The Liar /Befejezett/

7.rész ♡ Segítség, segítség hátán

Szörnyen megalázónak éreztem, hogy ennyire lemondtam minden büszkeségemről és még meg is hajoltam előtte. Egyszerűen már fogalmam sem volt, hogy mit is kéne tennem. Egész héten azzal próbálkoztam az egyéb elfoglaltságaim mellett, hogy rávegyem, segítsen nekem. Kiismerni sem voltam képes, hisz egyáltalán nem mutatott magából semmit sem. Olyan szinten zárkózott volt, hogy az hihetetlen. Ezzel pedig nem csak, hogy igen megnehezítette a munkámat, hanem még fel is idegesített vele. Oké, hogy nem ismert, de azért megpróbálhatott volna több próbálkozással elküldeni. Mindig vagy került vagy pedig dühösen rám mordult, ha zavartam. JungKook YoonGi szöges ellentéte volt. Próbált segíteni - amit még nem egészen értettem, hogy miért is csinált - és tartotta bennem a lelket. Habár még mindig félt egy kicsit a közelemben, amit szintén nem tudtam hova rakni. Az elsődleges célom viszont Mr. Seggfej megismerése lett volna, de hát nagyon nem jutottam egyről a kettőre.
Ezért is térdeltem előtte és hajtottam le a fejemet a szőnyeggel borított talajra, hogy nyomatékosítsam kérésemet felé. Nem láttam az arcát, de sejtettem, hogy mennyire is meglepődött e tettem miatt. Pár perce már tarthatott ez a kínos dolog kettőnk között, de végül megéreztem kezét karomon, amivel nemes egyszerűséggel felrántott a földről. Ennek következtében nekiütköztem a mellkasának, ami miatt felszisszenve kaptam szabad kezemmel az orromhoz, ami nem kicsit sajgott az ütődés miatt.
- Te meg mégis mit... - kezdtem volna kiakadásomat, miközben szúrós szemekkel néztem fel rá, csakhogy azonnal belém fojtotta a szót sötét szemeivel és az indulattól meg-meg remegő arcizmával.
- Te komolyan ekkora idióta vagy ? - szegezte nekem a kérdést mérgesen, ami miatt köpni-nyelni nem tudtam. - Hogy vagy képes egy teljesen idegen ember előtt így megalázkodni ? Neked komolyan elmentek otthonról - eresztett el és megkerülve kinyitotta mögöttem az ajtót, várva hogy távozzak rajta. Én csak bámultam magam elé a meglepettségtől nem szólva semmit és a fájdalmas igazság miatt könnyek mardosták a szememet. Mégis mit vártam ? Hogy majd egy ilyen kis húzás miatt megsajnál ? Olyan hülye vagyok... Erőt véve magamon megfordultam és egy utolsó pillantást vetve YoonGi hideg szemeibe szomorúan elmosolyodtam. Ez a valóság Choa, ahol az emberek nem olyan kedvesek, mint a mesékben. Nem fog segíteni neked egy idegen a két szép szemedért.
A hajam szinte szállt a levegőben, ahogy haladtam a a lépcsőn a földszint felé. Ki innen, ki ebből a kínos helyzetből. Szörnyen éreztem magamat a tetteim miatt, amik valóban a kétségbeesésem szülöttei voltak, de ettől még nem lehettek kifogással a cselekedeteimre. Egy kész szégyen voltam, komolyan... Idegesen megálltam egy ital automata előtt és megpillantva benne a tükörképemet szégyenkezve felnevettem.
- Akkora egy idióta vagyok - guggoltam le és összeborzolva a hajamat nekidőltem oldalasan a hideg gépnek. - Valaki ásson el, kérlek - ütögettem fejemet az üvegnek, majd YoonGi szavaira gondolva felálltam és magamból kikelve kezdtem szitkozódni. - Komolyan egy akkora seggfej az a gyerek. Úgy móresre tanítanám. Fhu... - dühöngtem és belerúgtam az automatába, amit rögtön pár másodperc múlva meg is bántam, mikor lábamba egy kisebb fájdalom hasított, ami elterjedt egész testemben. - Aish - nyüszítettem fel és lerogytam a földre miközben jobb lábamat fogdostam.
- Öhm... Jól vagy ? - szólalt meg mellettem JungKook, mire ijedten kaptam fel a fejemet és találtam szembe magamat fekete vizslató szemeivel, amikkel lenézett rám, miközben tanácstalanul álldogált fölöttem.
- Azt hiszem elbuktam - sóhajtottam fel és ezt a válaszomat azt követte, hogy egy óra múlva már az egyik táncteremben üldögéltünk egy-egy epres tejet szürcsölgetve.


- Tehát ez történt - reagálta le a helyzetet a fiú miközben egy széken üldögélt előttem. Én valamiért jobbnak éreztem, ha a földön maradok tisztes távolságban tőle. Hisz láthatólag még mindig nem volt megbarátkozva azzal, hogy lány vagyok és ráadásul egyedül van velem egy légtérben.
- Ja - szürcsöltem továbbra is kedvtelenül az édes italt, ami az egyetlen jó dolog volt a mai napban.
- Megértem hyung miért akadt ki ennyire - motyogta maga elé meredve és érdekes hanghordozása miatt kíváncsian fürkésztem múltba révedő arcát. Történt volna valami ehhez hasonló a múltban, ami miatt így érintette YoonGit ? Nem igazán tudtam, hogy kezdjek e el már most puhatolózni, de végül annyiban hagytam, hisz jól tudtam, hogy még egyáltalán nem voltunk olyan kapcsolatban, hogy ilyeneket áruljon el nekem. Még kellett egy kis idő ehhez. Vagy sok... - Figyelj, talán most hétvégén lehet egy kis esélyed megpuhítani őt - támasztotta karját a háttámlára a maknae, majd állát rárakva nézett rám fellelkesülve.
- Miért, mi lesz most hétvégén ? - döntöttem oldalra fejemet, ugyanis fogalmam sem volt, mire is gondolt. Nem tudtam semmi fontos eseményről.
- Nem szóltam volna ? - ráncolta a szemöldökét, mire csak bizonytalanul megráztam a fejemet. - Aish... A sok gyakorlás miatt kiment a fejemből - vakarta meg zavartan a tarkóját. - Hétvégén Hong Kongba megyünk egy nyári dalfesztiválra. Pénteken este utazunk és vasárnap este felé érünk vissza. Te vagy a személyi menedzserem így természetesen neked is kell jönnöd - magyarázta és az új információ áradat miatt csak néztem ki a fejemből és gondolkoztam el azon, hogy vajon miért is lehetne ezen az utazáson lehetőségem YoonGi bizalmába férkőzni. Oké, ez nagyon undorítóan hangzott, de valóban ezt kellett tennem, ha segíteni akartam a lapon és ezzel az öcsémen is.
- Ahaaa - bólogattam megértve a helyzetet. - Bár fogalmam sincsen miként is győzhetném meg azt az idegesítő se... - haraptam el gyorsan a mondat végét, ugyanis JungKook hitetlenkedő mosolya egyre nagyobbá vált ajkain, míg szemei pajkosságtól csillogtak. Egy igazi gyerek. Erre a gondolatra elmosolyodtam, ugyanis egy kicsit hasonlított az öcsémre.
- Ne aggódj segítek, ha tudok - mondta kicsit bátortalanul, mire nevetve megráztam a fejemet. Olyan édes, hogy mindjárt megeszem.

Már teljesen kifáradtam, a karjaimban nem sok erő maradt, de ettől függetlenül tovább ütöttem az előttem lévő zsákot, ahová ismételten Mr. Seggfej képét képzeltem. Ugyan jóval kevesebb feszültség volt bennem, mint az edzés elején, de ettől függetlenül jól esett még verni az előttem lévő tárgyat.
- Tessék - nyújtott felém NaRi egy üveg vizet, mire szaporán véve a levegőt mosolyogva elvettem tőle és egy húzásra megittam az ital felét. - Mi hozott ma erre ? Csak nem rosszul haladnak a dolgok YoonGival ? - kérdezte előre tudva a választ, mire csak megforgattam a szememet és megtöröltem az arcomat a törölközőmben.
- Miért kérdezed, ha amúgy is tudod a választ ?
- Csak biztosra akartam menni - sóhajtott fel, majd megenyhült tekintettel megsimogatta a hátamat. - Öltözz át, aztán menjünk, üljünk be a kávézóba. Úgy érzem sokat kell mesélned - mondta, mire halványan elmosolyodva bólintottam és kikerülve őt megindultam az öltöző felé. Nem hiába ő volt a legközelebbi barátnőm. Megmondta, ha valamit nem látott jónak és figyelmeztetett is engem a terveimmel kapcsolatban, hogy márpedig nem lesz jó vége egyiknek sem. Tudatta velem, hogy ő már pedig megmondta, de egyúttal újra és újra meghallgatott, ha kellett és tanácsokkal látott el. Sokszor szerettem volna olyan kiegyensúlyozott és reális gondolkozású lenni, mint ő. Na ez soha nem is sikerült számomra. Mindig csak mentem a fejem után és minden cselekedetemet az érzéseim vezérelték. Ezekkel tudsz mindent elrontani, ami olyan jónak tűnik.
Fél óra múlva az edzőterem előtti kávézóban ücsörögtünk, ahol mindent töviről-hegyire elmeséltem NaRinak. Hogy mennyi ideig próbálkoztam, lettem visszautasítva, estem pofára és végül aláztam meg magamat. Nem mondok újat azzal, hogy az előttem ülő lány sóhajtva dörzsölte az orrnyergét miközben el nem tudta képzelni én mégis hogy voltam ilyen őrültségekre képes.
- Nem csodálom, hogy így kiakadt. Azért mégis csak lány vagy. Nem is értem hogyan jutott ilyesmi az eszedbe - ivott bele a kávéjába a lány, mire idegesen bekaptam egy újabb adag fagyit.
- Na látod, ezt én sem tudom - sóhajtottam fel, majd félszemmel ránéztem a telefonomra, ami azt mutatta, hogy WonWon keres. - Szia - vettem fel azonnal.
- Merre vagy ? - szólalt meg a vonal túlsó végén szórakozott hangja, ami mindig boldoggá tett akárhányszor volt olyan kedvem, mint most.
- Az edzőterem előtti kávézóban NaRival - válaszoltam és így, hogy az öcsémmel beszéltem, azonnal beugrott a hétvége. - Tudod, ide jöhetnél, ugyanis beszélnem kell veletek - mondtam, mire NaRi hirtelen köhögő rohamba kezdett előttem, míg JuWon nem szólt egy szót sem. - Hahó - ráncoltam a szemöldökömet és közben az asztal fölött áthajolva megveregettem a lány hátát, hogy nehogy megfulladjon.
- Itt vagyok - válaszolta lassan. - Miért akarod ezt így hirtelen ? - kérdezte bizonytalanul, mire sóhajtva lehunytam a szememet.
-Valamit meg szeretnék beszélni veletek - böktem ki, mire WonWon megígérte, hogy húsz perc múlva itt lesz. - Mégis mi lett mindkettőtökkel ? - kanalaztam a fagyimat nyugisan és furán méregettem az előttem ülő lányt, aki elbambulva kevergette a kávéját.
- Inkább te vagy az. Mégis mi történt, amit még nem mondtál el ?
- Majd ha JoWon ideért, akkor mondom - legyintettem, majd rákérdeztem, hogy vele mégis mi van, hisz már megint rólam volt szó már vagy egy órája. Mondta, hogy semmi, nehéz az egyedül élés, úgy hogy nem jut mindig mindenre idő. Erre válaszoltam, hogy ez ismerős és így tovább. NaRi beavatott a dolgaiba, de mindig is ott volt egy kis rész, amit soha nem mondott el. Mi nyomja éppen a lelkét, mi van a szüleivel, ki is az az ismeretlen fiú. Erre mind-mind csak nagyon lassan derült fény. Fogalmam sincsen, hogy ez az én vagy az ő hibája volt, esetleg mindkettőnké. Végül is ezek okozták köztünk a legnagyobb félreértéseket.
Húsz perc múlva valóban megszólalt a kis csengő a bejárat fölött és egy magas, barna hajú fiú sétált felénk mosolyogva. Megölelte NaRit, majd mellém lépve nyomott egy puszit a fejemre és leült a bal oldalamra.
- Miért is hívtál ide engem is ? - kérdezte, miközben az épp megérkezett limonádéját iszogatta, folyton a szívószálat rágcsálva.
- Na szóval. Egy munka miatt nekem hétvégén Hong Kongba kell utaznom, de téged nem akarlak egyedül hagyni, így úgy gondoltam, hogy megkérem NaRit, aludjon nálunk két éjszakát - néztem felváltva a két személyre, akik engem bámulva ráncolták a szemöldöküket.
- Ennyi ? - kérdezték egyszerre.
- Igen, mégis mire számítottatok ? - értetlenkedtem, mire WonWon lassan megrázta a fejét és elmosolyodva az előttünk ülő lányra nézett.
- Nem lenne gond ? Elég hosszú ideig idegesítenélek - nevetett fel a fiú, amire csak hevesen bólogattam mellette.
- Elég nehéz elviselni, de mivel már egyébként is rengeteget voltunk így hárman együtt, így nem hiszem, hogy akkora gond lenne neked.
- Yah ! - lökött meg sértetten JuWon, NaRi pedig felnevetve bólogatott.
- Szívesen átmegyek - egyezett bele, ami miatt egy hatalmas kő esett le a szívemről.
- Ennek nagyon örülök. Kicsit szívesebben hagyom veled együtt az öcsémet, mint valamelyik őrült haverjával.
- Noona ! - kapta felém ismét sértetten a fiú, ami miatt nevetve simogattam meg a fejét és mondtam neki, hogy jó fiú. Erre természetesen ismételten kiakadt és nem bírta elképzelni, hogy miért néztem még mindig gyereknek. Na vajon miért ?

A szerkesztőségnél egész gördülékenyen mentek a dolgok. Mindent mindig előkészítettem az éjszaka és emiatt ugyan nem aludtam öt óráknál többet, de annyira nem is vettem észre magamon. Mindig annyi teendőm volt, hogy már csak ezek ébren tartottak. A szerkesztőségnél ide-oda járkáltam, akár egy mérgezett egér, míg ezek után a Big Hitnél tettem ugyanezt. Ugyanis a fiúk hétvégi utazása miatt minden felpörgött ott is, így ruhákért, sminkkészletekért, italokért és kajákért rohangáltam, mint a menedzserek egyike. Eközben természetesen YoonGit is fűzögettem, aki nem igazán akarta mostanság beadni a derekát. És valószínűleg a legutóbbi húzásom után sem kedvelt meg jobban, így muszáj volt tovább próbálkoznom.
Már egy ideje a nyomában loholtam a folyosókon, miközben arról magyaráztam, hogy mennyi mindenben tudnék neki segíteni, hogyha maga mellé fogadna, de látszólag szavaim süket fülekre találtak. Sőt...
- Hihetetlen vagy - torpant meg előttem hirtelen és villámokat szúró szemekkel méregetett engem, majd bökte meg a homlokomat. - A nemet, mint választ, nem értem miért nem lehet megérteni. Komolyan mondom, soha nem találkoztam olyan idegesítő lánnyal, mint te.
- Az érzés kölcsönös - morogtam a homlokomat fogva és legszívesebben megütöttem volna, de nem tehettem. Muszáj volt a türelmes embert játszanom, még ha legnagyobb vágyam az is volt, hogy leütöm. Eddigre már én is elértem jócskán a tűrés határomat, így minden kedves és nyugodt szót egy kész kínszenvedés volt kinyögnöm. Főleg egy ilyen seggfejnek, mint amilyen ő volt.
- Figyelj - sóhajtott fel. - Nekem nincsen időm segíteni neked kis szerelmes dalocskákat írni, így szerintem keresned kéne egy erre alkalmas embert. Komolyan - nézett a szemembe, majd hátat fordított és elsétált a lift felé.
- Már komolyan nem tudom mit is kéne csinálnom - motyogtam utána nézve.
- YoonGi nem fogja egy kis kérlelésre beadni a derekát - szólalt meg mögöttem egy hang, mire ijedten rezdültem meg és fordultam hátra az új jövevény felé. Nagy meglepetésemre Kim SeokJin állt előttem mosolyogva és kezeit nadrágja mélyébe süllyesztve. Igazán laza benyomást keltett és el kellett ismernem, hogy valóban helyes volt, főleg így élőben. Az igazat megvallva eddig YoonGin és JungKookon kívül nem igazán találkoztam egyik taggal sem, hisz én főleg a háttérben végeztem eddig a munkákat vagy Kook miatt rohangáltam.
- Azt észrevettem - mosolyodtam el kínomban, ugyanis ezek szerint tanúja volt az előbbi szintén igen kínos jelenetemnek. Mindegy Choa, ennél lejjebb már úgysincsen.
- Bocsásd meg neki, nem éppen az a könnyen ismerkedős típus - magyarázta tovább az előttem álló fiú és nem egészen értettem, hogy ő miért is állt le pont velem beszélgetni. - Gondolom nyomós okod van, amiért már ilyen régóta kérleled.
- Eléggé - válaszoltam szűkszavúan. - Nem igazán olyan dolog, amit szívesen hangoztatok, így nem mondtam el neki. De valóban nagy szükségem lenne rá - túrtam hajamba gondterhelten és kezdtem egyre kínosabban érezni magamat Jin jelenlétében.
- Ha szeretnéd, segítek neked - kacsintott, mire értetlenül bámultam vissza rá. Itt miért akar mindenki csakúgy segíteni nekem ?
Valóban mindenki egész végig segített csakhogy különböző okaik miatt. Jin volt az, aki egészen a végéig próbált minket összeboronálni, majd kibékíteni. JungKook pedig végig ott állt mellettem, mint egy régi barát. Addigra már valóban annak is éreztem őt, ahogy SeokJint is.
- Öhm... Miért tennéd ? - zavarodtam össze, mire Jin halkan felnevetett és sejtelmesen elmosolyodva megvonta a vállát.
- Szimplán kedves vagyok, de látom te ezt nem értékeled...
- Dehogynem - vágtam azonnal közbe, hisz mindig jól jött egy kis segítség. Soha nem gondoltam volna, hogy majd egy ilyen helyzetbe kerülök. JungKook és Jin is segíteni próbált YoonGi megtérítésében, holott én semmit sem tettem értük és teljesen idegen voltam a számukra. Egyre furábbá kezdtek válni a dolgok, de hát jó emberhez híven csak sodródtam az árral nem törődve semmivel sem.
- Na látod, tudtam én, hogy okos lány vagy - mosolyodott el. - Majd még találkozunk - veregette meg a vállamat, mikor elhaladt mellettem, majd fütyörészve folytatta az útját. Én, mint egy szobor álltam egy helyben és azon gondolkoztam, hogy vajon mindez egy álom e vagy sem, mert ha igen, nem akartam felébredni.


A hét a rengeteg teendő miatt nagyon gyorsan eltelt és már csak arra eszméltem fel, hogy a főnököm irodájában ültem és egyeztettem vele az eddig elkészült cikkeket és fotózási időpontokat. Mindenki nagyon jó munkát végzett s szerencsére senki sem szólt be amiatt, hogy egy névtelen ember, mint én, lett az ideiglenes szerkesztő helyettes. Tény, hogy nehezen nyugodtak bele az emberek, de mivel egyáltalán nem végeztem olyan rossz munkát, mint amire gondoltak, így mára már nem szóltak egy szót sem, hanem követték az utasításaimat.
- Akkor szerintem ezzel mára végeztünk - dőlt hátra a fiatal férfi a székében és kinyújtózkodva ásított egy hatalmasat. - Elnézést - mondta mosolyogva.
- Semmi gond - legyintettem, miközben visszaraktam a papírjaimat a dossziémba. - Én is fáradt vagyok - mondtam és még csak bele se mertem gondolni, hogy hétvégén semmit sem tudok pihenni, hisz egész nap rohanásban leszek és e mellett még a cikkeket is át kell néznem és ki kell javítanom. Lemondhattam az öt óra alvásról, habár eddig igen jól bírtam pihenés nélkül. Természetesen jól tudtam, hogy ezt nem játszhatom túl sokáig, hisz a szervezetem se bírt mindent, ahogy én sem.
- Látszik rajtad - nézett végig rajtam és megmosolyogtatott, hogy ilyen nehezen ment még mindig neki a tegezés. Még az együtt dolgozás elején megkértem, hogy tegezzen, mivel sokkal jobban szerettem, ha egy ember így beszélt velem és nem formálisan. Természetesen én ettől függetlenül magáztam, azért mégiscsak a főnököm volt. - Kicsit pihend azért ki magadat a hétvégén.
- Tudja, hogy nem lehet. Megyek Hong Kongba - magyaráztam és már csak a repülés gondolatára egy gombóc költözött a torkomba. Nem egészen gondoltam át mindezt, mikor beleegyeztem az utazásba. Gyűlöltem repülőn utazni, hisz túl sok mindenre emlékeztetett...
- Oh, és tényleg - jutott hirtelen eszébe, majd száját harapdálva elkezdett kutakodni az asztal egyik fiókjában. Jól tudtam, hogy valamit keresett, hisz ilyenkor vágott mindig ilyen arcot és harapdosta az alsó ajkát. Elég érdekes személyiség volt, de ettől függetlenül jól ki lehetett rajta igazodni, ha az ember elég időt töltött vele. - Tessék, a kamilla izéért cserébe - csúsztatott át az asztalon egy tábla csokoládét, mire elmosolyodva fogadtam el azt.
- Köszönöm - raktam táskámba, majd felállva meghajoltam. - Akkor jövő héten találkozunk - mondtam és már mentem volna ki, amikor is még utánam szólt.
- Hétfőn ne gyere, pihenj egy kicsit, rendben ? - mondta komolyan nézve rám, mire meglepetten ugyan, de bólintottam és kiléptem az ajtón. Ez egész kedves volt tőle.
Sietve hagytam el az épületet, miközben már fejben azon gondolkoztam, hogy mit is pakoljak be az útra. Ruhák, a laptopom, fülhallgató, a mappám, papírjaim és a legfontosabb; altató. Semmi kedvem fent maradni a repülőúton. Lehet ki se bírnám és nem akarok úgy reagálni, mint ahogy sok ember előtt szoktam, ha beszélnem kell. Ezt főleg azért akartam elkerülni, mivel a BTS-el utaztam és YoonGi már eleve őrültnek gondolt, azok után biztos nem változott volna ez a véleménye rólam.
Mikor megérkeztem a régi épület elé, NaRit is megpillantottam, aki éppen be akart menni a kapun, de mikor kiszúrt engem mosolyogva állt meg és várt be.
- Na, izgulsz már ? - kérdezte, miközben bementünk az épületbe és a lépcsőket másztuk meg kicsit sem fitt állapotban. Már ő is és én is épp eleget talpaltunk a héten, így egyikünk se vágyott még ezekre az emeletekre. Habár míg a mellettem sétáló lányon ez nem látszott annyira, úgy én már levegőért kapkodva fogtam a korlátot, hogy vissza ne guruljak.
- A kérdésedre válaszolva egyébként; annyira nem. Inkább csak magától a repüléstől tartok egy kicsit - mondtam, mire NaRi szomorúan bólogatva értette meg a helyzetet és nem is kérdezett semmi többet az úttal kapcsolatban, inkább rátért kedvem jobbá tevéjőjére; Mr. Seggfejre.
- Szerinted képes leszel meglágyítani a szívét ?
- Nem hiszem, hogy nála erre lenne szükség - legyintettem. - Szerintem alapból kicsit antiszociális, ezáltal nehezebben engedi közel magához az embereket. Sok hasonló személlyel találkoztam már, így ezt felismerem, habár ő egy kicsit furább, mint mások.
- Hm... - hallgatott el a lány, és biztos voltam benne, hogy ő tudott egy- két dolgot, csak nem árulta el, de ezt meg is értettem. A munkájához tartozott, hogy nem adhatott ki személyes információkat senkiről sem. - De ne add fel egyébként. Aranyos fiú, csak jobban meg kell ismerni - magyarázta, mire halványan elmosolyodtam. Mindig is kiállt azok mellett az emberek mellett, akiket könnyen félre lehetett ismerni, ahogy mellettem is.
- Megjöttünk ! - nyitottam be az ajtón és boldogan guggoltam le a felém igyekvő MinMinhez, aki annyira boldog volt, hogy láthatott, hogy szinte feldöntött kis testével, ahogy ugrálva dörgölőzött hozzám. - Jól van kicsike, én is szeretlek - nevettem fel és megdögönyöztem a kis fejét, majd felállva elindultam a szobánk felé. Ahogy közeledtem, orromat azonnal megcsapta a festék jellegzetes illata, ami miatt rögtön tudtam, hogy JuWon bizony már itthon volt és éppen alkotott. Bekukkantva a nyitott ajtón, megpillantottam a fiút, ahogy egy nagyobb vászon előtt ült és koncentráló arccal festett valamit. Így oldalról nem tudtam kivenni, hogy mi is volt az, így csak mosolyogva figyeltem, ahogy minden figyelmét a képnek szentelte és közben száját résnyire nyitva húzta a vonalakat vagy éppen látott el valamit színekkel. Szerettem nézni, ahogy alkotott, hisz ez mutatta csak igazán, hogy élt. Neki a festés volt az élet...
- Szia JuWon - lépett be mellettem az ajtón barátnőm, ami miatt WonWon azonnal felénk kapta a fejét és ajkaira széles mosoly költözött, ahogy realizálta, hogy mi voltunk azok.
- Sziasztok - állt fel és majdnem felnevettem, ahogy megpillantottam eddig nem látott arcát, amin egy kék csík éktelenkedett.
- Úgy érzem nagyon benne voltál az alkotásban - nevetett fel NaRi, majd elkezdte elemezni a vásznon lévő képet. Én eközben szintén közelebb sétáltam és jó szorosan magamhoz öleltem JuWont, miközben aggódva néztem fel vidám szemeibe.
- Megnyugtat ugyan, hogy egy olyan felelősségteljes emberrel leszel, mint NaRi, de ettől függetlenül eléggé aggódom miattad - mondtam ki azt, ami a szívemet nyomta, mire WonWon rosszallóan megrázta a fejét és nyomott egy puszit a fejemre.
- Mindketten jól tudjuk, hogy én nálad sokkal felelősségteljesebb vagyok, így inkább én fogok miattad aggódni - sóhajtott fel gondterhelten, ami miatt felnevetve toltam el magamtól és nevettem fel idegesen.
- Néha szívesen vernék beléd egy kis tiszteletet - emeltem fel az öklömet, mire WonWon vigyorogva kinyújtotta a nyelvét és a mellette álló lány vállát megragadva maga elé rántotta őt, hogy ezáltal pajzsként funkcionáljon neki.
- Most támadj noona - emelgette szemöldökét, de az előtte álló lány csak fejét rázva forgatta meg a szemét, majd mosolyodott el halványan.
- Olyan gyerekesek vagytok.

Szerettem ezeket az időket...

♡♡♡

Sziasztok^^

Ne féljetek, még élek XD Próbáltam mindig írogatni, ha időm engedte, de ez nem mindig jött össze, ezért sajnálom, hogy ilyen későn jött az új rész... Remélem azért élveztétek :) Megpróbálok igyekezni a folytatással, de nem ígérek semmit sem.

Ui.: A wattpad szarakodik, így nem biztos, hogy jól tagolt lesz a mondat a szövegben, de azért remélem el tudjátok majd olvasni >< Gépen bezzeg semmi baja..