Zsírkréta //Befejezett//

Nyolcadik rész

 Szakadt az eső, de nem érdekelt. Elővettem a kis fecnit rajta a címével. Nem lakott annyira messze, körübelül fél óra. Rohantam Charlie-hoz.

Teljesen eláztam mire odaértem. A tüdőm égett, a lábaimon alig bírtam megállni. Mindenem vizes volt. Az ajtó előtt megálltam és erőt gyűjtöttem. Nem tudtam mit fogok neki mondani.

Mielőtt meggondoltam volna magam, becsöngettem. Lépteket hallottam bentről, majd kinyílt az ajtó és Charlie tárult a szemem elé. Arcán borosta ütközött ki, vállig érő haja kócos. Egy póló és egy melegítő volt rajta, a tekintete egyszerre tükrözött meglepődést és ridegséget.

-Mit akarsz? -kérdezte kimértem, közben végigfuttatta rajtam a tekintetét.

-Beszélni. Veled. -lihegtem.

-Mondjad. -fonta keresztbe a karjait a mellkasán.

-Megígéred hogy végighallgatsz és nem vágsz bele?

-Igen. -egyezett bele. Nagy levegőt vettem. Most vagy soha.

Az eső még mindig szakadt, de szerencsére a veranda alatt nem ért újabb adag víz.

-Tudod, az életemben eddig sok rossz döntést hoztam. Sőt, inkább csak rossz döntéseim voltak eddig. -nevettem fel keserűen. -Sosem találtam a helyes utat. A legrosszabb mind közül veled kapcsolatos. -itt egy kis szünetet tartottam, a tüdőm még mindig lángolt.

Charlie-nak kikerekedtek a szemei és düh villant bennük.

-Velem? -láttam rajta hogy most legszívesebben rámcsapná az ajtót. -Eljöttél ide hogy ezt elmondhasd. Most már tényleg szép lesz az estém. -ironizált.

-Tudod mi volt az a döntés? Hogy hagytalak elmenni. Eddigi életem során senkihez nem kötődtem ennyire. -a sírás folytogatott.Lehajtottam a fejem. -Én... megijedtem. Hiszen, ez akkor is furcsa számomra! Eddig nem voltak barátaim. Aztán jöttél te. És minden megváltozott. És utána kiderül, hogy az egyetlen barátom, a legfontosabb ember az életemben... beteg. És ez rémisztő, főleg, mert nem vettem észre. Úgyhogy megijedtem. De, -emeltem rá a tekintetem -rájöttem, mennyire nem érdekel. Ha dilis vagy. Ha gyógyszereket szedsz. És az sem, ha valamiért elhagysz. Mert veled akarok lenni. Mert hiányzol. És mert... -nyeltem egyet- mert szeretlek. -a szemeim könnybe lábadtak és egy könnycsepp legördült. Majd még egy.

Charlie arcán ezernyi érzelem suhant át.

Bánat.

Felismerés.

Csodálkozás.

Hitetlenkedés.

Aztán hirtelen elém lépett, arcomat kezei közé vette és mélyen a szemembe nézett.

-Mondd mégegyszer. -kérlelt.

-Szeretlek. Szeretlek Charlie. Nagyon, nagyon szeretlek. -folytak le a könnyeim.

Kábán elmosolyodott és közelebb hajolt. Az ajkaink találkoztak egymással. Mintha ezer szikra pattogott volna a számon. Nagyon vágytam már rá.

A csók először lassú volt, gyengéd. Viszont amikor látta hogy nem húzódtam el, Charlie átkapcsolt.

Kezei lecsúsztak vizes derekamra és belemarkoltak, majd közelebb húzott magához. Úgy szorított mintha az élete múlna rajta. A kezeimet a kócos fürtök közé vezettem és simogattam őket. A visszafogott csókból egy kisebb csata alakult ki. A nyelveink vad táncot jártak és teljesen egymáshoz simultunk.