti bulizást és ivást – a Kőviskó is totál illegális. Azonnal lekapcsolnák a tulajt, ha rájönnének a hatóságok, hogy huszonegy év alattiakat is kiszolgál. Egy ilyen bulin részt venni, mint a Kolumbusz napi buli, egyenesen kiváltságnak érződik a többieknek. Sokan próbálkoznak kamu személyivel, de nem igazán működik.

Anyáék kicsit sem örültek annak, hogy hétfő este tervezek kimaradni, de végülis elengedtek. Most először kötötték ki kifejezetten, hogy nem ihatok, mert holnap iskola, én pedig megígértem nekik, hogy így lesz – nem is nagyon terveztem semmilyen megvadulást.

Az ősz az októberi hónappal együtt érkezett – kifejezetten hideg volt kint, de Aaron szerint fűtenek abban a bárban, ahol leszünk, így inkább rétegesen öltözzünk, hogy le is tudjunk dobni valamit, ha túlmelegszünk, merthogy minden bizonnyal így lesz. Trapéz farmert vettem fel, beletűrtem fehér trikómat és az ugyanolyan színű pólómat, majd felvettem rájuk egy hasonló garbót. A hajamra a farmerhez illő kék kendőmet kötöttem, a szemeim vízvonalát fekete szemceruzával élesítettem és csillogó szájfényt festettem ajkaimra. Egy nagy méretű bőrkabátot húztam magamra – egészen a combomig leért, szóval csak hogy kompenzáljam a magasságomat, egy platformos bakancsra esett a választásom, ami körülbelül három centit dobott rajtam. Mikor a tükröm elé álltam, hogy megnézzem az összképet, rájöttem, hogy úgy öltöztem, mintha egy olyan korban élnék, amelyikben még nem volt internet.

Jó lesz, gondoltam, majd belepakoltam egy kék vászontáskába a fontosabb dolgaimat, és már szaladtam is le a lépcsőn. Korábbi gondolatomat anya is megerősítette, de azon kívül nem igazán mondtak semmit apával; azt hiszem, egy kicsit haragudtak rám és egy felelőtlen döntésnek gondolták azt, hogy hétfőn, egy nappal az iskola előtt bulizni megyek.

Így visszatekintve, gyakorlatilag igazuk is volt.

Ivan jött értem a sötét zöld Mercedes Benz kocsijával. Hatalmas – és ezalatt úgy értem, hogy hatalmas – levegőt kellett vennem, hogy beüljek Rosie és Astrid mellé hátra. Apáék kikísértek a teraszra, és igazából nagyon pozitív lett volna, ha ezt az Ivan mellett ülő Felix is tudja, mert akkor nem vette volna fel maximum hangerőre a We will rock you című számot a Queentől. Bár, így belegondolva valószínűleg megtette volna.