Zsírkréta //Befejezett//

Ötvenharmadik rész

Furcsa dolog szombaton hajnali hétkor arra felkelni, hogy teljesen egyedül vagy, márpedig velem pont ez történt. Nem is tudom mire riadtam igazából fel, de hogy Charlie nem volt mellettem, az holtbiztos. Először arra gondoltam, kiment a fürdőbe, vagy a konyhába egy pohár vízért, de a lakás csendes volt. Ekkor felálltam, körülnéztem, majd elkiáltottam magam.

-Charlie! -szinte vízhangzott a hangom az üresen kongó lakásban. Lelépett.

Előkaptam a telefonomat és rögtön felhívtam, de pár pillanat alatt megvilágosodtam, mivel a csöndbe belehasított a csengőhangja. Eltűnt, telefont sem vitt magával és üzenetet sem hagyott. De mégis hova tűnt és miért?

Héttől nyolcig idegesen járkáltam a lakásban és közben többször el is sírtam magam. Nem tudtam hol van, mit csinál, mi történt. Amiben viszont biztos voltam, hogy egyetlen ember van, aki tényleg tudja, mi a franc ütött belé. Vártam egy kicsit, míg emberi nem lett az időpont egy szombathoz mérve, utána tárcsáztam.

-Jó reggelt Rebecca. Hogy vagy? -érdeklődött Samuel.

-Sam, Charlie eltűnt. Nincs a lakásban, a telefonját itthagyta és egyszerűen felszívódott. Mit csináljak? -kérdeztem teljesen bepánikolva.

-Elsőnek is nyugodj meg. Másodszor pedig hidd el nekem, nincsen a világon semmi baja. Úgy látszik, nálad most csinált ilyet először. -magyarázta halál nyugodtan.

-De... de miért ment el?

-Mert ilyen, ha felhangolt. Hiperaktív, nem alszik, szórja a pénzt és baromságokat csinál. Lehet, hogy beállít hozzád egy kanapéval, amit egy csövestől vett meg tíz dollárért, de akár egy új motorral is. Megjegyzem, ez a két eset már megtörtént velünk. -nevette el magát, de én nem tudtam boldogan nosztalgiázni a fia időnkénti meghülyülésein.

-Mikor jön vissza? -tettem fel a számomra legfontosabb kérdést csendesen.

-Estére szerintem otthon lesz. De ne ijedj meg ha nem, akkor sincs baj. Többször volt már, hogy három napra elcsavargott. -Szóval ezért mondta az első portyázásunk után, hogy nem aggódnak érte! Néha csak úgy lelép, idiótaságokat csinál és ennyi? Valahogy nehezemre esett feldolgozni. Hajnali hatkor reggeli, aztán héttől este nyolcig felhangolt leszek, végül hazamegyek és megnézek egy filmet. Így néz ki a napirendje, vagy mi?

-Nagyon féltem. Ugye nem esik baja? -haraptam az ajkamba.

-Ne izgulj. Nagyfiú, meg tudja védeni magát. -nyugtatott meg.

-Köszönöm Sam. Remélem hamarosan visszajön, hogy a két kezemmel fojthassam meg. -motyogtam, aztán elköszöntünk egymástól és letettem. Innentől pedig kezdődött az egész nap tartó idegeskedés.

Kitakarítottam a fürdőszobát és a konyhát. Felporszívóztam a lakás minden szegletét. Színsorrendbe tettem a bögréimet, majd a festékeimet. Kihegyeztem az összes ceruzámat, kimostam minden ecsetet, rendet tettem a mappák, rajzok és vásznak közt. Beindítottam egy mosást, majd kiteregettem a vizes ruháinkat. Ábécé szerint rendszereztem a könyveinket és a lemezeimet, bakeliteket, filmeket és cédéket külön-külön.

Ezeket mind megcsináltam, amíg haza nem jött. Életemben nem volt még ilyen hosszú és feszült napom, mint a mai, és életemben nem takarítottam még ennyit. Minden pillanatban az ajtót lestem, mikor támolyog be rajta az a hülye, hogy megüthessem, aztán megöleljem és megcsókoljam, majd újra megüssem.

Csak vártam, vártam, vártam és vártam. Időközben elszenderültem, és csak az ajtó csapódására riadtam fel. Feltápászkodtam a kanapéról, hogy kimenjek az előtérbe, de hirtelen lánynevetés ütötte meg a fülemet, majd Charlie-é.