The Liar /Befejezett/

3.rész ♡ Mr.Seggfej valódi kiléte

Az öcsém nagyon is élvezte a kiállítást és majdnem hogy ki kellett rángatni őt a teremből, hogy végre indulni tudjunk. Egy rakat szuvenírt is vásárolt, hogy a rajtuk lévő képeket meg tudja festeni, ugyanis fényképezni nem igazán lehetett bent. Bár igaz, hogy újságíróként szerezhettem volna engedélyt, de ez egészen addig meg sem fordult a fejemben, ameddig egy megrakott szatyorral nem távoztunk a szuvenír boltból, ezzel jó nagy örömöt okozva a kasszánál lévő embernek. Kicsit talán olcsóbban is megúszhattuk volna, hogyha előbb gondolkozom. Mikor viszont megláttam WonWon csillogó szemeit, ahogy a képeslapokat és bögrét nézegette, már annyira nem is bántam, hogy ennyi pénzt kiadtunk mindezekért. Ha az öcsém boldog volt, akkor nem érdekelt.

- Noona - mászott fel este JuWon a létrán és úgy nézett rám, miközben én a laptopomon dolgoztam ki egy lehetséges cikk ötletet. Hangjára viszont elszakítottam tekintetemet a képernyőről és érdeklődve néztem az öcsémre. - Köszönöm, hogy eljöttél ma velünk - mosolyodott el halványan. - Nagyon élveztem a képeket, habár nem tudtam teljesen elengedni magamat, amiatt, hogy te már lehet kevésbé élvezted ezt a kiállítást - hajtotta le a fejét, mire félreraktam a laptopot és megveregettem magam mellett a matracot. JuWon értette a célzást, így fejére vigyázva felmászott mellém és félig felém fordulva elhelyezkedett a kis helyen.

- Élveztem. Lehet, hogy nem hiszed el, de tényleg élveztem - mondtam a lehető leghihetőbben és tulajdonképpen tényleg nem volt semmi bajom, egészen addig a képig...

- Biztos ? - kérdezte szomorúan és meggyötört arcát látva megsimogattam a fejét és bólintottam.

- Persze, sokkal erősebb vagyok, mint gondolnád - jegyeztem meg, amin csak halványan elmosolyodott és kezemet megfogva gyengéden rászorított.

- Nagyon jól tudom - hunyta le a szemét. - Mesélnél nekem valamit ? Egy régi emléket anyuékkal kapcsolatban ? - kérdezte. bár mindez inkább egy kérésnek tűnt, így nem tudtam visszautasítani.

- Mit szeretnél hallani ? - néztem nyugodt vonásait és elmosolyodtam azon, hogy arcát szinte a párnába nyomta, ami miatt csak egyik szemét láttam és féltem, hogy a végén még megfullad. Kezemet még mindig szorította, habár sokkal gyengébben, mint az elején, ami miatt tudtam, hogy hamarosan el fog aludni.

- Nem tudom... - motyogta, amitől hangja sokkal kisfiúsabbá vált, mint valaha.

- Hm... Akkor egy nyaralásunkat fogom elmesélni - döntöttem el magam és szép lassan bele kezdtem. - A hegyekben nyaraltunk, egy kis faházban, ami igazán hangulatos volt, habár te elég sokat nyavalyogtál amiatt, hogy minden barátod tengerpartra ment, te meg a hideg hegyekbe. Viszont annyira sokat társasoztunk és játszottunk együtt, hogy a végére már egészen megszoktad. Te anyuval sütögettél és pedig apával kirándultam a kis erdőben. Emlékszem, hogy nagyon sokat szerettem futkorászni és emiatt azon a nyaraláson balesetet szenvedtem - suttogtam és azonnal felrémlett előttem, ahogy megcsúsztam a vizes talajon és legurultam a meredek hegyoldalon. Szerencsére egy fa megállított, úgyhogy a törzsének támaszkodva sírtam és vártam, hogy valaki segítsen. Rettentően egyedül éreztem magamat és mindig azt hittem, amikor felerősödött a szél és ezzel susogásra késztette a fák ágait, hogy valami meg akart támadni. Kisgyerekként mindenkinek jó nagy fantáziája van, ahogy nekem is az volt. Sőt, talán az átlagnál nagyobb is. - Apa természetesen teljesen kétségbeesett és nem is hívott segítséget, hanem rögtön egyedül lejött értem. Lassan ment neki, hisz nagyon csúszós volt a talaj az esti esőzés miatt, de végül elért hozzám és a hátára kapva visszavitt a faházba. Addigra el is aludtam és szerencsére a félelmet leszámítva túl nagy bajom nem lett. Habár mindenkire ráhoztam a frászt... - még elmeséltem, hogy JuWon, hogy is fogadta ezt az egész balesetet, majd szép lassan elhallgattam és elmosolyodva figyeltem, ahogy WonWon aludt. Olyan halk volt, hogy még csak a szuszogását sem hallottam, így néha valóban megijedtem, hogy megfulladt. Nagyot sóhajtva óvatosan kivettem nagy mancsából a kezemet, nyomtam egy puszit a hajára és megfogtam a laptopomat és a mobilomat, majd olyan halkan ahogy tudtam lemáztam az ágyról. Telefonomat és az ötletfüzetemet is magammal véve, kiültem a nappaliba és a megviselt, régi bőrfotelba elhelyezkedtem. Ez az ülő alkalmatosság már majdnem annyi éves volt, mint én és majdnem mindenhol már szakadozott a barna bőrhuzat, de még ugyanolyan kényelmes volt, mint régen. Lábamat átvetettem a karfán, majd nekidőltem a háttámlának és ölembe vettem a laptopot, míg a telefonomon benyomtam halkan a zongoradarabos lejátszási listámat. Ezek után pedig a füzetemet is magam mellé tettem és belemerültem a munkába. Ilyenkor mindig hajnalokon át fent voltam és ez aznap éjjel sem volt másképp. Este mindig sokkal jobban bírtam írni, mint napközben.