Zsírkréta //Befejezett//

Hatodik rész

Amikor kisétált az ajtón, nem csupán összetörtem. Darabokra estem. A legjobb barátom konkrétan kisétált a kurva ajtón. Vagyis... valaki aki nagyon fontos nekem.

Amikor hallottam az ajtó záródásának a hangját, zokogva estem térdre. A fájdalom szétszakított. Üvöltve zokogtam. Órákig ültem a konyha padlóján. Sírtam ahogy csak tudtam. Idő közben felfedeztem a szenvedésem fokozatait. Bár inkább elkülönítettem őket.

Amikor a földre borultam, reménykedtem hogy visszajön. Hogy ez nem igaz. De nem történt meg. Egy órán át reménykedtem, vártam, hátha betoppan.

Utána következett a felismerés, hogy szarik rám. Ő is. Akkor álltam neki a földet ütni és törni-zúzni. Csészék, poharak és tányérok repkedtek. Véletlen sikerült egy szilánkkal elvágnom a kezem.

És az utolsó fázis. A felfogás. Vége. Elment a számomra legfontosabb ember. Csak ültem és bámultam magam elé. A térdeimet felhúztam az arcomig és átkaroltam őket.

Végül azt tettem, amivel kiadhatom az érzelmeimet.

Berohantam a szobámba és betettem a lejátszóba egy lemezt, a hangfalakon pedig eszméletlen hangosra tekertem a hangerőt. Utána leültem a vásznam elé és nekiálltam dolgozni.

***

Készen lettem. Életem legdühösebb képét festettem meg. És jól esett. Nagyon.

Felálltam a székről, kinyújtóztattam a tagjaimat és elindultam a konyhába. A helységbe beérve esett csak le, milyen pusztítást végeztem. A padló tele volt szilánkokkal. Kisebb és nagyobb darabok mindenütt. Tányérok, üvegpoharak, minden ami törhető.

Fogtam egy seprűt és nekiálltam felsöpörni. Háromnegyed órámba telt mire viszonylag normálisan nézett ki a konyhám. Töltöttem magamnak egy pohát vizet és kimentem a nappaliba. Leültem a kanapéra és nekiálltam gondolkodni.

Ezt most kivételesen nem én basztam el. Ellökött magától.

Attól függetlenül fájt. Mégis mit kezdjek magammal? Holnap hétfő. Be kéne mennem.

Vagy nem.

Úgy határoztam, elmegyek a tópartra. Kétlem hogy ott lenne, de ki tudja. Nekem viszont gondolkodnom kell, ami a lakásba baszottul nem megy, mert mindenhez őt tudom kapcsolni. A kanapém egészen konkrétan Charlie illatú, mivel tucatnyiszor aludtunk ott.

Igen, együtt.

És azon a kanapén csókolt meg. Azt mondta többet jelentett számára, mint egy puszta csók. Nem mondtam el neki, de nekem sokkal is több volt. Össze vagyok zavarodva. Nagyon.

Visszamentem a konyhába és kivettem a szekrényből a múltkori üveg vodkámat. Vagyis azt, ami maradt belőle. Lefeküdtem a kanapéra, majd letekertem az üveg tetejét nagyot húztam belőle.

Mit is érzek iránta?

Foglaljuk össze.

Hiányzik? Borzasztóan.

Szeretek vele lenni? Az nem kifejezés.

Megismételném azt a csókot? Akármikor és akárhányszor.

Szeretem? Azt hiszem...

-Erre innom kell... -motyogtam magamnak és mégegyszer meghúztam az üveget.

Holnap nem megyek suliba. Elmegyek a tóhoz.

Negyed óra múlva már csak az üres üveget fogtam a kezemben. Megittam fél üveg vodkát. Amitől elképesztően érzékeny lettem, úgyhogy nekiálltam bőgni.