Zsírkréta //Befejezett//

Negyvenegyedik rész

1 hónappal később

Már vagy tíz perce kint vártam a téli zord időben, félpercenkét a telefonomon nézve az időt. Folyamatosan a suli bejáratát szuggeráltam, hogy minnél előbb kijöjjön rajta az a szerencsétlen, és pedig ne itt fagyjak halálra. Összébb húztam magamon a kabátom, de nem segített, a hideg bekúszott alá.

Mikor már tényleg meguntam, hogy várok rá, ő pedig hülyét csinál belőlem és nem jön, megnyitottam az üzeneteimet és küldtem neki egy sms-t.

Ha nem vagy itt két percen belül, komolyan hazamegyek.

Ahogy elküldtem, rá fél percre jött is a válasz.

Egy picit várj még baba. Én mennék, de nem hagynak békén.

Mennyi idő múlva leszel kész?

Hat perc, de most tényleg.

Baba. Megforgattam a szemeimet, és elraktam a mobilt. Amióta kiakadtam az autóban, alig hív a normális nevemen. Bár, belegondolva amúgy sem hívott nagyon Beccának. Főleg sms-ben, de néha rendesen is le kicsimez, vagy babáz, vagy a tököm sem tudja hogyan hív még. Van amikor nagyon aranyos, és rohadtul jól esik, de néha már annyira cukormáz.

Annyira megváltozott ezalatt a hónap alatt, mintha kicserélték volna, és sajnos nem jó értelemben. És nem csak ő, hanem a kapcsolatunk is változott. Nagyon rosszul viselem ezt az egészet, nehezen bízok meg benne. Ami pedig őt érinti rosszul, hogy szilveszter óta egyszer sem feküdtünk le, sőt, sokkal kevesebbszer csókolom meg, mint ezelőtt. Folyton Georgie jár az eszemben, és nem segít ezzel a furcsa viselkedésével.

Bosszúsan járkáltam fel-alá, hogy legalább mozogjak, mielőtt befagyok. A héten ez a harmadik alkalom, hogy idekint várok rá, mert bentről egyszerűen kiküld a portás, ő pedig szépen megkért, hogy várjam meg. Hát kösz, talán akkor időben ide kellene érni.

Nagy dühöngésem közepette észre sem vettem, hogy kiért az iskolából és mögém lopózott, csak arra eszméltem fel, hogy a derekamnál fogva felkapott, megforgatott és egy puszit nyomott az arcomra.

-Hiányoztál. -motyogta, miután megfordultam és megöleltem.

-Te meg egy köcsög vagy, aki miatt itt fagyoskodok már negyed órája. -dühöngtem halkan, de azért szorosan hozzábújtam.

-Nem tehetek róla, folyamatosan ezzel csesztetnek, hogy hová megyek tovább.

-Mi közük van hozzá? -húzódtam el.

-Nem tudom, de van aki nyelvésznek akar küldeni, történelemtanárnak vagy esetleg az orvosnak. -fújtatott.

-És te hova akarsz menni? -kérdeztem óvatosan.

-Na látod, ez az ami senkit sem érdekel. -húzta egy keserű mosolyra a száját. -De most leginkább haza.

-Nincs otthon semmi ehető. -ingattam a fejem.

-Akkor menjünk vásárolni?

-Felőlem. -rántottam meg a vállam, majd gyorsan lehúztam magamhoz egy csókra. Tény hogy ezzel teljesen ellentmondtam önmagamnak, de ez lényegében a kevés alkalmak egyike. Éreztem hogy elvigyorodik és végigsimít a kiengedett hajamon. -Te is hiányoztál. -suttogtam a szájába.

-Veszünk mirelit pizzát?

-Baszki, hogy te milyen pillanatgyilkos tudsz lenni! -csaptam a mellkasára.