The Liar /Befejezett/

23.rész ♡ A ki nem mondott szó

Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Felkeltem, lassan elkészülődtem, hagytam pénzt JuWonnak és elhagytam a lakást. Örültem, hogy ma szintén nem volt időnk YoonGival a számomon dolgozni, ugyanis most semmi kedvem nem volt kettesben maradni vele. Fogalmam sem volt mi jött rá megint, de azok után, hogy kezdett kicsit felengedni a közelemben, nem hittem volna, hogy megint úgy fog viselkedni, mint az elején. Sőt, ha mondhatom ezt, most csak még elviselhetetlenebb volt. Csak amiatt, mert már megismertem a kedvesebbik oldalát is. Nem tudom miért, de ez most nagyon zavart.

Sóhajtva léptem be a Big Hit épületébe és köszöntem a szembe jövőknek, miközben a mai napi teendőkön gondolkoztam. A fiúk próbáltak a visszatérésük miatt, amihez már csak durván két hét kellett. A dalokat már felvették és a videóklipphez is csak utolsó jelenetek hiányoztak. Nagyon érdekesek voltak számomra az új színes hajukkal, de egyébként jól állt nekik. Mondjuk YoonGi kísértetiesen hasonlított egy törpére a hét közül azzal a kék hajával. Örültem, hogy legalább JungKook haját nem változtatták meg, neki jól állt a barna is.

Ezen gondolkozva ácsorogtam a liftre, valamint egy emberre várva. Reméltem, hogy mire megérkezik a lift, valaki majd szintén fel akar menni. Nem próbáltam még egyedül utazni, de nem hiszem, hogy sokáig bírtam volna. Mikor beszorultunk YoonGival, akkor is neki köszönhettem, hogy viszonylag sokáig az eszemnél voltam. Ott tényleg rendes volt... Fejemet megrázva vertem ki minden vele kapcsolatos gondolatot a fejemből, majd azonnal hátra kaptam a fejemet, mikor megéreztem csuklómon egy másik kezet. Reflexből behajlítottam ujjaimat, de azonnal visszaeresztettem magam mellé ökölbe szorult kezemet, mikor megpillantottam egy ismerős szempárt. Tényleg csak ebből ismerhettem fel az adott alakot, ugyanis fekete baseball sapka és egy maszk is takarta az arcát. Viszont sötét szemeiből, a sapka alól kikandikáló hajából és a magasságából azonnal tudtam, hogy ki az. Mielőtt még akár egy szót is tudtam volna szólni, ujját szája elé emelte, ezzel csöndre intve és megindult velem a hátsókijárat felé. Miközben a lépcsőn húzott le és rajtunk kívül senki nem volt a közelben, azonnal kérdőre vontam. Nem kis értetlenséggel a hangomban.

- Mégis mit csinálsz JungKook ? Neked nem gyakorolnod kellene ?

- Mindenki úgy tudja, hogy beteg vagyok, neked pedig szóltam, hogy ne gyere ma dolgozni. Egyébként meg ma van a szülinapom, úgyhogy úgy döntöttem kiveszek egy napot - avatott be a kis történetébe, mire azonnal lassítani kezdtem, ezzel őt is megállítva. Felvont szemöldökkel fordult hátra, miközben én végre kiszabadultam a szorításából és karomat magam előtt összefonva vált komollyá a tekintetem.

- Boldog szülinapot, meg minden. Viszont nem értek egyet az ötleteddel. Hamarosan visszatértek, neked gőzerővel kellene dolgoznod és mégis azt mondod, hogy ellógsz egy napot ? Az a JungKook, akit én ismerek, ilyet soha ki sem ejtene a száján - magyaráztam, miközben azon gondolkoztam, hogy vajon nekem ezzel mennyire veszélyeztette az itteni állásomat. Megértettem, hogy akart egy kis pihenőt. Ha valaki más mondta volna, akkor még azt mondom, hogy oké, de Jeon JeongGukról beszéltünk. Arról a fiúról, aki mindig száztíz százalékot adott bele a próbákba és a lógás lehetősége meg se fordult fejében. Nem értettem mégis mi ütött belé.

Egy darabig csak némán bámult rám, majd lassan levette szája előtt lévő maszkját és szomorúan elmosolyodva vakarta meg a tarkóját.

- Mivel én vagyok a Golden Maknae, így még csak soha nem is gondolhatok a lógásra, ugye ? Lehet így van... Igen, így lenne a legjobb - nevetett fel erőltetetten és hátat fordítva nekem folytatta. - Menjünk vissza. Vár a próba, meg a szünet nélküli gyakorlás. Majd este eszek egy tortát a többiekkel és kívánok valamit. Mondjuk, hogy jövőre legalább ezen a napon lélegezhessek egy kicsit... - sóhajtott fel, mire azonnal leengedtem karomat és torkomban egy hatalmas gombóccal néztem utána. Lehet túlzásba estem, mint menedzser ? Dehát csak nem akarom, hogy bajba kerüljön... Ekkor beugrott, mikor legutóbb elsírva magát ölelt meg. Olyan fáradtnak tűnt már akkor is... Aish... Én és a szívem. Egyszer ez fog a halálba vinni.