Nell

Chapter 16

Damien

Damien Volton nem képes sokáig magánnál lenni. A józanság az ami elveszi az eszét és ő betegesen kiakarja zárni, a valóságot, nem akar tudomást venni semmiről.

Lehet lefoglalta az ellenségével töltött idő egy kicsit, de a gondokat nem oldotta meg, ugyanott evezett Dam ahol eddig, továbbra is a semmi kellős közepén.

Ahogy Nell időnként bezárkozik és a sötét szobában viaskodik a démonokkal, miközben a testét átveszik a depresszió fizikai tüneteinek sokasága, addig Damien is megküzd a saját agya által kreált szörnyetegekkel. A maga módján. Az emberek csak egy lezüllött kudarcnak tartják, akinek a gimis évei lesznek a csúcs időszakai, ő pedig  előszeretettel foglal helyett ezeben a sztereotípiákban. Magára aggatja őket és úgy tesz, mintha ez tényleg ő lenne. A kölyök, aki a tegnap este képtelen volt elaludni, úgyhogy egy kis lazításnak megkóstolta apja méreg drága whiskyjét, aztán elfogyasztotta. Tudta, hogy másnap mennie kell suliba, le kell adnia a munkájukat, találkoznia kell a lánnyal, de az említett démonok ismét nyertek, belemenekült a részegség lebeggettető megkönnyebbülésébe.

De másnap mint mindig vissza zuhant a földre és kifizetett minden egyes percért, a „meneküléséből". A feje szét ment, apró tűvel szurkálták a halántékát, szeme véres volt, karikái megnyúltak, gyomra forgott, miközben leparkolt az iskola előtti kis parkoló egyikére.

-Dam-Dam! -hallott meg egy vidám hangot. Csak is egyetlen egy személy használja ezt az elcseszett becenevet.

-Jess! -erőltetett mosolyt az arcára, de szemüvegét nem vette le. Fekete kapusznyis pulcsiján, egy fekete farmerdzseki volt, be volt borulva az ég ugyan de, a fény akkor is fájt a fiúnak.

Egy gyors csókot váltottak, majd a lány derekát átkarolva mosollyal nézet fel rá, de hamar eltorzult az arca, mikor beleszagolt a levegőbe. Damien megfürdött reggel, fogat mosott, sőt evett is valamit, de még mindig lehetet érezni ahogy a parfümével keveredik a szesz illata.

-Ittál? -kérdez rá egyenesen és még egyet szimatolva kicsit eltávolodik tőle.

-Egy kicsit! -vallja be felesleges lett volna hazudnia.

-Megint haza jöttek a szüleid? -kérdi gyengédebben és úgyhogy az épp érkező csapat kilencedikes ne hallják. Tudott róla, hogy Damien kapcsolata nem fényes a szüleivel és azt is hogy kicsit többet nyúl az üvegszájáért mint kellene. Jessica nem akarta megjavítani vagy ilyesmi, nem volt az a típus aki úgy ragad az emberekre mint a matrica és az a típus se volt, aki minden áron megakarta valahogy váltani a világot, inkább csak egy remek barátja volt a fiúnak és ezt Dam a legjobban szerette benne. Összejárnak, jól érzik magukat, néha még beszél is neki a dolgokról, de nem szerelemről van szó. És ez teljese tökéletes a lánynak is aki képtelen az ex barátján túl lépni, és a fiúnak is aki úgy néz ki képtelen ilyen érzelmeket produkálni.

-Nem.

-Akkor mi ez? -ráncolja össze szemöldökét, amire Dam is érdeklődve néz rá.

-Nem a te dolgod Jess!-rázza meg a fejét és indulna el, de hirtelen megtorpan, mikor tekintette találkozik túl oldalon álló Eleanorral.

A lány csak össze húzva magán a fekete bővebb kabátját és ott áll pontosan őt figyelve. Szokásosan melegítő volt rajta és csutkába volt a haja, ő se aludhatott valami jól mert karikái ugyanakkorák voltak, mint az övé. 

Nem csinált semmit, csak ott állt a kapu tövében és azokkal az őzike szemekkel figyelte őt. Dam szívverése megint a tarkójában érződött és a gyomrát uraló éhséget felváltotta valami egészen más, valami izgalmas.