Zsírkréta //Befejezett//

Tizenkilencedik rész

-A kezelőorvosával mindenképpen beszéljen. Egy hét múlva lesz a varratszedés, arra feltétlen be kell jönnie. Ez a kenőcs segít a hegek gyúgyulásában, így bár látszani fognak, de nem olyan nagy mértékben. A kötést igazából leveheti, de véleményem szerint nem lenne túl komfortos a varratokat szabadon hagyni. Vigyázzon a sebekre. Ha bármilyen probléma felmerülne, csak szóljon. -sorolta a doki.

-Rendben, mindent betartok. Még valami? -kérdezte unottan.

-Szerintem ennyi. További szép napot. Viszlát! -köszönt el a doki, majd a nővérrel a sarkában kiment a szobából.

-Végre elmehetünk. Már majdnem hülyét kaptam. Gyűlölöm a kórházakat. -sóhajtott egy nagyot.

-Én sem bírom őket túlságosan. -húztam el a szám.

-Mehetünk akkor? -kapta fel a sporttáskát.

-Húzzunk innen. -összekulcsoltam az ujjainkat és kimentünk a kórházból.

-Lehetne hogy hozzád megyünk? Egyenlőre nem tudok hazamenni. -nézett rám bociszemekkel.

-Én is így gondoltam. -húztam magamhoz és gyorsan megcsókoltam.

Reggel tíz óra volt, de kint körübelül -15 fokok uralkodtak. Gyorsan szedtem a lábaimat, mert azon kívül, hogy rohadtul fáztam, alig bírtam a barátommal lépést tartani. Ilyenkor nagyon nem örülök a fejnyi magasságnak köztünk.

-Nem fázol? -kérdeztem vacogva a pulcsiban lévő fiútól.

-Nem nagyon. Te igen? -karolta át a vállam.

-Befagy a seggem. -vontam vállat és egy picit jobban hozzábújtam. Hirtelen elkezdett szállingózni a hó. Először apró pelyhekben, majd egyre nagyobbakban és sűrűbben.

-Tornádó nem lesz? -grimaszolt.

-Rémesen ünneprontó vagy. -biggyesztettem le az ajkaimat.

-Mennyi idő mire hazaérünk? -terelte a szót, miközben a havat rázta ki a hajából.

-Negyed óra talán. -válaszoltam némi fejszámolás után.

-Kibaszott lusta vagyok. -sóhajtott egy nagyot. Nevetve öleltem át a derekát.

-Ezt mindig tudtam. Lusta vagy sétálni, angolra bejárni... mekkora szerencséd van hogy én is ennyire lusta vagyok. Különben nagyon megszívtad volna.

-Pontosan miért is? -húzta fel a szemöldökét.

-Gondolj bele, ha hiperaktív lennék. Folyton sétálgatni akarnék menni, túrázni, sportolni, mindenféle programokat szerveznék... -soroltam.

-Már a gondolatba is elfáradtam. -borzongott meg Charlie.

-Dettó. De szerencsédre kifogtad a város leglustább emberét. Természetesen magadon kívül. Lehet hogy veled nehezen vetekednék. -cukkoltam.

-Olyan rémesen én sem vagyok lusta. Én mondjuk kijárok a tóhoz, elviszlek vandálkodni... nincs kedved mostanában elmenni? -húzogatta a szemöldökét.

-Amíg nem mentél el az agyturkászhoz, nem. Utána beszélhetünk róla.

-Nem akarok elmenni. Folyton jön az idióta kérdéseivel. Mit érzel? Mit gondolsz erről? Mit látsz ebben az alaktalan tintapacában? -parodizálta ki ezek szerint az orvost.

-Sosem meséltél a dokidról. Egyáltalán férfi vagy nő?

-Nő. Christina a neve, huszonhat éves és általában heti egyszer kínoz. De ezek után biztosan többször fog. -fancsalodott el.