Zsírkréta //Befejezett//

Negyvenötödik rész

Az idő folyamatosan telik, de néha úgy érzem, túl gyorsan. A pillantokat alig tudjuk kiélvezni, olyan iramban rohannak tovább. Fél éve ismertem meg Charlie-t, pedig mintha tegnap lett volna. Annyi közös emlékünk van, mint a tenger. De az idő rohan, a jelenből múlt lesz, mi viszont egyre jobban összekovácsolódunk.

Ilyenekkel nyugtattam magam, miközben az ajtó előtt toporogtam. Letelt az a két hét, én pedig frissen tértem vissza a fodrásztól, alig vállig érő hajhosszal és kék hajszínnel. Nagyon feldobva és boldogan ültem be a fodrászszékbe, de olyan halálravált arccal álltam fel, minta legalábbis koporsóból szöktem volna. Mármint nem a hajam miatt, mert az hihetetlenül tetszett és egy pillanatig sem bántam meg, csak hát... Charlie arcát már előre láttam magam előtt.

Idegesen tűrtem vissza egy kósza kék tincset a sapkám alá. Annyira a fejembe húztam, hogy konkrétan nem is látszott semmi a hajamból, főleg miután még alaposan be is tűrködtem. Féltem bemenni, mert nem akartam felidegesíteni. Amúgy azt sem tudta, hogy fodrászhoz mentem, mert azt mondtam neki, hogy Rachelt kísértem el vásárolni.

Erőt vettem magamon és lenyomtam a kilincset. Halkan nyitottam be, de felesleges volt, mert amint beléptem, egy mosolygó arcű Charlie jött elém. Becsuktam magam mögött az ajtót, ő pedig nekidöntött a fának és erőteljesen megcsókolt.

-Szia. -mosolyodott a csókunkba. Átkaroltam a nyakát és mégjobban lehúztam magamhoz.

-Szia. -suttogtam. Vigyorogva nyomott egy puszit a számra, aztán összefutottak a szemöldökei.

-Miért van rajtad sapka? És hol a hajad? -simított végig a nyakamon, ahol általában a hajam terül el, de most csupaszon árválkodott.

-Megígéred hogy nem akadsz ki?

-Bee, mi a francot csináltál? -húzta el a száját.

-Van két hírem is, amiknek én személy szerint nagyon örülök. -kezdtem óvatosan.

-De én nem fogok. -vonta le a következtetést.

-Nem feltétlen. Lehet hogy fogsz. Csak nem valószínű. -vontam vállat. -Ígérd meg nekem, hogy nem fogsz kiakadni, üvöltözni vagy begurulni. -simogattam meg az arcát. -Kérlek.

-Megígérem. -sóhajtott. -Szóval?

-Nos... az első és kevésbé súlyos az ez lenne. -ragadtam meg a csöves sapimat, majd lerántottam a fejemről, és előbukkant alóla a rövid kék hajam. Charlie arca szabályosan semlegessé vált. Nem tudtam kitalálni, mi járhatott a fejében, pedig általában úgy olvasok benne, mint egy nyitott könyvben.

-Nem mondasz semmit? -pislogtam rá.

-Azt mondtad, ne akadjak ki. -felelte halkan.

-Ennyire szörnyű? -görbült le a szám. Azt mondtam, nem érdekel, ha nem tetszik neki, de ugyan már. Kit áltatok? A világon ő az egyetlen ember, akinek többet adok a véleményére, mint a sajátomra, és ha azt mondja, hogy rettenetes, valószínűleg elsírom magam.

-Nem... nem tudom. -harapott az ajkába, majd hátrébb lépett egy kicsit és végigmért. Nagy szemeket meresztve néztem rá. -Annyira nem vészes.

-Szóval tetszik? -vidultam fel. Válasz helyett csak egy amolyan 'ne feszítsd túl a húrt' pillantást kaptam.

-Ha ez a könnyebb hír, szerintem innom kell a következőre. -motyogta, majd kiment az előszobából, gondolom át a konyhába. Lerúgtam magamról a bakancsom és ledobtam a felesleges téli ruháimat, aztán követtem őt az említett helységbe. Éppen egy micimackós bögrébe töltött whiskeyt, amit egy húzással leküldött. Még csak meg sem rándult az arca.