Rendbontás

XXIX. Raiden

Raiden Wolf

Nem hittem a szemeimnek, mikor kinyitottam őket péntek reggel.

Eve békésen aludt mellettem – közöttünk pihent a kezem, amit ő magához húzva mintegy alvós plüssnek használt egész éjjel. Egy hangot sem adott ki alvás közben. Telt ajkai enyhén szétnyíltak, hosszú szempillája függönyként terült el szeplői felett. Olybá tűnt, sosem láttam tőle szebb embert ezen a hatalmas Földön.

Tegnap este minden megváltozott; éreztem rajta, éreztem magamon. Nem tudom, mit csinál velem ez a lány, de kikészít az egész lénye. A nevetése, a mosolya, a kedvessége, a törődése... ő a fény a sötétségemben, ő a forróság és az élet a rideg, kietlen világomban.

Hatalmas hibát követtem el. Leengedtem előtte a falat, őt pedig kézen fogva vezettem végig az úton, ami a lelkemhez visz. És most már tudom: akármit csinálok, ő bizony ott marad. A legrosszabb ebben, hogy én is azt akartam, hogy ott maradjon.

Tegnap nem bírtam megállni, muszáj volt éreznem őt a számon – akkor is, ha csak egy kicsit. Az istenek ereje lehetett velem, hogy el tudtam húzódni tőle, miközben ő eléggé erősen biztosított abban, hogy nem lenne ellenére, ha tovább vinném azt az ártatlan csókot. Nem akartam, hogy azt higgye, kihasználom, vagy hogy nem tartom be a feltételeit, ezért nem tettem eleget néma kérésének, bár kurvára utálom magam érte.

Mindent megtennék ezért a lányért. Felforgatnám az egész bolygót, ha ő ezt kérné tőlem. Beáldoznám a testem és egy világkatasztrófa elé állnék, hogy ő ne észleljen belőle semmit. Meg akartam védeni mindentől, a boldogsága volt az én Achilles-sarkam.

– Jó reggelt – szólalt meg rekedten, még mielőtt kinyitotta volna a szemeit. Nem is tudtam, hogy ébren van, biztos megérezhette, hogy olyan áhítatosan nézem.

– A reggel csak jó lehet, ha melletted kelek.

– Látom, visszatért a flörtölős éned – motyogta egy halovány mosollyal tökéletes ajkain, aztán végre rám emelte őzike szemeit. – Hogy aludtál?

– Jól. Te?

– Mint egy újszülött. De persze csak azután, hogy sikeresen hozzászoktam a horkolásodhoz.

– Én nem szoktam horkolni.

– Akkor biztosan egy traktor mellett aludtam, nem is melletted – incselkedett tovább, majd a hátára fordult.

Derűsen néztem, ahogyan nyújtózkodott egyet. Biztosan jólesett neki, mert végigjárta a libabőr selymes testét. Ásítás követte lomha ébredezését, lerúgta magáról a takarót és felfedte parányi rövid nadrágba bújtatott kecses lábait. Hosszú pólója egészen a derekáig húzódott, kemény mellbimbói átütöttek a vékony anyagon.

Éreztem, hogy a vér az agyamból a farkam felé tódul istennői látványára.

– Mi a mai progi?

– Hamarosan meglépek. Tanulnom kell a keddi vizsgámra – morogtam totál vakon. Azt sem tudtam, miről beszélek, Eve domborulatain legeltettem a szemeimet.

– Kitartást – mondta kedvesen, ahogy felém fordította a fejét. Bágyadt tekintete csak tovább fokozta bennem a vágyat. – Hány vizsgád lesz ebben a vizsgaidőszakban?

Még arra is nehéz volt emlékeznem abban a percben, hogy milyen szakon tanulok, nem hogy a vizsgáim számára.

– Egy pár. Nem olyan sok. – Nem tudtam parancsolni az ujjaimnak, szinte önálló életre keltek és megtalálták a mellettem lévő lány arcát. Eszembe jutott, amikor tegnap olyan lágyan kijelentette, hogy szereti, mikor megérintem. Komótosan vezettem le a kezem útját az állára, onnan pedig áttértem a kulcscsontjára. Éreztem, ahogyan kirázza a hideg puha bőrét. – Január közepén lesz az utolsó.