Zsírkréta //Befejezett//

Huszonnyolcadik rész

-Megjöttünk! -üvöltötte el magát Charlie, amint beléptünk a gyönyörű épületbe. Belül ugyanolyan lenyűgöző volt, mint kívülről, bár itt inkább a modernebb stílus uralkodott.

Alig fél perccel később egy idős, kicsit duci néni rohant hozzánk. A haja ősz volt, az arca kicsit ráncos, de egy széles mosoly terült el rajta. Még nálam is alacsonyabb volt, úgyhogy a barátomnak rendesen le kellett hajolnia hozzá, hogy átölelje.

-Drága kisfiam, hát mióta nem voltál itt? Szegény nagyanyád alig lát, te pernahajder! -szorongatta a nagyija. Charlie nevetve húzódott el és két puszit nyomott az arcára.

-Ne haragudj, csak kevés az időm. És idáig lejönni nem kis dolog. -húzta el a száját.

-Jó Isten de sovány vagy! Eszel te rendesen? -tapogatta meg aggodalmasan az arcát. Charlie egy pillanatra lefagyott.

-Persze hogy eszek. -mosolygott rá.

Várjunk csak. A családja nem is tudja, hogy...?

-És ki ez a bűbájos kislány? -fordult felém. Charlie vigyorogva mellém lépett és átkarolta a derekam.

-Nagyi, ő itt a barátnőm. -mutatott be.

-Csókolom. Rebecca Addams vagyok. -nyújtottam felé a kezem.

-Rebecca! Milyen bájos név! Én Clarissa vagyok, Chucky nagymamája. Nyugodtan tegezz, nem szeretem ha a koromra emlékeztetnek. -kacsintott rám, majd megrázta a kezem. -Jézusom, de hát te is milyen kis vékonyka vagy! Na majd felhízlallak mindkettőtöket!

-Azt mindjárt gondoltam. -forgatta meg a szemeit Charlie. -És mindenki itt van már?

-Nem, még Nashyék hiányoznak. De hamarosan itt lesznek, úgyhogy akkor már ebédelhetünk! -csapta össze a két kezét vidáman.

-Akkor én bemutatom Bee-t a többieknek. Hova pakoljunk majd le? -kérdezte, miközben kibújt a kabátjából és levette a sálját. Biccentett felém, hogy én is vegyem nyugodtan le, úgyhogy gyorsan megszabadultam a meleg ruhadaraboktól, amit felakasztottam a fogasra.

-A legfelső szobába. Tudod, a tornyosba. -megütögette az unokája vállát, majd hátat fordított és eltűnt egy fehér ajtó mögött. Mini ránkkacsintott, és követte a nagymamáját.

-Először meg akarod ismerni a családom, vagy vigyük fel a bőröndöket?

-Először vigyük fel. -mondtam kis gondolkozás után.

-Akkor gyere utánam. Elbírod? -mutatott a bőröndöm felé.

-Minek nézel te engem? Persze hogy elbírom. -forgattam meg a szemeim. Röhögve húzott magához és egy gyors csókot nyomott a számra.

-Elfelejtettem hogy milyen szuperképességeid vannak. De ennyi erővel viheted az én cuccaimat is. -vigyorgott rám.

-Biztos hogy nem.

-Akkor csak gyere utánam. -felkapta a bőröndjét és elindult a fehér lépcsőn. Mosolyogva követtem.

A legfelső emeletre mentünk. Útközben újra és újra megállapítottam, mennyire gyönyörű ez a ház. Mindenhol a krém és natúr színek domináltak, a berendezések minimalisták de mégis ízlésesek voltak. Mikor felértünk a szobához, már nagyon érdekelt milyen lesz. Charlie vigyorogva nyitotta ki a fehér ajtót.

A szobában egy óriási fehér franciaágy és egy nagy szekrény foglalta el a legtöbb helyet. Az ágynemű fehér volt, rajta egy barna takaró és több natúr színű párna terpeszkedett. A szekrény kétajtós volt és hófehér. A falak mogyorószínűek voltak, rajtuk pedig családi képek lógtak. De a legnagyobb meglepetés az a felismerés volt, hogy ez a szoba lényegében tényleg egy torony. Több nagy ablak kapott helyet, előttük kipárnázott ülőhelyekkel. A fapadlón bolyhos fehér szőnyeg terpeszkedett, ami már ránézésre puha volt.