Chapter 13

1.2K 92 17
                                    

Eleanor

Védelmet nyújtó karok között fekszik a lány élvezve a testhőt, ami körül öleli. Békés a hely szinte alig dobban néhányat a szíve annyira nyugodt. Halk szuszogás csikizte a fülcimpáját. Ez az illat, az otthonára emlékezteti, így képzelte el azt is, ezzel a biztonsággal teli és komfortos helyen.

Nem merte kinyitni szemét, félt hogy minden szétfoszlik, darabokra esik a világ amiért úgy vágyakozott, de lélegzetvételen kívül egy madár vidám éneklése is becsúszott, majd ezt követően a jellegzetes hangja a repülőnek, amikor átsuhan felettük.

Muszáj volt kinyitni a szemét, túl kíváncsi volt. A kék ég tárult fel előtte, néhány bárányfelhőn kívül csak a nap fénye ragyogta be az eget és persze a kósza repülök, amelyek a közeli reptérről szálltak fel.

-harminckettő...- jelenti ki egészen reszelős hang, ami miatt Ella meglepetten fordult felé.

-Ez volt a harminckettedik! -nézett le mosolyogva a lányra Ben. Benjamin Meyer, Ella Benje.

A fiú kocsijának motorháztetőjén feküdve fonódtak össze. A fiú körbe ölelte a lány, aki pedig meg sem merte érinteni, attól félt ködé vállik.

-Miért nézel rám úgy, mintha szellemet láttál volna? -ad egy csókot a lány homlokára. Érezte a meleget, a meleget ajkai alatt, el se akarta hinni, hogy ez valós és hogy ez mennyire hiányzott neki.

Könnyei ok nélkül is lefolytak arcán.

-harminchárom! -kiáltott fel és a felettük elszáguldozó repülőre mutatott. Ella utána kapta tekintetét.

-ez volt a harminckettedik! -javítja ki barátját és amennyire csak tud közelebb bújik hozzá.

-Te elaludtál! Hogy tudtad volna számolni?-nevet fel mézédesen, amire megdobbant Ellának a szíve. Mi van, ha ez az egész tényleg csak egy szörnyű álom volt és ez a valóság? Ben tényleg átöleli, az égen a nap pedig tényleg ragyog nem csak égeti a felszínt.

-Igaz! - vallja be Ella.

-Szörnyű dolgot álmodtam Ben! -sírja el magát, a torkában lévő gombóc egyre nagyobb lett, a légzése nehezebben ment, mint ha egy zongorát kellene felemelnie.

-Meséld el! -meleg pillantása beléfúródott az őzike tekintetekbe, Ellának felvillant a kép ahogy élettelen testét szorítja magához és sírva könyörög valakinek, bárkinek hogy segítsen szerelmén.

-Az álmomban...-olyan szaggatottan beszél, hogy szavait alig lehetett kivenni. Nagy levegőt vett mikor barátja hátra simította haját. -Egyedül hagytál!

-Micsoda? -kérd vissza a dobos fiú mintha a lány a legnagyobb hülyeséget mondta volna neki.

-Egy világba csöppentem, ahol valami elválasztott minket és te magamra hagytál! Egyedül keltem, egyedül feküdtem le, egyedül küzdöttem meg az emberekkel és...-kezdett bele, de hangos sírásba tört ki.

-Shhh...-nyugtatta meg gyenge simogatásokkal Ellát. -Ez sose fog megtörténi kicsim! - csitította tovább. -Nincs olyan, ami elvehet engem tőled!

-Mi van a halállal? -kérdi kissé megsértetten Eleanor és feltekint barátja pillantásába.

-A halállal? -kérd vissza.

-Igen, ő el tud ragadni és elvisz messzire! -Ella remeg a fájdalomtól, ami mellkasából áramlik.

-Oh, Elly! Nem még az sem képes erre! Ha még maga a halál is ragad el, a szeretettem sose szűnik meg irántad, lehet a testem itt maradna a földön, de a lelkem mindig téged hívna, a végsőkig kapaszkodna hozzád a kapacsunk által. -tekintettük pont ugyanúgy össze fonódott, mint ahogy a lelkük. Ez nem egy egyenes vonal volt, ami oda vissza áramlott ez egy kör volt, mely körbe ölelte őket és sose nem lesz vége, se eleje, végtelenségig fut.

NellWhere stories live. Discover now