Nell

Chapter 32

Damien

Damien sose hitt olyanokban, mint a sors vagy az elrendeltetettség. Klisés kavarkádnak tartott, amit az emberek saját maguk megnyugtatására találtak ki. De Ellával más volt a helyzet, még soha senkivel nem érzett ilyen békét, mint vele, a mindig dühös és lángokba borult lélek most csak egy kis tábortűzi lángocskaként pislákolt a csobogó patak mellett.

 Az őszi szünet eltelt, igaz ők betegen töltötték Matilda felügyeletében, de mindketten jól érezték magukat. Nem csattant el több csók köztük, mint amivel Ella átadta a betegséget, nem beszélgettek mély és világmegváltó témákról, még is együtt voltak. 

Az adott török sorozatról beszéltek, melyet nagyanyjuk kötött ki nekik, hogy "kötelező", vagy a kirakó stratégiájáról szólt a vita, sőt az is előfordult, hogy a régi szokásaikról beszélgettek. Megismerték egymást, mégsem beszéltek a héten már kezdődő suliról, vagy a fájdalmakról, amit cipelnek - a nehéz kövekkel telerakott hátizsákjukról.

Új ismerősként kommunikáltak, még is ha délután folyamán alvással ütötték el idejüket, akkor összefonódtak, Ella békésen szundikált Damien mellkasán, Dam pedig bátran cirógatta Nell haját még nem, ő is el nem szenderedett.

A folytonos és fárasztó utálat nem volt jelen, csak is a békés nyugalmas csend, amivel gyógyították a másikat.

Damien nem kérdezett Ella mostohatestvéréről, vagy az elhunyt szerelméről, cserébe Eleanor nem hozta fel kishúgát vagy szüleit témának, pedig lennének kérdései, de nem tette fel őket.

Végül elérkezett a hétfő és Damien minden büszkeségét és eddigi vallását a pincébe dobva, fordult rá Elláék bejárójára. Reggel van még a nap sincs fent, de Dam megmondta a lánynak, hogy az úszótanfolyam lehet szünetelt egy kis ideig, de nem áll meg. 

Egy perccel sikeredett hamarabb odaérnie, mint ahogy megbeszélték, de türelmetlen volt, látni akarta végre a lányt. Már épp mobilja után nyúlt, mikor meglátta ahogy az édesen komás lány csoszogott ki nagyobb fekete kabátjában. Táskája lehúzta vékony kis vállát, úgy megvolt pakolva szegénykének. Damien örült neki, hogy a lány beleegyezett, hogy fuvarozhassa, mert a buszt taszítónak találta, főleg ha azokkal a seggfejekkel kellene mennie, akik köztudott tény hogy gyűlölik őt.

Az első dolog, amit a fiú észrevett hogy bár a lány szokásos lusta kontyba kötötte haját, a kisebb tincsek ki szöktek a gumi fogságából, tehát Ella hajat mosott. Ez azért melegedte meg a szívét a fiúnak, mert tisztában van vele, hogy mit tesz az emberrel a depresszió, hogy a megmosott haj azt jelenti már nem akarja annyira elhagyni magát, már nem szarja le teljesen milyen állapotban is van a teste.

-Jó reggelt Csipkerózsika! -üdvözli mosollyal az épp magát betornászó lányt.

-Jó reggelt! -lazán csapja be az ajtót, vigyáz rá. Ez is olyan dolog amit tiszteletben tart, még mikor Damien volt számára a legnagyobb szörnyeteg akkor sem csapkodta soha az ajtót.

Damien minden mozdulatát figyelemmel követte, ahogy Ella becsatolja övét, álmoskásan ásít egyet, majd a fiú felé pillant. A tekintettük nem csak találkozott, egymásba simult, mint mikor két macska egymásköré csavarodva pihen le. Damien szívében érzet egy erősebb rántást, amit heves dobogás követett.

-Mi van? -horkan fel a lány.

-Csinos ma a hajad! -dicséri meg és óvatosan végig simít az egyik tincsen.

-Mindig így áll a hajam! -fintorodik el, Damien arcára mosolyt csalt ezzel.

-Nekem tetszik! -rántja meg a vállát, és bár úgy tett mintha nem vette volna észre, de melegség öntötte el mikor bókjával mosolyt csalt Ella arcára.