Zsírkréta //Befejezett//

Utószó kis szösszenet

Nos, valóban eljött ez a pillanat is, és őszintén, nehezebb mint gondoltam hogy lesz. Véglegesen lezártam a Zsírkrétát, megírtam a befejezést és az epilógust is, most pedig némi információt adnék erről-arról.

Kezdjük magával a történettel. Miért is jelentett nekem ennyit? Mert olyan nehéz időszakokon segített túllépni, amit nélküle jelentősen nehezebben kezeltem volna. Mert kvázi a naplóm volt, amibe ha rossz napom volt, beleírhattam a gondolataimat, de ugyanúgy az örömteli pillanatokat is. Mert itt én irányíthattam a dolgok menetét, nem úgy, mint a saját életemben.

A következő kérdés, hogy mégis miért tartott ennyi ideig az utolsó pár rész. Nos, azért, mert képtelen voltam elengedni a történetet. Egyszerűen nem ment. Körömmel-foggal, kézzel-lábbal kapaszkodtam belé, nem akartam elhagyni. Egészen addig úgy gondoltam, hogy vagy happy end lesz, vagy folytatás, amíg valaki rá nem világított egy fontos dologra, mégpedig hogy elfutok a fájdalom elől. Innen következik a válasz arra, miért nem lesz folytatás; nem futok tovább a fájdalam elől. Szembenézek vele, még ha esetleg ezzel el is szomorítalak titeket, így a történetnek nem lesz folytatása, sem boldog vége. Sajnálom. Ezzel kapcsolatban önzőn viselkedtem, mert bár ti a boldog végre vágytatok, nekem muszáj volt lezárnom magamban a dolgokat. Ebben még az a tény is közrejátszik, hogy ha tovább rágódom Charlie és Becca történetén, esélytelen egy új sztoriba belekezdeni.

Apropó új sztori. Belekezdtem egybe, aminek a gondolata már hónapok óta érlelődik bennem. Végignéztem 5 évadot egy sorozatból, hogy legyen alapom hozzá, folyamatosan jár az agyam és mindenhonnan igyekszem inspirációt szerezni hozzá. Igazság szerint sok mindent nem akarok megosztani, mert kicsit félek, hogy valaki csak úgy lenyúlja, de titeket sem akarlak infó nélkül hagyni. Szóval annyit mondok, hogy újfent egy romantikus történet lesz (bár utálom ezt a jelzőt magamra használni, hogy romantikus író vagyok, ez a szomorú valóság), két eddig teljesen különböző életet élő fiatalról.

Oké, nem túl sok információ, de tényleg nem akarok lopást, mert úgy érzem, ennek kell a legjobb történetemnek lennie. Már néhány részt megírtam, de nem fogom még egy darabig publikálni, mert sokat kell rajta javítanom. Ki akarom küszöbölni a hibáimat, amiket folyamatosan elkövetek és minden egyes részletet megvitatok a legnagyobb kritikusommal, akinek valószínűleg már a töke kivan tőlem (de azért biztosan szeret).

Köszönöm, hogy velem voltatok a Zsírkréta alatt. Soha nem hittem volna, hogy valakit érdekelni fog az írásom. Nem hittem, hogy mások is beleszeretnek a történetembe, ahogyan azt sem, hogy nekem az írás ennyire fontos lesz, és ti is. Minden kommentnél ujjongok, a csillagozásokkal iszonyatosan fel lehet dobni a hangulatom. Az epilógusnál a kommentjeiteket olvasva bekönnyeztem, annak ellenére, hogy nem vagyok az az elérzékenyülős fajta. Iszonyatosan hálás vagyok nektek mindenért.

Szerintem be is fejezem a monológomat, ami valószínűleg senkit sem érdekelt, de méltóan be akartam fejezni, a saját sötét kis lelkem érdekében. Még utoljára szeretnék köszönetet mondani nektek, mert imádlak titeket.

Csók gyerekek!