Zsírkréta //Befejezett//

Tizenegyedik rész

Már négy napja betegeskedtem a Harper házban. Ezekben a napokban leginkább aludtam, egyszer-kétszer rajzolgattam és idétlen rajzfilmeket néztem.

Camille minden nap megvizsgál, adott egy csomó gyógyszert és főzött nekem teát meg levest.

Charlie pedig... nos, ő konkrétan el sem mozdul mellőlem. Vagy a szobájában az ágyán, vagy a nappaliban a kanapén feküdtünk. Lényegében el sem engedett, de szó szerint. Egész nap magához szorított és nem szívesen engedett el, még akkor sem, amikor már majdnem bepisiltem. Sőt, velem akart jönni zuhanyozni. Mondjuk miután gyomorszájon vágtam, már nem lelkesedett annyira az ötletért.

-Nem érzem jól magam. -motyogtam a csukott szemmel a mellkasába. Újfent a kanapén terpeszkedtünk, vagyis Charlie azon feküdt, én pedig rajta.

-Fázol? Vagy meleged van? -kérdezte aggodalmas hangon, közben feljebb húzta a takarót. A kezével, amit eddig a derekamon pihentetett, a hátamat kezdte simogatni.

-Nagyon fáj a fejem. És fázom. -borzongtam meg.

-Basszus, megint felment a lázad. Hozok gyógyszert és egy pokrócot. -puszilt a hajamba, majd finoman leemelt magáról és kicsusszant alólam. Rögtön megéreztem a hideg levegőt és vacogva húztam össze magamon a takarót.

-Ugye, majd ha visszajössz, megint használhatlak párnának? -néztem rá álmosan pislogva, Charlie pedig édesen felnevetett.

-Persze hogy használhatsz. Pillanat és visszajövök. -simította meg az arcom, majd felsietett az emeletre. Pillanatokkal később már lefele tartott, hozzám lépett és rám terítette a fekete anyagot, majd kiment a konyhába. Összehúztam magamon a másik takarómat is.

-Tessék, ezeket vedd be. -tért vissza, egyik kezében két pirula, a másikban egy pohár víz. A hasogató fejemet fogva feltápászkodtam és elvettem őket. Gyorsan bekaptam a gyógyszereket és leöblítettem a vízzel.

-Köszönöm. -dörzsöltem meg az arcom.

-Feküdjek vissza? -simított végig a hajamon. Hevesen bólogattam. -Meg fogok sülni. -sóhajtott.

-A pólódat leveheted. Engem nem zavar. -vigyorotam rá.

-Azt mindjárt gondoltam. -ingatta nevetve a fejét, majd kibújt a piros hosszú ujjú felsőjéből és elhajította valamerre. -Na húzz arrébb. -bújt vissza alám.

-Jó látni hogy ennyire szeretsz. -forgattam meg álmosan a szemeim. Ránk igazította a takarókat, én pedig észrevettem valamit az alkarján. A világos bőrén fehéres csíkok húzódtak.

-Mi van a karodon? -ráncoltam a homlokom. Charlie hirtelen megfagyott egy pillanatra.

-Nem tudom mire gondolsz. -bedugta a kezét a takarók és a pulóverem alá, így a hideg tenyere valamelyest hűtütte a lángoló testem.

-Hegek vannak a karadon. Miért?

-Csak képzelődsz. Biztos a láz miatt. Aludj egy keveset. -puszilta meg a homlokom.

-Erre még visszatérünk. -fúrtam az arcom a mellkasába. A karjaimat a nyaka köré fontam ő pedig magához szorított. Hamar elaludtam a karjaiban.

Mire felébredtem, ő is elaludt. Szerencsére a fejem már nem fájt. Álmosan pillantottam az alvó Charlie-ra. Édesen szuszogott alattam, a haja belelógott az arcába. Hirtelen beugrott, miről beszélgettünk mielőtt elaludtam. Rögtön kiment az álom a szememből.

A hegek a karján.

Óvatosan kivettem a kezét a pulcsimból és az arcomhoz emeltem, hogy meg tudjam nézni. Nem tévedtem vagy képzelődtem.