Nell

Chapter 30

Damien

Nem egészen hat órája mondta meg neki Ella, hogy vége ennek az egésznek, Damien már azon gondolkozott mennyi időnek kell eltelni, hogy ne tűnjön szánalmasnak az hogy ismét keresni kezdje.

A pia fájdalmat okozott a fejébe és bár semmit sem bánt meg a tegnapi napban, de még is fájt neki a mai. Ha nem lenne egy pöcs és, ha nem rontott volna rájuk Jeremy lehet, hogy Eleanor még mindig a karjaiban szunnyadna az éjszakai fáradalmakat kipihenve, mert lettek volna, olyan közel volt ahhoz, hogy legyenek ilyen fáradalmaik mindkettőjüknek.

Lövése sincs, hogy került a szobájába, és hova lett a felsője, de olyan szomjúsággal és fejfájással kelt, hogy nem ez volt az elsődleges.

-Jó reggelt te pöcs! -üdvözölte kedvesen a vöröshajú lány, akinek elcsúszott topja és borzos haja arra add utalást, hogy nem várta meg szokásos partnerét és összeakadt valakivel a buliban. Jess nem volt szent, szeretet élni, Damient is szerette érte képes lett volna feladni a csapongó életet, de Dam másba volt belezúgva Jess, pedig nem volt hülye és gyűlölte a gondolatot is, hogy elvesztegesse a fiatalságát ok nélkül.

-Te hoztál be ide? -kérdi szemeit eltakarva, mikor a lány fogva a függönyöket beeresztette a hajnali fénysugarakat.

-Ki más? -sóhajtott fel gondterhelten.

-Emlékszel bármire is? -kérdi egy fájdalom csillapított és vizet átadva.

-Nell-re! -ejti szavait gyengéden. Ő volt az egyetlen, aki előszőr eszébe jutott.

-Azt gondoltuk! -fintorodott el Jess.

-Veszek egy pulcsit! -állt meg a fiú gardróbja előtt, majd az első kék pulóverét lekapva a vállfáról magára húzta.

-Kivel voltál az éjjel? -vakarja meg fájdalomtól lüktető tarkóját.

-A kérdés az, hogy te kivel voltál? -fordul vissza felé szúros szemmel.

-Mérges vagy rám? -szűri le Damien, mire Jess felhorkant.

-Te idióta! Szó nélkül eltűnsz az éjszaka folyamán, aztán Jeremy hirtelen azzal keres meg, hogy majdnem megfojtottad Eleanor miatt. -magas hangszíne tudja, hogy bántja a másnapos fiút, de talán pont ezért emelte fel hangját.

-Áhh! -fog rá fejére Dam, erre pont emlékszik és arra is, hogy ezután mi következet „Eleanor ott hagyta őt megint".

-A falnak beszélek igaz? -rázza meg hitetlenül a fejét Jessica. Damien ismét elkalandozott, és a barna forró tekintetekben lyukadt ki, amik úgy csillogtak, miközben végig simította azokat a puha és fehér combokat...

-Ez volt az utolsó esett, hogy megmentettem a segged! -szigorú tekintette volt a vörösnek, nem viccelt.

-Ne már Jess! -próbálta megpuhítani mézes hangjával, de Jess határozottan felpattant mellőle, nem hagyta hogy hozzá érjen.

-Elhiszem, hogy kedveled őt és megértettem, hogy azokon a szemeteken bosszút álltál, sőt még támogattam is, de nem fogom hagyni, hogy a barátaink neki menj, csak mert rossz szót szóltak róla! -fonja össze karjait.

Damien idegei amúgy is vékonyak voltak, ehhez a témához meg kifejezetten ingerült volt. Épp megakart volna, szólalni, de Jess már mindenegyes rezdülését úgy ismeri, mint a tenyerét, tudta azt is, hogy durvább dolgot akar neki élből visszavágni. Úgy látszik mostantól ez lesz, Eleanor említésére ugrani fog gyerekkori barátja.

-Jól gondold meg mit akarsz nekem mondani Damien! -állítja le. -Nem akarod, hogy ellenségek legyünk! -rázza meg határozottan fejét, figyelmeztetés volt és ezt Damien is tökéletesen tudta.