Zsírkréta //Befejezett//

Negyvenhatodik rész

Charlie

Nem biztos, hogy teljesen végiggondoltam ezt a randizást. Mármint nem Bee miatt, mert vele száz százalék, hogy élvezni fogom a napot, csak hát ez a klasszikus elviszem randizni dolog nem az én műfajom. Főleg hogy mondjuk beülünk egy étterembe, vagy moziba megyünk... de eddig egy tisztességes randink sem volt egy párként, úgyhogy mielőtt elutazik, meg akarom lepni, hogy van egy romantikus énem vagy mim is.

A csütörtök és a péntek gyorsan elment, hirtelen már szombat volt. Lelkileg nem álltam készen, de semmilyen más értelemben sem. Még egy tisztességes felsőm sem volt, amit mondjuk felhúzhatnék.

Éppen ezért úgy döntöttem, hogy hazamegyek, hiába utálok ott lenni. Normálisan akarok kinézni, és ha ehhez ilyen áldozatot kell hoznom, hogy a szüleimmel kell találkoznom, hát legyen. A kékhajú szépségemért bármit.

A ujjaimat a kormányon táncoltattam, miközben próbáltam rávenni magam, hogy kiszálljak a kocsiból és bemenjek. Már kezdett kihűlni a légkör, de nagyon nem akaródzott kiszállnom, még ha a halálrafagyás is fenyeget. Mégis, mivel megbeszéltük, hogy hatra érte megyek, fújtatva kikötöttem magam és kikászálódtam a fekete terepjáróból. Hiányzott a motorom, de amilyen rohadt hideg van, nem akartam mégegyszer arcüreggyulladást kapni, valahogy nem hiányzott.

A bejárati ajtó hangosan csapódott mögöttem, miután a lábammal belöktem. Kiráztam a hajamból a havat, majd levettem az összes téli cuccomat. Hirtelen furcsa volt újra otthon lenni. Az ismerős bézs falak, a nappaliból mindig kiszűrődő halk híradó, és a konyhából áradó illatok...

-Megjöttem! -kiáltottam el magam, megszokásból. Normális családoknál ilyenkor az anya kifut, üdvözli a gyereket, megölelgeti. Hát, nálunk csoda ha visszaköszönnek. Ezúttal sem adtak semmilyen jelet arról, hogy érdekelné őket, így én sem fáradoztam, csak átvágtam a házon, felszaladtam a lépcsőn és gyorsan behúzódtam a szobámba.

A világon semmi sem változott itt. Camille ezek szerint még nem adományozta el a cuccaimat, mert véletlen halottnak hisz. Becsuktam az ajtómat, majd nem is szenvedtem túl sokat, rögtön a szekrényemhez léptem. Egyáltalán mit kéne felhúznom? Szilveszterkor nagyon bejött neki az ing.

Turkáltam egy kicsit a vállfák között és a kezembe akadt az az ing, ami akkor volt rajtam. Vajon még mindig tetszene neki?

-Milyen érdekes, hogy itthon talállak. -szólalt meg hirtelen Camille. Hátra sem fordultam hozzá.

-Állítólag itt lakok. -vetettem oda neki, miközben megnéztem a többi ingemet is. Már eldöntöttem, hogy a sötétkékben megyek, de amikor megláttam egy feketét, inkább kicseréltem.

-Mit keresel itt?

-Hazajöttem néhány ruhadarabért. Kell egy ing. -csuktam be a szekrényt. -Amúgy... szokj hozzá, mert szerdától egy hétig itthon leszek. -ledobam az ágyra az inget, majd levettem a pólómat, hogy fel tudjam húzni.

-Rebecca is jön veled? -vonta fel az egyik szemöldökét. A hangja most nem volt olyan pengeéles, mint amilyet általában velem szemben alkalmaz. Sőt, kifejezetten lágy volt. Egy pillanatra elöntött az irigység. A saját anyám jobban szereti a barátnőmet, mint engem. Ezek után kérdezze meg valaki, hogy miért is lettem depressziós.

-Nem. Éppen azért jövök ide, mert nem lesz otthon. -kezdtem begombolni az inget. A mandzsettával meggyűlt a bajom, de végül egész tűrhetően néztem ki.

-Hova megy?

-Kiállítást szervez New Yorkban.

-Valóban? És kinek a kiállítását? -fonta keresztbe a karjait.