Rendbontás

XXIV. Eve

Eve Hampton

Biztos voltam benne, hogy mindenki hallja a szívverésem az asztalnál.

Anya és Raiden között ültem – apa anyával szemben foglalt helyett, Felix pedig velem szemezett az utóbbi mellett.

– Örülök, hogy csatlakoztál ma hozzánk, Raiden! – mondta apa széles mosollyal az arcán. – Nagyon szívesen látjuk Eve barátait bármikor.

– Részemről a megtiszteltetés, Mr. Hampton – szólalt meg szívélyesen Raiden. Egy újabb darab krokettet szúrtam a villámra és próbáltam nem forgatni a szemem. – A húgom sok jót mesélt már Önről.

– Ó, és hogy van Melanie? – szólította a nevén apa Raiden testvérét.

– Megvannak mostanság a saját maga démonjai, de jól lesz ő egyszer.

– Efelől nincs kétségem. Add át neki üdvözletem, és hogy bármikor szívesen látom a templomban!

Melanie sokat járt istentiszteletre – a közösség tagjának számított. Nem sokat beszéltem vele, de mindig nagyon kedvesen mosolygott rám, amikor köszönt. Persze, Katie Wolf öngyilkossága után felénk sem nézett, sőt azt hiszem, hogy Isten felé sem.

– Átadom, Mr. Hampton.

– És legközelebb jöhetne ő is veled ebédre! – szúrta közbe anya vidáman. Legközelebb? – Raiden, drágám, szeretném, ha tudnátok mindketten, hogy ezekben a sötét órákban, amiket a családotok most átél, szívesen segítünk. Borzasztó tragédia, ami történt veletek, és ha te vagy akár Melanie szeretnétek beszélni valakivel, bármikor megkereshettek.

Nem akartam, hogy anya felhozza Raiden anyukáját, de azt is tudtam, hogy ez elkerülhetetlen. A munkájából adódóan egyszerűen vonzzák a törött lelkek és nem tud addig nyugodni, amíg legalább fel nem ajánlja a segítséget.

Szerencsére Raiden nem sértődött meg, hálásan mosolygott anyára. Szeretem, mikor mosolyog. Olyan ritkán teszi.

– Köszönöm szépen, Mrs. Hampton – mondta, habár felfogni nem teljesen tudtam, ugyanis amikor átnézett előttem anyára, mások számára teljesen észrevétlenül a combomra csúsztatta nagy tenyerét. A testem azonnal reagált az érintésére, a libabőr pofátlanul kúszott végig a hátamon. – Hadd jegyezzem meg, hogy ez az ebéd mennyei! Egy igazi séf bújt el Önben!

Letettem a villát a kezemből és a frissen facsart narancslé után nyúltam, ami üvegpoharamban várta, hogy belekortyoljak – minden bizonnyal ezt akkor is megtettem volna, ha mérget öntöttek volna bele, annyira kiszáradt a szám. Nem mertem Raidenre nézni, de még apára vagy Felixre sem tudtam. Annyira próbálkoztam elnyomni magamban a Raiden kezei okozta vágyat, hogy majd' felrobbantam.

Miért csinálja ezt?

– Örülök, hogy ízlik, drágám! – köszönte meg a dicséretet anya.

– Csak az igazat mondom – Raiden ujjai beljebb vándoroltak, a combom belső részét cirógatták. Annyira perzselően hatott az érintése, hogy szinte teljesen biztos voltam abban, hogy minden mozdulata égetett egyet a rajtam lévő farmeren. Kimelegedtem a családi ebéd közben, megköszörültem a torkom, csak hogy ne nyeljek félre. Raiden anélkül, hogy bármilyen jelét is mutatta volna, amit az asztal alatt művel velem, vidáman apára nézett. – Igen jól választott, Mr. Hampton, meg kell mondjam!

– A szerencsés férfiak közé tartozom, az egyszer biztos – jelentette ki apa nagy mosollyal az arcán.

Lopva a fiúra néztem, és habár biztos, hogy érzékelte ezt, ő vidáman folytatta tovább a beszélgetést apámmal. Hüvelykujja körkörös mozdulatokat írt le a combomon – minden egyes körnél csak egyre jobban elfogott a bizsergés és a kényszer, hogy összeszorítsam a lábam, mégsem tudtam megmozdulni. Féltem, hogy túl evidens lenne a többiek számára, ha az asztal alá nyúlnék és lelökném magamról a kezét, így csak tűrtem azt, ahogyan minden másodperccel intenzívebben utat tör magának a vágy bennem.