Zsírkréta //Befejezett//

Harminckettedik rész

-Mit szólsz ehhez? -tartott elém Mini egy újabb szoknyát. Ez halványlila volt, és már ránézésre is rohadt tapadós. Nemlegesen megráztam a fejem. -Én egyszerűen nem értelek. Milyenre gondoltál?

-Mini, egy hologrammos bakancsot húzok fel hozzá. Egy egyszerű sötét rakott szoknya is megteszi. -vontam vállat. Felmerülhet a kérdés, miért nem a saját szoknyámba megyek. Hát, a karácsonyi mise után hoztam a formám, és konkrétan majdnem kettészakítottam.

-Meg ne haragudj, de semmi érzéked nincs a divathoz. -sóhajtott mélyen.

-Egyedi a stílusom, ennyi az egész.

-Ha te azt egyedinek nevezed... -ingatta a fejét a temérdek a ruhája közt matatva.

-Az unokabátyádnak bejön. -vontam fel az egyik szemöldököm.

-Chuckyt borzasztóan nem érdekli ki mit hord. Néha még én is meglepődök, mennyire leszarja. Mármint nem rád gondolok. Egyszerűen... mindegy. Nem akartalak megbántani. Ne haragudj. -biggyesztette le az ajkait.

-Nincs semmi baj. -mosolyogtam rá.

-Ez sem tetszik? -tartott felém egy újabb szoknyát. Ez teljese fekete volt, kifejezetten laza és abszolút tökéletes. -Nem nagyon hordtam még. Nem volt mihez felhúznom.

-Megtaláltad amire vágytam. -vigyorodtam el, majd kikaptam a kezéből.

-Mit fogsz felhúzni hozzá?

-Egy ujjatlan fekete atlétát, és szerintem egy bőrdzsekit.

-Szülinapodra befizetlek egy divattanácsadóhoz. -jelentette ki szembrebbenés nélkül.

-Felesleges pénzkidobás. -pattantam fel. -Nagyon köszönöm a szoknyát, egy angyal vagy. -gyorsan magamhoz öleltem, majd kiszökdécseltem a szobájából, fel a miénkbe. Benyitottam a csukott ajtót, majd az ágyon ülő barátom mellé vetődtem.

-Megvan a szoknya. -sóhajtottam.

-Király. -motyogta Charlie, mire odakaptam a fejem. Fel sem tűnt amikor bejöttem, hogy csak ül az ágyon és mered maga elé.

-Mi az? -vontam össze a szemöldököm, majd felültem.

-Csak gondolkozok. -továbbra is maaga elé meredt, pontosabban a karjaira, amiket most semmilyen anyag nem fedett, így felfedve a tucatnyi heget.

-És min?

-Annyi hülyeséget csináltam. Túl sok dolgot, amit megbántam. De van, amit nem bántam meg, pedig kellene. -mondta halkan.

-A vágásokra gondolsz. -haraptam az ajkamba.

-Rosszul kéne éreznem magam miattuk, de nem megy. Úgy érzem, szükségem volt rájuk. -az egyik ujját végighúzta a másik karján lévő hegeken. Szinte megbabonázva nézte őket.

-De már nincsen. -kulcsoltam a kezeimet az övéi köré.

-Nagyon szeretném hogy ne legyen. De néha mégis... érzem a kényszert. Meg akarom csinálni.

-Mi tart vissza? -szorítottam az ujjaira.

-Te. -emelte rám a tekintetét. -Ha nem lennél, hidd el, én sem lennék már itt. -hunyta le a szemeit. Nem sírt, és tudtam, nem is fog. Nem vigasztalnom kellett, csak meghallgatnom.

-De itt vagyok. És te is.

-Bee, nem leszel velem örökre. Bármennyire szeretném, nem lesz így.