Eve Hampton
Péntek éjjel óta Raidennel álmodom. Erős, tetovált karjai szorítanak forró testéhez minden sötét éjszaka, puha ajkai pedig megpecsételik a bőrömet. Izzadtságban ázva kelek reggelente, gyakorlatilag egész nap ő jár a fejemben és az a csomó piszkos dolog, amit együtt csinálunk az álmaimban. Vasárnap az istentiszteleten mocskosnak éreztem magam – a szorongás azt suttogta a fülembe, hogy a Közösség valamennyi tagja pontosan tudja, milyen szentségtelen dolgok járnak a fejemben napok óta.
Szentségtelen.
Raiden is ezt a szót használta, amikor a Kolumbusz napi bulin egymásnak simulva táncoltunk.
„Fogalmad sincs, milyen szentségtelen dolgokat akarok veled most művelni."
Összeszorítottam a combon a templom legutolsó padjában ülve, és megráztam a fejem, hogy megtisztuljak. Totálisan szét voltam esve, a Raiden effektus úgy magába szippantott, hogy az már-már nevetni való. Meggyőződésem volt arról, hogy engem aztán egy srác sem tud ennyire elcsábítani, most meg nézzenek oda! Persze, az sem segít a helyzeten, hogy minden nap üzenetezünk – a szemérmetlen flörtjei éjjel-nappal ott vannak a telefonom képernyőjén.
Felix szokásához híven az Istentisztelet felén csúszott be mellém, és fejét lehajtva mormolta az imát – vagy próbált nem összeesni a másnaposságtól.
Az elbocsátás és az áldás véget értével menekülni akartam a templomból, de képtelen voltam elmenni anélkül, hogy váltsak pár szót Mr. Porterrel. Ma Mrs. Bennett nem jött, mert betegeskedik, ezért a bácsi kicsit egyedül volt ma. Nagy barátok Mrs Bennett-tel, mindig elmondják, hogy már harmadik évtizede ismerik egymást, és ők maguk sem értik, hogy bírták ki egymás mellett ennyi ideig.
– Olyan összeszedetlen vagy ma, Eve – jegyezte meg Mr. Porter a templom előtt állva. Gombszemei kedvesen vizslattak, én meg el akartam süllyedni szégyenemben. Még Felix sem vette észre rajtam, mennyire szét vagyok szórva, vagy ha mégis, nem tette szóvá. – Minden rendben a sulival?
– Persze, Mr. Porter – mosolyogtam a bácsira, ő pedig cinkos vigyorral figyelt szarkalábas tekintetével. – Tényleg! Jól megy a tanulás. Bár egy kicsit el vagyok most csúszva a kötelezővel. Kizökkentem egy picit a mindennapokból, ennyi az egész.
Mr. Porternek azzal az – általam kifejezetten utált – tehetséggel, hogy pontosan tudja, ha hazudok neki, vagy elhallgatok valamit. Tizenegy éves ismeretségünk alatt egyszer sem tudtam hazudni neki. Most is, ahogyan állt előttem a háta mögött összekulcsolt kezeivel a szokásos franciasapkájában, éreztem a lelkiismeretfurdalást feltörni, amiért nem beszélek neki Raidenről.
– Jól van, te makacs lány – kezdte Mr. Porter sejtelmesen. – Tartsd csak meg a titkaidat.
Nem voltam büszke rá, de megtartottam. Megtartottam Mr. Porter előtt, megtartottam a szüleim előtt, megtartottam a barátaim előtt. Feleslegesnek éreztem volna Raidenről beszélni bárkinek is, hiszen nincs mit elmondanom. Adott egy fiú, aki libabőrt okoz, és olyan gondolatokat ültet a fülembe, amiket meg kéne gyónnom. Ennyi az egész, semmi több.
Délután próbáltam lenyomni a torkomon pár oldalt az új kötelezőből, amit Mr. Dankworth múlt hét hétfőn adott fel az emelt irodalmas csoportnak. Még van egy hetem elolvasni, tehát nem vagyok elkésve semmivel, de borzasztóan zavar, hogy ennyire elvesztettem a fókuszomat. Egy rezzenés, és egyből a telefonom után nyúlok abban reménykedve, hogy az ő nevét látom felbukkanni a telefonomon. Olvasás közben is eljátszottam ezt, de pechemre – vagy szerencsémre, még nem döntöttem el – nem ő volt. Csak a közös csoport éledt fel Astrid által.
YOU ARE READING
Rendbontás
RomanceEve Hampton élete nem tökéletes, de nem is borzalmas. Van fedél a feje felett, szerető családja és egy színes baráti társasága, melyben remekül érzi magát. A jegyei jók, habár nem kitűnőek - terve a jövőre nézve nincsen, de nem annyira stresszel raj...