Zsírkréta //Befejezett//

Harminckilencedik rész

Végigsírtam a hétvégém. Nem szokásom olyan tipikus lányos hisztit levágni, de egyszerűen nem tudtam mást tenni. Rachel egész hétvégén mellettem volt és bőszen szidta Charlie-t. Nem kértem meg rá, de megtette anélkül is, ami rettenetesen jólesett.

Viszont hétfőn már be kellett mennem a suliba, ugyanis hamarosan félévzárás és semmiből nem kellene megbukni. Zombiként járkáltam, kisírt szemekkel és nulla életkedvvel. Amit viszont nem tudtam hova tenni, hogy ő nem jött be. Egyáltalán. Ráadásul nem keresett se telefonon, se smsben és ami külön fájt, hogy nem jött át. Nem akarta újrakezdeni. Emiatt is sírtam nagyjából három órát suli után.

Szombaton nem meglepő módon otthon voltam. Rach most nem tudott átjönni, de biztosítottam róla, hogy nincs semmi gáz, túlélem azt a pár órát egyedül. Filmet néztem és gumicukorral tömtem a fejem, miközben a szokásos gondolataim jártak a fejemben. Miért kellett ezt csinálnia, mit basztam el és mégis most mi lesz. Kellemes.

Már majdnem elaludtam, mikor hirtelen kopogást hallottam az ablakon. Először azt hittem képzelődök, de mikor másodszorra is hallottam, már odafordultam. A tűzlétrán ott állt Charlie, nyakig bebugyolálva. Egy ránézésre vastag kabátot viselt, a fejébe pedig egy fekete sapkát húzott, ami alól kilógtak a hullámos tincsei.

Amikor ránéztem, akaratlanul is bekönnyesedett a szemem. Kérlelően nézett rám, hogy engedjem be, de nem tudtam mit tegyek. Az ajkamat harapdálva visszarohantam a szobámba egy túlméretezett szürke pulcsiért, amit menet közben felvettem és visszacaplattam az ablakhoz. Vonakodva, de felnyitottam, és azonnal megcsapott a jeges szél és Charlie illata.

-Mit akarsz itt? -kérdeztem cseppet sem barátságosan.

-Szerinted? -kérdezett vissza csípőből. -Bemehetnék?

-Hol voltál a héten? -tettem fel a kérdést, miközben még mindig a lépcsőn állt.

-Otthon. Arcüreggyulladásom volt. -mikor egy nagyobb fuvallat érkezett, megrándult az arca. Azért az arcüreggyulladás nem játék és rendesen tud fájni is. -Camille nem engedett ki a lakásból.

-Meggyógyultál már?

-Mondhatni, de ha továbbra is itt kell állnom, nem hiszem hogy sokáig egészséges maradok. -pillantott rám, én pedig sóhajtva arrébb álltam, hogy beengedjem. -Köszi. -tette hozzá halkan, miközben én lecsuktam az ablakot.

-Mit szeretnél tőlem?

-Tudom hogy egy óriási farok voltam. Hidd el, jobban utálom most magam, mint te engem. De komolyan mondom, nem kifejezés, mennyire megbántam. Teljesen jogosan gyűlölsz, de kérlek. Ha egy kicsi esélyét is látod annak, hogy megbocsáss... -lépett közelebb, majd a hideg kezét az arcomra simította. Kiszökött egy könnycsepp, és végiggördült a keze mentén. Halálosan komolyan nézett rám.

-Soha nem aláztak még meg annyira, mint te akkor. -nyögtem ki remegő hangon. -Azóta is csak az jár a fejemben, miért nem voltam elég jó neked. Miért kellett leváltanod, ráadásul pont rá, mikor tudtad mennyire féltem tőle. -hunytam le a szemem.

-Tudom.

-Darabokra törted a szívem. Én nem tudom mi lett veled, de amint beléptünk abba a házibuliba, teljesen kifordultál önmagadból. Mintha nem te lettél volna. Ott nem számítottam neked semmit. Nem voltam a barátnőd, a szerelmed, senkid sem. -ingattam a fejem.

-Sajnálom. -suttogta. -Szeretlek Bee.

-Kérlek, hazudd még ezt. Hazudd még hogy szeretsz, könyörgöm. -sírtam el magam. -Hallani akarom. Ez a legszebb hazugság a világon. Mondd még.