The Liar /Befejezett/

17.rész ♡ Segíteni rajta

Szerintem azon a reggelen több információt szereztem YoonGiról, mint abban a majdnem két hónapban, amit a közelében töltöttem. Sajnáltam őt, amiért ilyen vádak érték, de annak örültem, hogy a többiek eléggé megbíztak bennem ahhoz, hogy megosszanak velem mindenfélét a fiúval kapcsolatban. Jó, bensőségesebb dolgokat nem tudta meg, de azért volt pár új információ is, amit még nem olvastam sehol. Mindenesetre ezek miatt legalább kezdett kialakulni a fejemben egy kép a fiúról.

- Olvastam, hogy van neki valamilyen szociális problémája, talán emiatt ilyen az idegenekkel... De vajon mi történt vele a múltban, hogy ez kialakult nála ? - motyogtam magamnak, miközben tollammal firkálgattam abba a füzetembe, amibe róla jegyzeteltem. A szerkesztőségnél ültem, egy megbeszélésre várva, az e havi lap eredményeit illetően. Valamint, hogy mi lesz ez után. Még volt négy hónapom puhítgatni a fiút, de őszintén nem nagyon haladtam. Belül gyakran harcoltam magammal, hogy ez nem helyes, de akkor mindig eszembe jutott az öcsém és máris elfeledkeztem minden igazságérzetemről. Nem pletykarovatot terveztem írni róla, hisz azokat teljes szívemből gyűlöltem. Szimplán az igazságot akartam, ami akár fájdalmas is lehetett a számára, de tudtam, hogy nekünk az a feléledést jelentené.

Gondolkodásomból az ajtó csukódása és a jelenlévők sutyorgása ébresztett fel. Azonnal felnéztem és meglepetten vettem észre, hogy a főnökünk mennyire is egészségesnek nézett ki. Arcán nem ült annyi ránc, szeme alatt sem keletkeztek karikák. Most olyan fiatalnak nézett ki, mint amennyi valójában volt. Csak nem ...?

Miután mindenki meghajolva köszöntötte, helyet foglaltunk és kezdetét vette a megbeszélés.

- Mindenki nagyon keményen dolgozott ebben a pár hétben, ezt nagyon köszönöm nektek. Azt meg főleg, hogy követtétek Park kisasszony utasításait, még ha olyan hirtelen is került ilyen magas pozícióba - nézett felém a főszerkesztő, mire azonnal lehajtottam a fejemet és megvártam, amíg mindenki kibámészkodta magát. Még mindig utáltam, ha én kerültem a figyelemközéppontjába.

- Ma reggel teljesen nyugodtan mentem fel az oldalunkra, hogy szemügyre vegyem a statisztikákat. Őszintén nem vártam semmit, hisz ez egy nagyon új ötlet volt és nem is ez jellemezte eddig a lapot. Épp ezért lepett meg, az az eredmény, amit megpillantottam - csöndesült el hirtelen, mi pedig már visszafojtott lélegzettel vártuk, hogy mi lett az eredmény. Őszintén én annyira YoonGi problémáján gondolkoztam, hogy eszembe se jutott megnézni a lap eladásának számát. Mostanában csak elszomorodtam, ha felnéztem, így inkább tudat alatt most is kerültem. Főleg úgy, hogy az én ötleteimet használtuk fel ez alkalommal.

- Tehát, örömmel jelentem be, hogy háromszor annyian vették meg eddig a lapot, mint legutóbb. Ez a szám pedig egyre inkább csak növekedik. Lehet nem nagy szám mindez, de rengeteg pozitív komment érkezik az oldalunkra. És úgy gondolom, hogy mindez a kitartásunk eredménye, na meg, hogy ennyire szorgalmas munkatársakat tudhatok ebben a csapatban. Viszont szeretném külön megköszönni a remek alapötleteket Choának - mosolyodott el szélesen és kezeit felemelve tapsolni kezdett. Mindenki más is hihetetlenül boldog volt és az eleinte szokatlan helyzeten túllépve csatlakoztak a főnökhöz. Én meg csak ültem, mint egy kuka és visszafojtott lélegzettel néztem lassan körbe a többiek arcán. Én rám még soha nem tekintettek ilyen hálával, ez pedig bevallom őszintén egy kicsit meghatott.

Halványan elmosolyodva köszöntem meg a közös munkát és szívem heves dobogását hallgatva szorongattam a kezemben lévő tollat. Az ötletem tényleg sikeres volt... Ez... Hihetetlen. Soha nem éreztem magamat olyan megbecsültnek, mint akkor és úgy gondoltam, hogy ez egy út kezdete, amin tovább haladva csak még több ilyen pillanat érhet. Hogy talán majd túl tudok lépni azokon a sajnálkozó tekinteteken, a vakuk kattanásán és a megannyi fájdalmasabbnál fájdalmasabb kérdésen.