Zsírkréta //Befejezett//

Ötvenkettedik rész

Charlie kezdett egy kicsit jobban lenni. Pár napja költözött még csak be, de javult az állapota, legalábbis én úgy láttam. Nyugodtabb volt, egyre kevesebb ilyen hisztirohamot kapott és nem is sírt annyit. Ami viszont változott, hogy sokkal bújósabb lett, és bár eddig is az volt, de most konkrétan folyamatosan egymást ölelgetjük, ha olyanja van. Néha befordul és órákig nem szól hozzám, ilyenkor pedig csak békén hagyom, had gondolkozzon.

Egy idő után viszont már kaja sem volt nagyon otthon, úgyhogy ahelyett, hogy halmoztam volna a rendelt kajásdobozok tornyát, úgy döntöttem elugrok vásárolni. Megint ölelgetős kedvében volt, alig akart elengedni, így csak miután megígértem hogy sietek és egy halom csók után hagyta csak hogy elmenjek.

Viszont abban a szent pillanatban, hogy leértem a lépcső legaljára, eszembe jutott hogy a pénztárcám a lakásban maradt. Majndem fejbe vágtam magam a hülyeségemért. Basszus, boltba megyek pénz nélkül. Ennyire szerencsétlen is csak én lehetek.

Visszamásztam a lakásomhoz, közben pedig jó alaposan kifáradtam. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy hagyom az egész, de megígértem Charlie-nak, hogy hozok pizzát, és most nem volt kedvem rendelni, na meg persze még elég sok mást is be kellett szereznem. Mire felszenvedtem magam, már nagyon elegem volt a rohadt lépcsőkből. Benyitottam az ajtón, majd miután beléptem, hangosan becsaptam magam mögött. Körülnéztem, de sehol sem láttam a tárcát, mire eszembe jutott, hogy a fürdőben hagytam.

-Charlie? -kiáltottam el magam, mire a fürdőből halkan kiszűrődött valamilyen hang, amit nem tudtam mire vélni. Mintha valami koppant volna a csempén, valami fémes. Összevont szemöldökkel közelítettem, aztán hármat kopogtam az ajtón. -Bent vagy?

-Igen. -vágta rá azonnal, és őszintén, gyanúsan gyorsan.

-Minden rendben?

-Persze. Miért ne lenne?

-Odabent hagytam a pénztárcámat. Bemehetek érte?

Újabb motoszkálást hallottam, majd fél perccel később újra hozzám szólt. -Most nem tudsz, de szívesen kiadom, ha szeretnéd. -kihallottam a hangjából a zaklatottságot, és nem igazán értettem a miértjét.

-Biztos hogy nincs semmi baj? -kérdeztem újból.

-Bee, ne hülyéskedj. Tök rendben van minden. -nevetett fel erőltetetten. Szinte bántotta a fülemet a hamissága.

-Én azért szeretnék benézni. -makacskodtam. Annyira feltűnő volt a furcsasága, hogy most már látni akartam, hogy biztos legyek benne, valóban nincs semmi baja.

-Ne legyél már ilyen erőszakos! Éppen dolgom van, nem tudsz bejönni, de tessék, itt a tárcád. -résnyire nyílt az ajtó, aztán megjelent a keze, benne a fekete bőrtárggyal. Viszont mielőtt becsukhatta volna az ajtót, bedugtam a lábam, és belöktem annyira, hogy beférjek.

-Nem tudom miért kell... -kezdtem bele, de elakadt a szavam, a lehető legrosszabb értelembe. Charlie nem viselt pólót, a karjait a háta mögé dugta, és pont olyan arcot vágott, mintha rajtakaptam volna valamin. Illett a helyzethez, ugyanis egy pillanattal később megakadt a szemem a földön heverő véres vécépapírkupacon. -Mit csinálsz? -kérdeztem elhűlve, pedig pontosan tudtam a választ.

-Bee, ez nem az aminek látszik. -mentegetőzött.

-Charlie, mi a francot csinálsz? -emeltem fel a hangom.

-Kicsim, megmagyarázom. Félreérted. -kezdett pánikba esni. A szemeit ide-oda kapkodta, a hangja megremegett.

-Mutasd a kezed.