-Charlie, nyisd ki az ajtót.-sóhajtottam. Már percek óta kopogtattam, de hiába. Az ajtó azóta sem nyílt ki.
Bentről már sok ideje vízcsobogás szűrődött ki, ám egyszer csak nedvességet éreztem a talpam alatt. Lenéztem, és ekkor láttam meg az ajtó alól csordogáló vizet.
-Charlie, nyisd ki! Azonnal nyisd ki a rohadt ajtót!-ütlegeltem kétségbeesetten az ajtót.
De az ajtó továbbra sem nyílt, viszont a víz rendületlenül folyt ki alóla.
Bepánikoltam.
Ennek ellenére megpróbáltam felmérni a helyzetet. Betörni nem tudnám. Marad a kulcs.
Gyorsan átrohantam Charlie szobájába és kirángattam az ajtóból a kulcsot. Szerencsére a házban a legtöbb ajtón ugyanolyan a zár.
Visszavágtattam a fürdőhöz, majd remegő kezekkel a zárba illesztettem a kulcsot. Erősen benyomtam, így kilöktem a másik kulcsot, amivel Charlie bezárta magát. Gyorsan elfordítottam a kis kulcsot, majd benyitottam.
De erre a látványra nem készültem fel.
Az amúgy makulátlan fürdőszoba szinte vérben úszott.
Az egész helységet elárasztotta a víz. A már vörös víz.
A szoba közepén álló kádban pedig ott feküdt ő. Karjait tenyerével felfelé fordította. A szemei lecsukódtak, az arca békés volt.
A két alkarja pedig tele vágásokkal.
Rengeteg volt amit vízszintesen vágott, de minkét karján volt egy-egy függőleges, hosszó vágás.
Hirtelen megakadt a szemem a kád mellett heverő kis fémtárgyon. Egy penge.
Charlie Harper, a legfontosabb ember az életemben, a legjobb barátom és a szerelmem felvágta az ereit.
Az arcomat hirtelen elkezdték ellepni a könnyek. Gyors tempóban követték egymást lefelé.
Elfelejtettem gondolkodni. Csak a fájdalmat éreztem. A maró, keserű fájdalmat.
Aztán észbe kaptam. A vízzel nem törődve a kádhoz léptem, majd elzártam a csapot és megpróbáltam kihúzni Charlie-t.
Némi szerencsétlenkedés után sikerült, úgyhogy leültem a csempére és az ölembe húztam. Elvettem a radiátorról három törölközőt. Kettőt a két kezére csavartam, egyet pedig a testére.
Még mindig sírtam. Képtelen voltam abbahagyni. Közben valahogy előhalásztam a telefonomat a pulóverem zsebéből és hívtam a mentőket. Nem is emlékeztem utána a telefonbeszélgetésre.
-Charlie, kelj fel. Gyerünk. Nem hagyhatsz itt. Nyisd ki a szemeidet. Kérlek. Szeretlek. Nem élhetek nélküled. Nekem csak te vagy.-mondogattam neki, és az arcát simogattam.
-Nem teheted ezt velem. Szükségem van rád. Te vagy mindenem!-kiabáltam.
Az időérzékem elhagyott, de egyszer csak megjöttek a mentők. Kintről hallottam a szirénát, majd a bejárati ajtó csapódását.
-Itt vagyok! Segítsenek! Könyörgöm, segítsenek!-kiáltottam.
Pillanatokkal később három férfi rontott be a fürdőbe.
Egy hordágyat hoztak, amire ráemelték élettelen testét. Bár nem akartam, de végül el kellett engednem őt. Az egyik férfi elém guggolt és kérdéseket tett fel, de nem bírtam válaszolni.
YOU ARE READING
Zsírkréta //Befejezett//
RandomA magányos művészlány találkozása egy antiszociális sráccal és a gondjaival.