Zsírkréta //Befejezett//

Ötvenedik rész

Charlie majdnem tizennyolc órát aludt egyhuzamban. Alig akartam elhinni, hogy egyáltalán felébredt, csak amikor este álmosan levánszorgott a lépcsőn. Alsógatyában volt, és a szemét dörzsölgette, nyilván mert pont akkor kelt. Mosolyogva néztem rá a kanapéról. Mikor észrevett, egy pillanatra felderült az arca, de utána ugyanolyan fájdalmas kifejezéssel közeledett felém.

-Jó sokat aludtál. -jegyeztem meg kedvesen, miután letelepedett mellém. -Csináljak valamit enni?

-Nem. -ingatta a fejét.

-Nagyon utállak nyaggatni, tudod jól. -kezdtem óvatosan. -De ha nem eszel valamit, még az is lehet, hogy kórházba kerülsz. Vagy rosszabb.

-Bárcsak meghalnék. -suttogta maga elé. Határozottan a földet pásztázta és kerülte a megrökönyödött tekintetemet.

-Micsoda? -hökkentem meg. -Miről beszélsz?

-Nálad van a cigid? -nézett rám hirtelen. Attól a pillantástól a hideg is kirázott, olyan hűvös és üres volt. Kérdés nélkül húztam elő a pulcsim zsebéből és nyomtam a kezébe. Amint a tenyerébe fogta a dobozt, felpattant és az erkélyajtón keresztül kiment az udvarra. Döbbenten néztem utána.

Nem ment messzire, az üvegen keresztül láttam, mit csinál. Leült a faborítású teraszra, ahol a fűre vezető lépcső kezdődött. Láttam rajta, hogy didereg és tiszta libabőr volt a háta. Nem csoda, hisz alig volt nulla fok, ő pedig alsógatyában parádézott. Kivett egy szálat a dobozból, meggyújtotta és mélyen beleszívott.

Feltápászkodtam a kanapéról, de nem rögtön hozzá mentem ki, hanem előbb lekaptam az előszoba fogasáról a kabátját, és magamhoz vettem a pokrócot a kanapéról is. Halkan kinyitottam az erkélyajtót. Észrevett, de nem fordult meg. Odatotyogtam hozzá és a hátára terítettem a szövetkabátot, majd letelepedtem mellé.

-Adj egyet. -nyúltam a cigim felé. Átnyújtott egy szálat, amit meg is gyújtott utána nekem, aztán folytatta a sajátját. Meglepve néztem, ahogyan teljesen természetesen szív bele. Nem fulladozott vagy köhögött, úgy csinálta, mint egy vérbeli láncdohányos. Őszintén be kell vallanom, piszok jól állt neki, ahogyan a hosszú ujjai között elegánsan tartotta a rudat, és ahogy a formás ajkaihoz emelte. Mikor kifújta a füstöt, magam felé fordítottam az arcát és lassan megcsókoltam. Éreztem a dohány ízét a száján. Az ujjaimmal a tincseit tűrögettem hátra, miközben az ajkait ízlelgettem. Fáradtan csókolt vissza, és szomorúan.

-Nem hittem, hogy valaha együtt fogunk dohányozni. -törtem meg a csók után kialakuló, kissé feszült csendet. Charlie halkan elnevette magát. Nem tudtam mit kezdeni a kezeimmel, mert már eldobtam a csikket.

-Nem hittem, hogy egyszer meghal a legjobb barátom. -szívott bele egy utolsót, majd elnyomta a szálát és azonnal elővett egy újat.

-Charlie, lassabban. -simítottam a kezem az övére, amiben a cigarettát szorongatta. -Ne így vezesd le a feszültséget. Hidd el, nem éri meg.

-El tudom dönteni, köszönöm szépen. -tépte ki a kezét. Meggyújtotta az újabb szálat, de mielőtt a ajkaihoz ért volna vele, kikaptam a kezéből és a számba tettem. -Mit csinálsz? -kérdezte dühösen.

-Szerinted? Az én cigim, azt csinálok vele amit akarok. -fújtam az arcába a füstöt. Pillanatnyi zavartságát kihasználva elcsórtam a dobozomat és a pulcsim zsebébe süllyesztettem. -Ráadásul irigy is vagyok, és nem adok neked. -nyújtottam ki a nyelvem.

-Kurvára nem vagyok vicces kedvemben, úgyhogy jobb ha most ideadod az a kibaszott dobozt. -szorult ökölbe a keze.

-Mert különben mi lesz?