Üzenetek egy idiótától / fordítás / BEFEJEZETT

hatvan: tökéletes

Bryanna szemszöge

Beszélgetésünk miatt úgy mosolygok, mint egy hülye. Hogy érte el, hogy ennyire boldog legyek? 

Észre sem veszem, hogy a gondolkodással mennyi időt fecsérelek el. Már három óra. Mi történik velem? Miért gondolok rá? 

 - Jól vagy? 

 - Oh, Ryan. Mit keresel te itt? 

 - Nincs jogom meglátogatni a padtársam?

 - Oh, de... van, persze, hogy van. 

 - Hiányoztál.

 - Öh...

 - Áh, igaz. Nem kötelességed mondani, hogy neked is hiányoztam. Felállnál egy picit, kérlek? 

 - Miért?

 - Kérlek... 

Lassan felállok a lábamra. Érzem, hogy a lábam nem sokáig bírja, túlságosan is le vagyok gyengülve. Érzem, hogy elesek.

Abban a pillanatban, mihelyst kinyitom a szemem,  Ryant pillantom meg, s érzem, hogy karjai erősen tartanak. 

 - Köszönöm... én... 

Ujját ajkamra helyezi, közben pedig halkan azt suttogja, hogy hallgassak. Annyira szépek a szemei. Úgy nézünk egymásra, mintha mi lennénk az utolsó emberek a földön. Nem akarom, hogy befejeződjön ez a pillanat. Minden annyira tökéletes. Ez az, amit mindig is akartam. 

 - Bryanna, én...

 - Sss, hallgass. 

 - El kell mondanom valamit. 

 - Majd elmondod később. Most csak tarts, és ne engedj el. 

És ezt is teszi. Szorosan tart, és nem enged el - nem engedi, hogy egyedül érezzem magam.