Zsírkréta //Befejezett//

Harmincharmadik rész

Az idelás is éjszakám úgy telt volna, hogy rögtön a vita után elalszok, majd másnap reggel kipihetnen, frissen és más meglátásokkal kelek fel. Ez már akkor megdőlt, amikor lehunytam a szemem, hogy elaludjak. Hát baszki, egyáltalán nem ment. Viszont nem akartam, hogy ezt Charlie is észrevegye, így csak színleltem hogy az igazak álmát alszom.

Ahogyan észrevettem, Charlie nagyjából egy perccel később átment a fürdőbe, majd negyedóra elteltével visszajött a szobába. Valamit mormogott, mellém lépett, végigsimított a derekamon és egy puszit nyomott az arcomra. Majdnem elmosolyodtam és lehúztam magamhoz, hogy öleljen át és úgy aludjunk, de nem tehettem. Úgyhogy átsétált a saját oldalára, majd hallottam ahogyan besüpped mellettem a matrac. Sejtésem beigazolódott hogy alszik, mikor a légzése egyenletes szuszogásba ment át.

Nagyjából egy óra múlva sikerült bedobnom a szunyát. De láss csodát, olyan fasza rémálmom volt, hogy csak na. Zihálva ültem fel az ágyba. Izzadságban úszott az egész testem, a tinseim a tarkómra tapadtak és rettentően remegtem. Egy pillanatig azt sem tudtam hol vagyok, de amikor ránéztem a másik irányba forduló barátomra, eszembe jutott.

Nem tudom miért, talán a szokásos rémálmom miatt, talán a vitánk miatt, de kitört belőlem a sírás. A tenyerembe temettem az arcom, és egész testemben rázkódtam. Hosszú percekig ültem így, titkon reménykedve, hogy felkel hozzám. Hát bazdmeg, hiába vártam, nem történt meg. Végül álomba sírtam magam.

Csak hogy szerencsétlenségemet fokozzam, irtó korán keltem fel. Charlie még aludt, amiért irigyeltem is. Mindegy. Álmatlanul fetrengtem, egészen addig, amíg meg nem szólalt egy rekedt hang.

-Ébren vagy? -suttogta. Óvatosan bólintottam egyet. Háttal feküdtem neki.

-Ezt most elbasztam, igaz? -újabb bólintás, miközben a szemeimet ellepték a könnyek. Hallottam, ahogyan közvetlen mellettem süpped a matrac, majd egy kar fonódott a derekam köré.

-Hogyan tegyem jóvá? -temette az arcát a hajamba, miközben a kezét becsúsztatta a pólója alá és a hideg ujjaival a bőrömet cirogatta.

-Nem tudom. -csuklott el a hangom, majd erőtlen sírásba kezdtem.

-Gyere ide. -a hangja aggodalmasan csengett, amiről eszembe jutott a tegnapi hangneme és még jobban sírni kezdtem. Kis unszolásra átfordultam a másik oldalamra, majd szorosan hozzábújtam és az arcomat a mellkasába temettem. Nem volt rajta póló, így az illata az orromba kúszott és ez picit megnyugtatott.

-Sajnálom. -simogatta a hátam.

-Tényleg így gondolod? -néztem fel rá.

-Mármint hogy sajnálom?

-Nem. Hogy egy hülye picsa vagyok, aki még érzéketlen is. -remegett meg az ajkam.

Charlie

Olyan szomorúan nézett fel rám, hogy legszívesebben agyonlőttem volna magam, mert tudtam hogy miattam ilyen. Aztán megkérdezi még azt is, hogy komolyan gondoltam-e egy idegességből mondott dolgot... majdnem elsírta magát, megint.

-Nem akartam rád ilyet mondani. -ingattam a fejem.

-Akkor miért tetted?

-Bee, a legrosszabb témát akartad erőltetni, amit csak lehet. Nagyon felidegesítettem magam. Sajnálom. De megbántam. -töröltem le a könnyeit, de ő csak megcsóválta a fejét. -Mi a baj?

-Nem akarok ilyen gyorsan megbocsájtani. -suttogta.

-Miért nem? -kérdeztem halkan.

-Mert lehet hogy nem gondoltad komolyan, de attól még szó szerint a lelkembe gázoltál vele. És még mindig nagyon fáj. -szipogott, mire egy kicsivel szorosabban fontam köre a karjaimat. -Miattad végigsírtam az éjszakát.