Nell

Chapter 33

Eleanor

Eleanor egészen megtanulta az alapokat az úszásoktatásán. Maga is meglepődött mennyire gyorsan tud vele haladni. Az idő úgy rohan, mintha csak valami fontos dolga lenne.

November közepén jártak, Damien és Ella pedig tovább fojttatták az életüket, Damien koncentrált az úszásra, hisz januárban már elindul a verseny szezonjuk, amelyen legalább 110%-osan kell teljesítenie, úgyhogy ő többnyire elfoglalt, annyira hogy a sulit is gyakran kihagyja.

Eleanor pedig megfogadta, hogy nem fogja magát olyan gondolatokkal őrölni, amik Damiennel kapcsolatosak. Nem akarta, hogy hiányozzon neki, az olyan természetellenesnek tűnt, de Damien nem is adott rá okot, hogy hiányolja őt a lány. Reggel együtt mentek, a könyvklubból haza kísérte és időnként töltöttek együtt délutánokat is Matilda csinos kis nappalijában. Dam gyakran segített Matildának, olyan dolgokban amit az idősasszony párja nem tudott kora miatt megtenni. Matilda nem mondott cserébe köszönetet vagy szép szavakat a macsónak, de minden segítség után, elé csúsztatott egy tálca süteményt, vagy csinált neki valamilyen vacsorát, amelyet a hegyomlás nagyságú fiú mindig szívesen befalt.

Matilda végül megkérdezte Ellát:

„Most ezzel a gyerekkel mi van? Jártok? Kijelenthetjük, hogy igen?"

Ella épp a szokásos keresztrejtvényét töltötte ki és itta teáját, amit a kérdés miatt félre nyelt.

-Miről beszélsz? -köhögte fel a forró italt.

-Minden hétvégen itt csövvel és nem azért mintha nem látnám szívesen a segítő kezeket, de van egy Damien formájú mélyedés a kanapémban! -mutatott a valóban mélyedéssel elcsúfított szófára. Nos, a gyenge fával keretezett nem túl stabil kanapé nem Damien kilencven kilójára lett tervezve.

-Szólok neki, hogy ne jöjjön, ha zavar! -süti le hatalmas őzike szemeit.

-Tudod, hogy nem erre gondoltam Eleanor! -csettint mérgesen egyet a nyelvével. -Én csak... nem akarom, hogy valami olyanba keveredj, ami fájni fog! -simítja ki a szeméből a lány haját.

-Damien megváltozott! -érti meg gondolatmenetét.

-Én azt nagyon is tudom, a kérdés már csak az, hogy van-e esélye? Kedveled őt? -a kérdés annyira egyenes volt, hogy Ella bele pirult.

-Nem is tudom! -gondolkodik el. -Nem érzem vele azt, mint Bennel, de közben... egészen jó vele lenni, eltereli a gondolataim és sokszor mentett meg, olyan mintha vigyázna rám! Ez a legabszurdabb dolog, amit valaha mondtam! -fog rá fejére.

-Szerintem is vigyázz rád! Figyel téged és igyekszik a környezetedben maradni! -Matilda mindig is hamar megismerte az emberi tulajdonságokat. Damient se volt nehéz kifürkészni, a gondolatai rém egyszerűek voltak, mind Ellához vezetett vissza.

- Nem is tudom nagyi! Helyes ez? Mintha az ember a saját hóhérjába szeretne bele! Damient nem tudom mi kaphatta el, de egy nap felébred ebből az egész lázálomból és ráébred ki is vagyok, kinek is vagyok a mostohatestvére. -a szavak vágtak, minden egyes kiejtett hang egy újabb sebet hagyott saját lelkében.

-Fejezd már be ezt a hülyeséget! Közted és a között a szörnyeteg között nincs semmi, soha nem is lesz! Nem vagy a testvére és arról se, tehetsz amit ő csinált, amit ő követett el. Istenemre mondom Ella, ha még egyszer megpróbálod magad hibáztatni emiatt...

-Igen tudom! Tisztában vagyok azzal, hogy amit mondasz az igaz, de az agyam az egészen máshogy fogja fel ezt az egészet, mintha minden egyes probléma tőlem eredne...én, én csak félek, mi van, ha megint fájni fog, ha ez csak tényleg " átmeneti" ? -a szemei sok mindent elárultak a nagymamájának, Ella bizonytalan volt, bizonytalan abban, hogy egyeltalán valaki újra szeretheti-e, bizonytalan abban is hogy ez a személy pont Damien, ha valóban így tesz és ez nem csak egy újabb játék nem csak egy csel, amellyel Eleanor könnyeit előcsalhatja.