Rendbontás

XXXI. Raiden

tizenhat héttel Azelőtt

✰

Raiden Wolf

Nem állítottunk karácsonyfát idén. Egyikünk sem hozta fel, hogy szeretne, ezt pedig egy hallgatólagos egyetértésnek tituláltam.

Még mindig feszült apám és köztem a viszony, de nem vettem annyira komolyan – tudtam az öregről, hogy majd megbékél. Nehezen viselte, hogy nem mentem ki vele anya sírjához, amit meg is értek, de nem tudok mit kezdeni ellene.

Kifejezetten utáltam ebben az évben az ünnepeket. Amúgy szerettem eddig a karácsonyt, de ez az első anya nélkül. Akárhova nézek a házban, őt látom. Szerencsére a tanulás leköt a mai napon is, a laptop nem szakad le az ölemből – ilyenkor hálás vagyok az egyetemnek, hogy menekülőutat biztosít olyan helyzetek elől, amiket nem akarok átélni.

Apámtól tanultam a bezárkózottságomat, ahogy Melanie is; anya születésnapja óta teljesen megnémult, és még annyit sem beszél, mint eddig. Melanie-t a téli szünete alatt szinte nem is láttam, folyamatosan a szobájába zárkózott, és csak akkor jött ki enni onnan, mikor mi már aludtunk. Karácsony napján is totál egyedül ültem a kanapén. Apa a konyhaasztalnál a saját gépe előtt gubbasztott, én meg a tételeimet pörgettem. Aaron is hazament a családjához az ünnepekre, így nem igazán volt mit csinálnom. Eve volt az egyetlen, akivel üzeneteztem.

Eve Hampton

BOLDOG KARÁCSONYT! JUHÚÚ

Én

Boldog karácsonyt neked is, Bambi

Eve Hampton

Mi a mai program?

Én

Tanulás, csak a szokásos

Nálad?

Eve Hampton

Miii?

Ne tanulj ma, hiszen karácsony van!!

Én

Itthon nem igazán ünnepeljük a karácsonyt idén

Fel-fel bukkant az a három buborék a chatfalon, ami jelezte, hogy Eve ír, de nem kaptam egyből választ. Biztos gondolkozott, mit mondhatna egy olyan embernek, aki az ő boldogságával ellentétben kicsit sem érzi át a karácsony szeretetteljes szellemét.

Eve Hampton

És szeretnéd?

Viszek neked ebédet (anya főzte, de az én kezem is bőven benne van!!!)

Kajából nem volt hiány itthon, mert főztem délelőtt, de azt hiszem, nem is ez volt a lényeg. Ez a lány nem étket ajánlott fel nekem, hanem a társaságát. Az elmúlt pár napban nem igazán találkoztunk, engem lefoglaltak a vizsgát, ő pedig mindenféle jó dolgot csinált a templom körül. Nem bírtam megállni, muszáj volt látnom pár napja, és elé mentem. Nem akartam elszakítani a többi embertől, de önző módon szerettem volna vele pár percet. Még a motoromat sem vittem, csak hogy sétálni tudjak egyet vele. Kellett valami, ami kiszakít a szarból, ami fényt hoz a sötét mindennapjaimba, ami feltölt, hogy tovább tudjam csinálni. Most is ugyanezt éreztem.

Hátra néztem, át a boltívvel elválasztott konyhába apámra. Vajon bánná, ha vendéget fogadnék? Nem hiszem. Talán még örülne is neki.

– Apa, baj lenne, ha átjönne egy barátom? – kérdeztem, mire ő felnézett rám a laptopjából.